Kedden sem volt telitalálat a kilenc európai országban, köztük Ausztriában játszott EuróMilliók (EuroMillions) lottón, így a pénteki húzáson is a keddivel megegyező rekordösszeget, 190 millió eurót (több mint 50 milliárd forintot) lehet nyerni egy telitalálatos szelvénnyel.
Mocsai Lajos szerint kézilabda válogatott az Izland elleni 34-33-as sikeréhez két-három játékos extra teljesítménye mellett, a többiek átlagosnál jobb játéka is kellett. A tréner kiemelte, hogy nem így időzítették a csapat formáját, az olimpiai alatt folyamatosan alakult a válogatott játéka.
A román belügyminisztérium Schengen-felelőse egy interjúban elismerte, csökkent annak az esélye, hogy Románia rövid időn belül csatlakozzék a schengeni övezethez.
Jelentősen nőtt a családi dobozos jégkrémek forgalma a tavalyihoz képest: a GfK Hungária piackutató adatai szerint az idén a második negyedévben ötödével több ilyen jégkrémet vettek a magyarok, mint az előző év azonos időszakában.
Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest csaknem tizedével kevesebb magyar nyaralt az idén júliusban Horvátországban, augusztusra azonban nagyobb vendégforgalmat várnak. Marin Skenderovic, a Horvát...
A Szerbia elleni elődöntő reményében csobban medencébe a magyar férfi vízilabda válogatott a 19.40-kor kezdődő, vb-címvédő Olaszország elleni negyeddöntőben.
Háromszázadik bajnoki-mérkőzését vívta a hétvégén Győr ellen a Szombathelyi Haladás csapatkapitánya, Tóth Péter. A 35 éves védő azonban nem áll meg és megdöntené klubja technikai vezetőjének rekordját is.
A papírformának megfelelően a szerb válogatott 11-8-ra nyert az ausztrál csapat ellen a londoni olimpia férfi vízilabdatornájának szerdai negyeddöntőjében.
Magyarország százötvenhét sportolóval képviselteti magát a londoni olimpián, ennyi magyar versenyző tartozik a világ élvonalába az olimpiai játékok között. A megmérettetéseket nézve sok gyerek szeret bele valamelyik sportágba. De vajon eredményes is lehet benne?
„A nem túl sportos magyar szurkolótábor ambiciózusabb a tévé előtt, mint az edzőteremben. Ha tudnák az elégedetlenkedők, mit áldoz egy bajnok a munkájára..”
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,54 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 17.906,08 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Három emelkedő nap után bizonytalanul mozogtak keddi záró értékük környékén a vezető amerikai részvényindexek, végül közülük kettő pozitív tartományban zárt. A befektetők kivártak a makrogazdasági...
Öngyilkos lett Wade Michael Page, aki egy wisconsini szikh templomnál hat emberrel végzett - közölte szerdán Milwaukeeban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
A Szerbia elleni elődöntő reményében csobban medencébe a magyar férfi vízilabda válogatott a 19.40-kor kezdődő, vb-címvédő Olaszország elleni negyeddöntőben.
A Videoton 1-0-s előnyről, azaz kedvező helyzetből várja a Gent elleni, idegenbeli visszavágót a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában.
A Paris Saint-Germain a csapat hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek a Sao Paulóval Lucas Moura szerződtetéséről. A 19 éves brazil támadó 45 millió euróért szerződik januártól a francia olajmilliárdosokhoz.
A enyhülő euróövezeti aggodalmaknak köszönhetően növekvő tőzsdei lendület szerdán megtorpant, a keddi erős zárás után az indexek már gyengüléssel kezdték a kereskedési napot. A befektetői hangulatot szerdán elsősorban a német külkereskedelmi forgalom és az ipari termelés vártnál nagyobb júniusi csökkenése terhelte meg.
Nem csekély összegbe, egészen pontosan 103 millió 684 ezer 60 forintba került a közmédiának az új logók használata. Korábban ennél sokkal szerényebb összegről szóltak a hírek, a tervezőgárda vezetője azt mondta: a váltás "aprópénzbe", csupán 30 millió forintba került. Eközben kiderült, a Neo FM dolgozói hétfőn közösen felmondtak ugyan, a tulajdonos, Medveczky Mihály ma már új munkatársakat…
Hétmilliárd dollár értékűre taksált ázsiai biztosítási üzletága gyors eladásában bízik az ING - derült ki Jan Hommen vezérigazgató szerdai nyilatkozatából. Egyes források szerint azonban csak három...
