2012. augusztus 8. szerda

aug. 8
13:21
Olasz dokumentumfilm készült Rossellini szerelmeiről (Spa Trend Online)
Az olasz Anna Magnanit a svéd Ingrid Bergmanért elhagyó olasz rendező, Roberto Rossellini szerelmi életéről készült dokumentumfilm, amely szerepel az augusztus végén kezdődő Velencei Filmfesztivál programjában.
aug. 8
13:23
Rókafül (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dl zsíros tejföl 20 dkg cukor 20 dkg liszt 6 tojásfehérje A töltelékhez: tejszínhab gyümölcs csokikrém stb.
aug. 8
13:27
Az Arsenalból érkezhet erősítés a Barcelonához (Agroinform)
Spanyol sajtóhírek szerint a Barcelona már megegyezett Alexandre Songgal, viszont az Arsenallal még nem.
aug. 8
13:30
A magyar minimálbér továbbra is nagyon alacsony (Adózóna)
Nemrég hozta le az Eurostat a minimálbérekről szóló összefoglalóját. A hazai 93 ezres minimum még mindig a legalacsonyabban közé tartozik az Európai Unióban.
aug. 8
13:33
Az MSZP társadalmi kontrollt szorgalmaz a paksi atomerőmű bővítése ügyében (Alternatív Energia)
Az MSZP társadalmi kontrollt és politikai konszenzust szorgalmaz a paksi atomerőmű bővítése ügyében. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, pártja nem szeretné, ha a közel 3000 milliárdos beruházás nem a magyar cégek és munkavállalók érdekeit szolgálná.
aug. 8
13:33
Gyengén teljesít, de az élmezőnyben a hazai parkett (Portfolio)
A BUX nem mutat elmozdulást tegnapi záróértékéhez képest, míg a régió többsége a negatív tartományban tartózkodik. A részvénypiacok mai gyenge teljesítményének hátterében részben vállalati hírek,...
aug. 8
13:33
Hihetetlen: Meglopták az olimpiai bajnokot, gyorsvasúton aludt (Sport365)
A londoni gyorsvasúton volt kénytelen aludni Robert Harting, a férfi diszkoszvetés német olimpiai bajnoka.
aug. 8
13:36
Újra éleződik a feszültség a kötvénypiacokon (Privátbankár)
Megint a veszélyesnek tartott 7% közelébe ugrott a 10 éves spanyol kötvények hozamszintje, miközben a rövid távú papírok hozama is emelkedésnek indult. A délelőtti német aukció is csalódást okozott.
aug. 8
13:39
Videó: Már tudjuk milyen a metál a Szigeten! (Blikk)
aug. 8
13:39
Még mindig nagyokat lehet alkudni a lakáspiacon (Gondola)
A szezonalitásnak megfelelő, csekély visszaesés volt tapasztalható idén júliusban az ingatlanpiaci forgalomban az előző hónaphoz képest.
aug. 8
13:39
A tökéletes szunyókálás titka (Metropol)
Spanyol kutatók szerint nem jó, ha fél óránál hosszabb ideig alszik valaki ebéd után.
aug. 8
13:39
Heti bérletet kaptak a Sziget Fesztiválra hajléktalanok (Spa Trend Online)
Közel 30 - a Hajógyári-szigeten élő - hajléktalan kapott heti bérletet a Sziget Fesztiválra a szervezőktől - közölte a rendezvény sajtóirodája szerdán az MTI érdeklődésére.
aug. 8
13:39
Bizonytalanság és gyenge német ipari adat (ProfitLine)
Korrekciós hullám van a piacon, Németországból rosszabb ipari termelési adat érkezett. Holnap fontos munkanélküliségi adatra várhatunk Amerikából.
aug. 8
13:45
Hosszabbítás jön a férfi kézilabdázók negyeddöntőjében (Agroinform)
27-27-tel ért véget a rendes játékidő, így hosszabbítás következik a Magyarország-Izland férfi kézilabda negyeddöntőben.
aug. 8
13:47
Csodálatos, elmondhatatlan érzés - Dombi Rudolf (Agroinform)
Dombi Rudolf pályafutása első ötkarikás szereplése alkalmával máris aranyérmet szerzett Londonban.
aug. 8
13:51
Kutyák támadtak a kisfiúra - életveszélyesen megsérült (Alternatív Energia)
Életveszélyes sérülésekkel szállítottá kórházba azt a 9 éves kisfiút, akire szerdán reggel támadták kutyák, a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen - értesült a HavariaPress.
