2012. szeptember 10. hétfő

szept. 10
8:09
Orbán-beszéddel indul az ősz (BorsOnline)
Összesen ötvenöt törvényjavaslat szerepel a kormány programjában, amelyeket a ma kezdődő és december közepéig tartó őszi ülésszak alatt fogadnak majd el.
szept. 10
8:09
Most kell az erő az OTP-nek az áttöréshez (Portfolio)
A hét második felében betonkemény ellenállásokig kúsztak a részvények és az indexek, melyekre a héten kemény küzdelem vár. A technikai szintek mellett az érkező makroadatokkal és eseményekkel is fel...
szept. 10
8:11
Meglepően sok pénzt menekítettek ki a német részvényalapokból (Portfolio)
Az európai befektetési alapoknál a 2011-es jelentős tőkekivonást követő biztató első negyedéves értékesítési adatok csak rövid ideig okoztak örömöt az alapkezelőknek. Az adósságválság megoldatlansága...
szept. 10
8:15
Hitelt venne igénybe a főváros a jövő évi gazdálkodásához (Infostart)
Tízmilliárd forint hitelt venne igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittatna.
szept. 10
8:15
Gyurcsány egyhetes éhségsztrájkja (Metropol)
A Kossuth téren az előzetes regisztráció ellen tiltakozik a DK három másik tagjával.
szept. 10
8:15
Andor: Valós probléma a munkaerő-kereslet hiánya (HR Portál)
Közös fellépést sürgetett a foglalkoztatáspolitikában a tagállamok és az uniós szervek részéről Andor László, a területért felelős EU-biztos a pénteken véget ért Jobs4Europe konferencia sajtóértekezletén, Brüsszelben.
szept. 10
8:17
Csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban (HR Portál)
Augusztusban csökkent a munkanélküliségi ráta, de a vártnál kisebb mértékben emelkedett a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics.
szept. 10
8:18
Klicsko "megverte" a német labdarúgó-válogatottat (Sport365)
A profi világbajnoki címét megvédő ökölvívó Vitalij Klicsko jobbnak bizonyult az első világbajnoki selejtezőjét játszó német labdarúgó-válogatottnál - legalábbis ami a németországi televíziós nézettségi adatokat illeti.
szept. 10
8:19
Háromosztatú képzési rendszerre van szükség az EU-ban (HR Portál)
A német típusú duális szakképzés modellként szolgálhat a többi uniós tagországnak, a rendszert azonban az idegen nyelvi oktatás erősítésével triálissá, háromosztatúvá kell tenni - fejtette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa a Die Welt-ben megjelent interjúban.
szept. 10
8:20
Wayne Rooney: "egy milliméteren múlt a karrierem" (Sport365)
Megrendítő nyilatkozatot tett a Manchester United angol válogatott támadója, Wayne Rooney. Az elnyűhetetlen csatár a Fulham ellen elszenvedett horrorisztikus sérülése után azt hitte, befellegzett a pályafutásának.
szept. 10
8:21
Klicsko "megverte" a német labdarúgó-válogatottat (Agroinform)
A profi világbajnoki címét megvédő ökölvívó mérkőzését többen látták a németországi nézettségi adatok szerint.
szept. 10
8:22
Kubica bátor kijelentése: "az a célom, hogy újra az F1-ben versenyezzek!" (Sport365)
A lehető leggyorsabban szeretne visszatérni a Forma-1-be Robert Kubica, a Renault-ból lett Lotus istálló ex-pilótája, aki másfél éve súlyos ralibalesetet szenvedett.
szept. 10
8:27
Az EKB vásárolna, Olaszország nem vállal több feltételt (Privátbankár)
A vállalt gazdaságpolitikai irányelveken kívül Olaszország nem fogad el több feltételt az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlásai fejében.
szept. 10
8:27
Putyin szerint nincs kereskedelmi háború az EU és Oroszország között (Portfolio)
Nincs kereskedelmi háború Oroszország és az Európai Unió között a Gazprom elleni versenyfelügyeleti vizsgálat miatt - jelentette ki Vlagymir Putyin a vlagyivosztoki APEC-csúcs zárásakor. "Nagyon jók...
szept. 10
8:27
Tízmilliárdos hitelt akar felvenni a fővárosi önkormányzat (ATV)
Tízmilliárd forint hitelt venne igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittatna.
szept. 10
8:29
Némethné tárgyalhat a metrókocsik cseréjéről Brüsszellel (Privátbankár)
Uniós forrásokból finanszíroznák tovább a 2-es metró kocsijainak cseréjét.
szept. 10
8:29
Ománban fog kutatni a MOL (Portfolio)
A MOL 2012. szeptember 9-én Kutatási és Termelés-megosztási Szerződést írt alá az Ománi Szultánság kormányával egy szárazföldi blokkra Nyugat-Ománban. A szerződés az Ománi Szultán rendeletével lép...