Barack Obama amerikai elnök országos szinten két, szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint is magabiztosan vezet leendő hivatalos republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben.
Rendőri segítséget kért a gyámhivatal egy gyermekvédelmi ügyben, és túlságosan korlátozta a szülők és a gyermekek kapcsolattartását, ezek a túlzó intézkedések az alapvető jogok biztosa szerint sértik a gyermekek jogait - közölte Szabó Máté hivatala szerdán az MTI-vel.
Már 6 aranya van a magyar olimpiai küldöttségnek. Rontotta a közép- és kelet-európai gazdaságokra adott előrejelzését a Morgan Stanley. Másodjára is vádemelést javasol az MVM-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Nem jutott be az elődöntőbe a magyar vízilabda-válogatott, s ezzel biztossá vált, hogy megszakad a sydneyi olimpián indított sorozat: a háromszoros aranyérmesekből nem lesz négyszeres. A világbajnok olasz válogatott 11-9-re legyőzte Kemény Dénes válogatottját.
London - Pont került a magyar sport, a hazai vízilabda egyik legszebb fejezetének végére. A sorozatban három olimpiát nyerő férfiválogatott Londonban nem állhat fel negyedszer is a dobogó tetejére, sőt érem nélkül jön haza.
Svédország lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a londoni olimpia pénteki elődöntőjében, ugyanis szerdán meglepetésre legyőzte az Európa-bajnok dán csapatot a legjobb nyolc között.
Babos Tímea három játszmában, nagy küzdelemben kikapott a német Mona Bartheltől szerdán a 2,168 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
A címvédő magyar válogatott 11-9-es vereséget szenvedett a világbajnok olasz csapattól a londoni olimpia férfi vízilabdatornájának szerdai negyeddöntőjében.
Viszketés, bőrpír, fejfájás és fáradékonyság. A nikkel allergia jól látható tünetekkel jár, amelyek megnehezítik a beteg mindennapjait. Mit tegyünk, hogyan kezeljük a panaszokat?
A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság mai ülésén a Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött. A dél-alföldi régióban hat, Dél-Dunántúlon hét, Észak-Alföldön kilenc, Észak-Magyarországon kilenc és Nyugat-Dunántúlon három projekt javasolt támogatásának összege 46,7 milliárd forint. (OS)
Még szinte meg sem száradt a festék az első Toyota GT86-okon, vagyis a japán márka várva-várt, Subaruval közösen fejlesztett kompakt sportautóin, a vezetési élményről máris szuperlatívuszokban ömlengő cikkek jelentek meg világszerte a gondosan megtervezett, és egyetlen célnak alárendelt típusról.
A Fiat az utóbbi időben az 500-as modellcsaláddal próbál offenzívát indítani: nemrégiben a több hellyel szolgáló 500L mutatkozott be, ezúttal pedig a crossover kategóriába csöppenő 500X mutatja meg magát. Az olaszok legújabb modellje nehéz ellenfélnek feszül, a MINI Countryman legyűrése biztosan nem lesz egyszerű feladat.
Nem akármilyen élményben lehetett részünk július utolsó hetében: az Autó Pult színeiben elindulhattunk a Porsche Közép-Kelet Európa (PCEE) által szervezett Porsche Performance Drive 2012 rendezvényen, melynek során 8 ország 10 csapata versengett a percre pontos célba érkezésekért, mindeközben pedig a lehető legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztásért egy-egy Porsche Panamera Diesellel az összesen 1800…
Manapság tagadhatatlanul a túlzások világában élünk, egy olyan időszakban, amikor valódi művészeket utánzó karaoke énekeseket a megfelelő körítéssel tálalva megasztároknak titulálunk, amikor egy nyári zivatar a média szemében természeti katasztrófának,a petárda pokolgépnek, a konyhában elvágott kisujj pedig vérfürdőnek számít.
"Amit ez a csapat az utóbbi 12 évben felmutatott, feljogosít bennünket arra, hogy sajnos egy ilyen vereséggel elmondhassuk: véget ért egy álom." Nyilatkozatok az olaszok elleni meccs után.
Svédország lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a londoni olimpia pénteki elődöntőjében, ugyanis szerdán meglepetésre legyőzte az Európa-bajnok dán csapatot a legjobb nyolc között.