Újabb meredek csökkenéssel idei mélypontjára süllyedt a hét zárónapjára a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, és jelentősen csökkentek az európeriféria több gazdaságának törlesztéskockázat-biztosítási költségei is. Londoni elemzők szerint ugyanakkor nem árt megemelni a paklit a pezsgőbontás előtt.
Mór — Összeomolhat Weiszdorn Róbert (38) a móri mészárlás egyetlen elítélt elkövetője! A negyven évig raboskodó férfiban ugyanis két dolog tartotta eddig a lelket, a gyerekei és a strasbourgi fellebbezés. Az utóbbit már „elbukta", a gyerekei feletti szülői felügyeleti jogot pedig a napokban vesztheti el.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a MasterCard Europe Sprl vállalkozással szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt - jelentett be pénteken a GVH. A Portfolio.hu csütörtökön számolt be az eljárás tényéről és ma a GVH közleménye által is megerősített, lehetséges okairól....
Oaxaca — Szerelem vihette bűnbe K. Krisztinát (31), a Mexikóban elfogott „drogbárónőt"! A Blikk által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint a drogkereskedelemmel és egy 15 éves fiú meggyilkolásával vádolt magyar nő nagy valószínűséggel mexikói szeretője révén kerülhetett a leghírhedtebb mexikói drokartell, a Zetas tagjai közé.
Mint egy kirakóst, úgy illesztették össze az orvosok annak a kisfiúnak a koponyáját, akinek egy ritka genetikai betegség miatt a fejében lévő csontok szokatlan formában nőtte össze.
A várható heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt több megyére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Ezzel együtt a legtöbb megyében a hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A kánikula szombaton folytatódik.
Amerika-szerte csókolózással tiltakoznak pénteken a homoszexuálisok a Chick-fil-A gyorséttermi lánc üzletei előtt, mert annak vezetője megítélésük szerint melegházasság-ellenes nyilatkozatra ragadtatta magát.
Roger Federer óriási, közel négy és fél órás közdelemben, a döntő szettben 19:17-re legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót a londoni olimpia tenisztornáján, ezzel bejutott a döntőbe.
Újabb meredek csökkenéssel idei mélypontjára süllyedt a londoni kereskedési hét pénteki zárónapjára a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, és jelentősen csökkentek az európeriféria több gazdaságának törlesztéskockázat-biztosítási költségei is.
Budapest — Sorra hódítja meg a színpadokat Muri Enikő (22)! Az énekesnő az X-Faktor, majd a Madách Színház után most a Budapesti Operettszínházat vette célba.
Budapest — Újabb érem, de ez nem az olimpián! Ezt a bronzmedált most a forint szerezte, mert a magyar fizetőeszköz idén a harmadik legjobb befektetés volt a Bloomberg amerikai hírügynökség szerint.
A gyönyörű szibériai tigris, a misztikus hópárduc vagy a bohókás törpevíziló nélkül szegényebbé válna a Föld. A magyar állatkertek kiemelt szerepet vállalnak az eltűnő fajok megmentésében.
Egészségügyi segítséget biztosító, ingyenes mobilalkalmazást tett elérhetővé a poszttraumatikus stressz szindrómával (PTSD) küzdő amerikai katonák számára a védelmi minisztérium és a veteránügyek minisztériuma az Egyesült Államokban.
Paralia — Először nyaralt családja nélkül Szabó Kitti (18). A Barátok közt Lindája Görögország felé vette az irányt párjával, akivel egy igazi pihenős hetet töltöttek kettesben.
Velence — Elkészítette első videoklipjét az ÖsszeEsküvőkből megismert Marcee (26). A TV2 valóságshow-jának botrányhőse a Dobd le a felsőd! című dalhoz forgatta a kisfilmet, ami a címéhez méltón elég fülledtre sikerült.
Férfi +100 kg-ban az ötszörös világbajnok francia Teddy Riner, női +78 kg-ban pedig a kubai Idalys Ortiz győzött a londoni olimpia cselgáncstornájának pénteki zárónapján.
A legjobb négy közé jutott az amerikai válogatott a londoni olimpia női labdarúgótornáján, miután 2-0-ra legyőzte az új-zélandi együttest a pénteki negyeddöntőben.
Júliusban bő 1 milliárd eurót fektettek magyar forint alapú állampapírba júliusban a külföldi befektetők. Az aukciós hozamok a legalacsonyabb szintre csökkentek a tavaly őszi hitelképességi leminősítések óta.
Gondos Flóra és Barta Nóra nem került be a középdöntőbe a műugrók 3 méteres számában a londoni olimpián: a pénteki selejtezőt előbbi a 22., utóbbi pedig a 25. helyen zárta.
Továbbra is negatívak a magyar bankrendszer kilátásai - közölte pénteken a Moody's Investors Service új, bankrendszerről szóló kitekintésében. A negatív kilátások három fő tényezőjeként a...
Ősszel tárgyalhatja az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvet, ami 2014-ben léphet hatályba. Az előkészítést koordináló biztos mandátumát meghosszabbították.
Tizenegy havi csúcsra emelkedett a forint az euróval szemben. Pénteken késő délután 276,59 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. Utoljára 2011 szeptemberében volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz.
Debrecenbe visszatérő szenegáli Ibrahima Sidibe volt a főszereplő a BATE elleni BL-selejtezőn. Az ellenfél és a saját csapata kapujába is betaláló csatár csalódott, de hiszi, hogy továbbjut a Loki.