szept. 10
8:30
Lefelé módosult a II. negyedéves japán GDP (ProfitLine)
A japán gazdaság bővülése a felülvizsgált adatok alapján az előzetesen közzétettnél mérsékeltebb volt az idei év második negyedévében, ami arra utal, hogy a tavalyi földrengés és szökőár utáni gazdasági helyreállás akadozik.
szept. 10
8:32
Kutatási és Termelés-megosztási Szerződést írt alá Ománban a MOL (ProfitLine)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint 2012. szeptember 9-én Kutatási és Termelés-megosztási Szerződést írt alá az Ománi Szultánság kormányával egy szárazföldi blokkra Nyugat-Ománban. A szerződés az Ománi Szultán rendeletével lép hatályba. A MOL a 66. blokkot kutatási tenderen nyerte el.
szept. 10
8:33
Újabb divatmárkák érkeznek Budapestre (Blikk)
szept. 10
8:39
A Videoton brazil támadója beilleszkedett Fehérváron (Agroinform)
A Videoton új igazolása, a brazil Paraiba a kaposvári Ligakupa-mérkőzésen, góllal mutatkozott be a csapatban.
szept. 10
8:45
Kiengedték az orosz fogdáról Borit (BorsOnline)
Kiengedték a rendőrségi fogdáról, és hazaérkezett Moszkvából az a magyar lány, aki Greenpeace-aktivistaként jegesmedvének öltözve társaival együtt a Gazprom székháza előtt tüntetett, hogy a cég ne kezdje meg az Északi-sarkvidéken az olajkitermelést.
szept. 10
8:45
Nem lesz idén elég bor (Portfolio)
Kevesebb, de jó minőségű lesz az idei szőlőtermés, s noha prémium kategóriából ebben az évben is változatlan mennyiség készül, az olcsóbb termékeket várhatóan importborral helyettesítik a...
szept. 10
8:45
Szétválaszthatják a tanári képzést (Pénzcentrum)
Felmenő rendszerben szétválasztanák az általános és a középiskolai tanárok képzését 2013 őszétől....
szept. 10
8:45
Visszatér a negyedszázada befutott, azóta kevésbé domborító énekesnő (ATV)
„Még mindig azt érzem, sokat kell tanulnom – mondta Tanita Tikaram a negyvenhárom éves Tanita Tikaram, aki nyolc évvel ezelőtt teljesen eltűnt a zeneiparból, de most visszatér.
szept. 10
8:47
Új világmárkák érkeznek Budapestre (Portfolio)
Új, világszerte ismert divatmárkával jelentkezik Magyarországon az Inditex-csoport. A Zara, Bershka, Pull and Bear és Stradivarius márkákkal már erős pozíciókat elfoglaló spanyol cég heteken belül...
szept. 10
8:48
Kivonul a magyar piacról a Le Cheque Déjeuner? (HR Portál)
Háromnegyed évvel a cafeteriarendszer átalakítása után megszüntetheti magyarországi tevékenységét a Le Cheque Déjeuner - írja a Magyar Nemzet piaci forrásokra hivatkozva. A cég és az EUFE cáfolja a kivonulást.
szept. 10
8:48
A héten jobban járnak a dízelesek - drágul a benzin (Auto Pult)
A nemzetközi piaci folyamatok ismét kedvezőtlen hatást gyakorolnak a hazai üzemanyagárakra, ami végső soron a benzin drágulásához, illetve a gázolaj árának stagnálásához vezethet. Miközben a tőzsdei jegyzés literre és forintra átszámítva előbbi esetében 3,9 százalékos emelkedést takar, addig a dízel kapcsán alig 0,8 százalékos a szárnyalás, amit még a kiskereskedelmi egységek palástolni lehetnek…
szept. 10
8:49
Európában vásárolnak be a kanadaiak (Portfolio)
Az amerikai és kínai befektetői érdeklődés az európai eszközökért visszaesett az utóbbi időben, azonban a kanadai cégek és nyugdíjalapok szívesen vásárolnak a be a térségben, köszönhetően a kedvező...
szept. 10
8:51
Kórházat és iskolát robbantottak fel Szíriában (Infostart)
Két kórház és egy iskola romba dőlt egy hatalmas erejű robbanás következtében Szíria második legnagyobb városában, Aleppóban. Helyszíni jelentések szerint 27 polgári személy - köztük orvosok és betegek - halt meg, 64-en megsérültek.
szept. 10
8:51
Dobónak sikere van (Blikk)
szept. 10
8:51
Egyenruha az iskolában (Metropol)
Mert növeli, ki elfödi a bajt. Illyés Gyula verssora jutott az eszembe arról, hogy az oktatási államtitkár kötelezővé tenné az iskolaköpeny viselését.
szept. 10
8:51
Határozott irány nélkül maradt Ázsia (Portfolio)
A hétvége ellenére Ázsia aktív volt a makrodatok publikálása tekintetében, valamint hétfő reggel is több fontos adat érkezett a Távol-Keletről. Az irányadó ázsiai indexek a vegyesre sikerült...
