Öt százalékpontra növelte előnyét az újraválasztásáért küzdő Barack Obama amerikai elnök republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben - közölte legfrissebb felmérésében a Gallup közvélemény-kutató intézet, amelyet a hétfői amerikai napilapok ismertettek.
Teljesen elektromos hajtású kisáruszállító gyártását jelentette be a Peugeot a minap: a Partner lemezei alá építenének hatékony villanymotoros hajtást, ami a városi forgatagban kifejezetten jó használhatóságot biztosítana. A Partner Electric 2013 második negyedévében kerül a szalonokba.
Nemzetközi képzés indul a Paksi Atomerőmű gyakorlóközpontjában. Az erről szóló együttműködésről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsi ülésén számolt be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára.
Minden idők legjobb csapatának nevezte a jelenlegi spanyol együttest Temur Kecbaja, a grúz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a két gárda keddi világbajnoki selejtezőmérkőzése előtt.
Gőzerővel készül nemzeti együttesünk a hollandok elleni, kedd esti csoportrangadóra. Dzsudzsák Balázs elmondta, jelenleg előrébb tartunk, mint a holland válogatott!
Bizonyára mindenki egyetért azzal, hogy életünk három fő tartópillérre épül: munka, család, szerelem - természetesen nem fontossági sorrendben, hiszen mindhárom pillér egyaránt fontos. Ha az egyik megrendül, a másik kettő jó esetben kölcsönösen támogatja és kisegít a padlón lévőt. Így lehet szépen és észrevétlenül a munkába menekülni a szerelmi bánat elől, ez pedig sokszor igen nagy zsákutca.
Az elmúlt hetekben számos híradás jelent meg a lakossági energiaszolgáltatás díjszabásának átalakításáról. A kormányfő a közműszolgáltatások nonprofit alapúvá alakításáról számolt be, miközben a Magyar Energia Hivatal elnöke korábban egy olyan előterjesztésről beszélt, ami szerint a lakossági tarifákat az elfogyasztott mennyiségtől függően "sávossá" alakítanák....
Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. Az „emlékező bőrről”, a gyanús jelekről, az eltávolítás lehetőségeiről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász- kozmetológusa beszélt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,67 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18.334,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A közelgő német és amerikai választások miatt a jegybankok és kormányok egyaránt laza politikát valósíthatnak meg, a választások után azonban nagy rumli jöhet, így érdemes óvatosnak lenni -...
Az Európai Bizottság nem tisztességes a Gazprommal - reagált az orosz cég elleni versenyfelügyeleti vizsgálat indítására a Gazprom elnökhelyettese egy hétfői telefonkonferencia során.
Hamarosan megrendezésre kerül a félmeztelen nők trambulin világbajnoksága. Az angol találmány promóvideója már elkészült, maga az esemény pedig jótékony célú, a mellrák elleni harc fontosságára buzdít.
Hozzávalók: 10 db chilipaprika annyi kápia paprika, hogy összesen 22 dkg legyen a chilivel 4,5 dl víz 35 dkg cukor 4 kanál ecet 1 kiskanál só 1 csomag 3:1-ben zselésítő
A Juventus együttese a hírek szerint nem mondott le Fernando Llorente megszerzéséről és a téli átigazolási időszakban újra megpróbálkozik az Athletic Bilbao csatárának leigazolásával. A támadó José Mourinho szerint is a Zebráké lesz.
Soron kívüli feladatvégzésre vagy mulasztás pótlására utasíthatnák a jövőben a kormánymegbízottak az eljáró hatóságok vezetőit a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások ügyében. Az ezt kezdeményező törvénymódosítási javaslatot ma terjesztette a parlament elé a fideszes Navracsics Tibor és Szabó Erika.
A Swansea City megtalálta a sérülés miatt hosszú időre kidőlő Neil Taylor helyettesét. A walesiek ingyen szerezték meg a korábbi holland utánpótlás-válogatott Dwight Tiendallit.
Hozzávalók: 10 db chilipaprika annyi kápia paprika, hogy összesen 22 dkg legyen a chilivel 4,5 dl víz 35 dkg cukor 4 kanál ecet 1 kiskanál só 1 csomag 3:1-ben zselésítő
LeAnn Rimes még mindig nem tudta feldolgozni magában, hogy férje, Eddie Cibrian megcsalta őt. Az énekesnő összeomlott önértékelési zavarai miatt, ráadásul kényszeresen retteg, hogy újra félrelép az ura.
Magyarország egyetlen romhalmaz, a gazdaság teljesítménye mintegy 1.3 százalékkal csökken, aki tud, menekül; Orbán csapolta meg az IMF 6 milliárdját; az LMP labancpárt - sistergett a levegő az Országgyűlés üléstermében.
Hozzávalók: 3 disznónyelv (vagy 1 kisebb marhanyelv) 2 babérlevél 1 kiskanál egész bors só ízlés szerint 3 főtt tojás pár szelet ecetes paprika vagy uborka zöldpetrezselyem a díszítéshez 1 dkg zselatin
Tíz éve nem tapasztalt mélypontot ért el a hét végén az észak-amerikai mozik forgalma, a legtöbb érdeklődőt vonzó Démoni doboz című horror bevétele sem érte el a tízmillió dollárt.
Villamosvonal az Erzsébet hídon, a csepeli HÉV bevezetése a Kálvin térig és az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig - egyebek között ezek a tervek szerepelnek a főváros hosszú távú villamosvonal-fejlesztési koncepciójában.
Stagnáló hitelezésről beszélt az előadók többsége a Joint Venture Szövetség (JVSZ) hétfői budapesti rendezvényén; a szakemberek egyetértettek abban is, hogy nem várható a forint drasztikus gyengülése, az euró árfolyama 280-290 forint körül ingadozhat.
Még tartanak a nyár végi leárazások, azaz most sokkal olcsóbban juthatunk hozzá a legdivatosabb darabokhoz is. Érdemes azonban átgondolni vásárlás előtt néhány szempontot, nehogy a szekrény mélyén porosodjanak majd a most beszerzett darabok.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint a magyar kormányzaton a sor, hogy lépjen a hitelkeretért folytatott tárgyalásokon. Azt is mondta, hogy az ország finanszírozásával nem lehet baj, a...
Többszázezres népünnepéllyel ért véget hétfő este London olimpiai nyara, amelynek sikerét a brit kormányfő az angol labdarúgó-válogatott 1966-os hazai világbajnoki győzelméhez hasonlította.
Két ember súlyosan megsérült hétfő este egy XXIII. kerületi vegyi üzemben, amikor vélhetően mosóbenzin lobbant be - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Mérsékelt ingadozást mutattak a hétfői kereskedés nagy részében a vezető amerikai részvényindexek. Az amerikai jegybank nyíltpiaci bizottságának ülése előtt három nappal inkább kivártak a befektetők:...