aug. 8
13:51
Még egy görög adósságleírás jön? (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap tovább akarja enyhíteni Görögország adósságterheit, mert úgy látja, hogy képtelen lesz fizetni kötelezettségeit. Európának viszont továbbra sem tetszik az ötlet. Görögország...
aug. 8
13:51
Ezért tárcsázta a segélyszámot 40 ezer magyar (Pénzcentrum)
Indulása óta, az elmúlt másfél évben közel 40 ezren, az idei első félévben összesen csaknem 9700-an fordultak a MABISZ ügyfélszolgálatához. A megkeresések döntő többsége a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás területét érinti - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2010. szeptember 1-je óta működő ügyfélszolgálat legfrissebb adatait....
aug. 8
13:53
Csütörtöktől két hétre lezárják az Erzsébet teret (Alternatív Energia)
Csütörtöktől két hétre lezárják az Erzsébet teret a főutcaprogram garanciális javításainak elvégzése miatt, a BKV több járata is terelt útvonalon közlekedik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t szerdán.
aug. 8
13:54
A várakozásoknál jobb eredményt ér el az OMV az első félévben (Privátbankár)
A konszern bevétele 27 százalékkal nőtt az első félévben és elérte a 20,3 milliárd eurót.. Üzemi eredménye, vagyis az EBIT 11 százalékkal, másfél milliárd euróra nőtt a tavalyihoz képest.
aug. 8
13:57
Meleg fiúként tért vissza Elvis (BorsOnline)
Az emberiség nagyobbik fele hisz a lélekvándorlásban, és sokan úgy vélik, a híres emberek ismert személyek testében születtek újjá. Ma Elvis Presley különös visszatéréséről olvashatnak.
aug. 8
13:57
Két hétre lezárják az Erzsébet teret (Infostart)
Csütörtöktől két hétre lezárják az Erzsébet teret a főutcaprogram garanciális javításainak elvégzése miatt, a BKV több járata is terelt útvonalon közlekedik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t szerdán.
aug. 8
13:57
Elődöntőbe jutott a kézilabda-válogatott (Infostart)
A rendes játékidő 27-27-re végződött a Magyarország-Izland negyeddöntőn. Az első 2x5 perces hosszabbítás is döntetlenre 30-30-ra végződött. A második hosszabbításban Nagy László, Fazekas Nándor és a társak remek és hősies játékával 34-33-ra győzött, s bejutott az elődöntőbe a magyar válogatott.
aug. 8
13:57
Hogyan készült Londonra Ryan Lochte? (WebBeteg)
Az 2012-es olimpián eddig remeklő úszót, Ryan Lochtét egy söröshordó és egy hatalmas hajó lánca segítette abban, hogy megszerezze az Egyesült Államok első aranyérmét Londonban.
aug. 8
13:59
Dombi: csodálatos, elmondhatatlan érzés (Infostart)
Dombi Rudolf pályafutása első ötkarikás szereplése alkalmával máris aranyérmet szerzett, társa, Kökény Roland viszont harmadik olimpiáján ért fel a csúcsra. A kajakpáros szerdán fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé riválisait 1000 méteren a London melletti Dorney-tavon.
aug. 8
14:03
A Real Madrid „végleges” ajánlatot tett Modricért (Agroinform)
Angol sajtóhírek szerint a Real Madrid nem alkudozik tovább, és véglegesnek mondott ajánlatot tett Luka Modricért.
aug. 8
14:05
Jön a második hosszabbítás a kézilabdázók negyeddöntőjében (Agroinform)
30-30-cal ért véget az első hosszabbítás, így újabb ráadás következik a magyar-izlandi kézilabda-mérkőzésen.
aug. 8
14:06
ÉLŐ: Magyarország - Izland, kézilabda olimpiai negyeddöntő, 30-30, 2. hosszabbítás (Sport365)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Izland ellen játszik ma délelőtt Londonban. A mérkőzésről élőben jelentkezünk.
aug. 8
14:07
Tíz hónap eltiltás vár a Juventus vezetőedzőjére? (Agroinform)
Olasz lapértesülések szerint Antonio Conte tíz hónapos eltiltást kaphat, míg Bonuccit és Pepét felmenthetik.
aug. 8
14:09
Megverték a nagylóci polgármestert (Alternatív Energia)
Megverték Nagylóc község független polgármesterét - erősítette meg az MTI információját a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 8
14:12
A Bank of England szerint idén már nem lesz növekedés Angliában (Privátbankár)
A Bank of England meredeken csökkentette a brit gazdaság idei teljesítményére adott előrejelzését, és az idei évre már nem valószínűsít növekedést Nagy-Britanniában.
aug. 8
14:12
Balatonon razziázott a NAV (ProfitLine)
Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot - közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatósága az MTI-vel szerdán.
