Az LMP mélyen elítéli a vasárnapra Devecserre tervezett Élni és élni hagyni - demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezésű megmozdulást - írta a párt két politikusa az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
Miközben az új megrendelésekre és a foglalkoztatottságra vonatkozó beszerzési menedzser indexek átlagosan csökkentek júniusról júliusra a világ 20 legfontosabb gazdaságában, aközben a bekerülési...
Russell Brand brit színész Hook kapitányként pózol Anne Leibovitz Álomportrék című, Disney-vidámparkok számára készített kampányfotóinak újabb sorozatában.
Fegyvert találtak a pénzügyőrök egy norvég férfi kocsijában Röszkénél; a férfi ellen büntetőeljárás indult - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.
A csütörtöki botrányok után pénteken is kénytelen volt egy mérkőzés eredményét megváltoztatni a nemzetközi szövetég (AIBA) a londoni olimpia ökölvívótornáján.
A csütörtöki botrányok után pénteken is kénytelen volt egy mérkőzés eredményét megváltoztatni a nemzetközi szövetég (AIBA) a londoni olimpia ökölvívótornáján.
Új lendületet kapott Indiában a rovarirtószerek használata elleni kampány, amelyet a lélekvándorlásban hívők kezdeményeztek, és amelyet immár egy agrártudós érvelése támogat.
Az első fordulóban a Kecskemét ellen hazai pályán ikszelő Ferencváros az első meccsén Pakson nyerő Pécs vendége lesz a labdarúgó NB I második fordulójában. Edzői várakozások.
Szombaton is folytatódik a rendkívüli hőség, országszerte 29-34 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de helyenként előfordulhatnak olyan zivatarok, amelyeket viharos erősségű szél, jégeső, felhőszakadás kísérhet.
Vu Min-hszia (Wu Minxia), a 3 méteres szinkronugrás kínai olimpiai aranyérmese csak londoni sikere után tudta meg, hogy szülei éveken át titkolták előle a különféle családi tragédiákat.
Elképesztő balszerencsés eset történt az olimpiai női labdarúgótorna egyik negyeddöntőjében. Az amerikai válogatott fiatal támogatója, Alex Morgan olyan szerencsétlenül próbálta meg kicselezni az új-zélandiak kapusát, Jenny Bindont, hogy véletlenül majdnem teljes erővel fejbetérdelte ellenfelét. Bindon néhány másodpercig eszméletlenül feküdt a földön, nagy szerencse, hogy a hálóőrnek semmilyen…
A szíriai felkelők szombatra virradóra megostromolták a szíriai állami televízió aleppói székházát, miközben Damaszkusz külterületén heves harcok folytak a reguláris hadsereg alakulatai és a felkelőkhöz átállt katonák között - jelentette a magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező szervezet és a Sana hivatalos szíriai hírügynökség.
Kétféle sportoló létezik: aki már sérült, és aki majd csak fog. A versenyzés, a teljesítménykényszer, az óriási nyomás miatti stressz figyelmetlenné teszi a sportolókat, akik nem csak a mozgásforma adottságai, a nehéz gyakorlatok miatt szenvedhetnek el sérüléseket. Ám a testi sebeknél sokszor lassabban gyógyulnak csak be azok a lelkiek, amelyek egy-egy sérüléssel járhatnak.
A világgazdasági válság 2009-es mélypontja után a kormány intézkedéseinek következtében javult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzete: 2010-ben már emelkedett a gazdálkodó szervezetek száma, és a tőlük származó adóbevétel 2010-ről 2011-re 8 százalékkal nőtt - olvasható abban a kkv-szektor helyzetéről szóló jelentésben, amely péntek este került fel a Parlament honlapjára, és amelyet Matolcsy…
Több mint kétmilliárd euróval kellene megsegítenie a francia Credit Agricole-nak görög leánybankját, az Emporiki Bankot, hogy a görög hatóságok engedélyezzék az érdekeltség eladását - írja a Reuters....