aug. 8
14:12
Megverték a nagylóci polgármestert (ATV)
Megverték Nagylóc község független polgármesterét - erősítette meg az MTI információját a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 8
14:12
Gyönyörű gyötrelem - Citroën DS3 1.6 e-HDi Ultra Prestige teszt (Auto Pult)
Manapság tagadhatatlanul a túlzások világában élünk, egy olyan időszakban, amikor valódi művészeket utánzó karaoke énekeseket a megfelelő körítéssel tálalva megasztároknak titulálunk, amikor egy nyári zivatar a média szemében természeti katasztrófának,a petárda pokolgépnek, a konyhában elvágott kisujj pedig vérfürdőnek számít.
aug. 8
14:15
Hátba lőtte feleségét, majd megölte magát László (BorsOnline)
Kivégezte feleségét, majd maga ellen fordította vadászpuskáját a 60 éves K. László. A Bors úgy tudja, hogy a győri házaspár között a válás miatti vagyonelosztáson tört ki a vita, aminek tragikus vége lett.
aug. 8
14:21
A női kajaknégyes a célon túl is hajtott (Agroinform)
Storcz Botond, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint mindhárom szerdai futamban volt esély az aranyéremre.
aug. 8
14:27
Stagnál a forint a kézis bravúrt követően (Portfolio)
A péntektõl keddig tartó idõszakban sorozatosan a 280-as szint alatt "zárt" a forint az euróval szemben a bankközi piacon, és ma reggel is ezen szint alatt, a napokban elért 11 hónapos...
aug. 8
14:29
Már mentené a minisztérium sertéságazatot (Portfolio)
A Vidékfejlesztési Minisztérium által készített, a sertéságazat fejlesztését célzó stratégia részeként a külföldi piacok felmérését és hazai kutatási programok indítását is javasolja a tárca -...
aug. 8
14:31
Ketten akartak MNB-kamatot vágni július végén (Portfolio)
Amint az valószínűsíthető volt, 5:2 arányban szavazott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa július végi ülésén a 7%-os kamatláb tartására - derült ki a ma közzétett rövidített jegyzőkönyvről....
aug. 8
14:33
Nagy és Fazekas kipréselte a kézi elődöntőt (BorsOnline)
Kemény és nagyon szoros küzdelemben (34-33-ra) nyert a magyar kézilabda-válogatott Izland ellen és ezzel bejutott a londoni olimpia elődöntőjébe.
aug. 8
14:33
Eredmény a Soundhead pályázatán (Kreatív Online)
A zsűri négy nyertest választott.
aug. 8
14:33
Mit érdemes megnézni a Sziget első napján? (Gondola)
A brit Placebo, a magyar fellépők között pedig a Quimby, az Anima Sound System, a Pál Utcai Fiúk, a Budapest Bár várja a közönséget.
aug. 8
14:33
Kilenc éves fiút marcangolt össze a kutya (Blikk)
aug. 8
14:33
Holtan találták az olimpia legnagyobb rajongóját (Blikk)
Holtan esett össze a stadionban az olimpia feltehetően legnagyobb rajongója, aki minden nap kint volt a versenyeken Londonban. A férfi szívrohamot kapott a kerékpáros versenyeknek helyet adó velodromban, ahol a brit csapat győzelmét már nem láthatta.
aug. 8
14:33
Csütörtöktől két hétre lezárják az Erzsébet teret (Metropol)
A BKV több járata is terelt útvonalon közlekedik.
aug. 8
14:33
Balatoni szállásokat ellenőriz a NAV (Adózóna)
Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot - közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatósága.
aug. 8
14:35
Eltüntetik a velencei szerelemlakatokat (BorsOnline)
Több ezer lakatot távolítottak el a velencei Akadémia hídjáról, mert ostoba pusztító szokásnak tartja a helyi önkormányzat. A lakatokat szerelmespárok helyezték a korlátokra, hogy ezzel szimbolizálják összetartozásukat.
aug. 8
14:35
Megverték a nagylóci polgármestert (Metropol)
Három személy bántalmazta a hivatal előtt egy korábbi személyes nézeteltérés miatt.
aug. 8
14:39
ÉLŐ: Magyarország - Izland, kézilabda olimpiai negyeddöntő, 34-33, VÉGE (Sport365)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Izland ellen játszik ma délelőtt Londonban. A mérkőzésről élőben jelentkezünk.
aug. 8
14:39
A britek még nem láttak ilyen kézimeccset (Agroinform)
A semleges brit szurkolók számára hatalmas élmény volt a magyar-izlandi negyeddöntő - nekünk is így utólag ...

Keresés