szept. 10
8:51
Videó: kisgyerekként ugrálva örült 15. GS-diadalának a 30 éves sztár (Sport365)
Serena Williams nyerte a US Open női egyesét. Az immáron tizenötszörös Grand Slam-győztes amerikai sztár úgy örült a hazai pályán aratott sikerének, mint egy kisgyerek.
szept. 10
8:53
Kézilabda BL: teljesek a csoportok (Sport365)
A selejtezők hétvégi zárásával teljessé váltak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportjai. Az MKB Veszprém a román Constantát, a Pick Szeged pedig a fehérorosz Dinamo Minszket kapta riválisnak a kvalifikációs körből.
szept. 10
8:55
Videó: gólrekord az Egyesült Államokban! (Sport365)
Fantasztikus mérkőzést, és NFL-rekordot hozott a San Francisco 49ers vendégjátéka a Green Bay Packers otthonában! A vendégek rúgója, David Akers az első félidő végén beállította az NFL-csúcsot azzal, hogy 63 yardról talált be a "sajtfejűek" kapujába! A csúcsbeállítást maga a játékos is csodálkozva fogadta!
szept. 10
8:57
Terry sem játszhat az ukránok ellen (Agroinform)
Ashley Cole után John Terryről is kiderült, hogy nem szerepelhet az Ukrajna elleni világbajnoki selejtezőn.
szept. 10
9:03
Nem leszünk mi semmi fajta fellendülés motorja (Privátbankár)
Londoni elemzői vélemények szerint komor növekedési kilátásokat jeleznek a közép- és kelet-európai gazdaságok második negyedévi részletes GDP-adatai.
szept. 10
9:03
D. Tóth Kriszta: nem bírom, ha dicsérnek (BorsOnline)
D. Tóth Kriszta kislánya, Lola most kezdte az első osztályt az iskolában. A műsorvezető rendkívül büszke rá, hogy sok mindent tanul gyermekétől, akárcsak azokból a kritikákból, amelyeket műsora, a DTK Show miatt kap.
szept. 10
9:03
OTP részvény - elérhetővé vált a 4.000 Ft-os szint (ProfitLine)
A korábbi hetinél több mint háromszoros forgalom mellett, 4 százalék felett erősödött a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A nemzetközi tőzsdéken a kereskedés a hét elején enyhe pozitív hangulatban zajlott köszönhetően Ben Bernanke Fed-elnök pénteki beszédének, amelyben "szükség esetén" gazdaságélénkítő intézkedéseket ígért. Csütörtökön határozott erősödésbe váltott a…
szept. 10
9:03
Hiába a jó hangulat, padlón a fúziós piac (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacok 4 éves csúcson tartózkodnak, ez azonban egyelőre kevésnek tűnik ahhoz, hogy a vállaltfelvásárlások piacán az aktivitást élénkítse. Globális szinten az M&A ügyletek idei évi...
szept. 10
9:03
Az utóbbi négy meccsen 22 gólt kaptunk a hollandoktól - mi lesz most? (ATV)
A pénteki, Andorrában aratott 5-0-s győzelmet követően kedden első hazai világbajnoki selejtezőjét játssza a magyar labdarúgó-válogatott, amely megpróbálja megszakítani a vb-ezüstérmes hollandok elleni, hét mérkőzés és közel 28 év óta tartó rossz sorozatát.
szept. 10
9:05
1037 tonna Magyarország államadósságának súlya (BorsOnline)
A magyar államadósság teljes súlya 1037 tonna. A legsúlyosabb terhet a világon az Egyesült Államok görgeti maga előtt. Összeállításunkból kiderül, mely állam adóssága a legnehezebb, ha a saját pénznemén kellene visszafizetnie.
szept. 10
9:05
Pannergy - Befejeződött a kistokaji visszasajtoló kút fúrási munkálata (ProfitLine)
Korábbi fúrási munkálatoknál lényegesen gyorsabb ütemben zárult le a kistokaji KIS-PE-02 jelű visszasajtoló kút lemélyítése olvasható a Pannergy közleményében, melyet a BÉT honlapján tett közzé.
szept. 10
9:05
Kis forintgyengülés - Orbánra figyelnek a befektetők (Portfolio)
A pénteki jelentős nemzetközi befektetői hangulatjavulás ma reggel már nem folytatódik, inkább konszolidálódás, minimális hangulatromlás látszik, ami a forintot sem tudta tovább erősíteni. A magyar...
szept. 10
9:05
Áramszünet: sötétbe borult a kubai főváros összes negyede (ATV)
Áramszünet miatt sötétbe borult Havanna szinte összes negyede, a kubai főváros környéke és az ország egy része is; az állami rádió nem tett említést a szolgáltatás-kimaradásról.
szept. 10
9:07
Budai: a mezőgazdaság vezetheti ki a válságból Magyarországot (Portfolio)
Budai Gyula szerint a jelenleg tapasztalható európai válságból a mezőgazdaság vezetheti ki Magyarországot, írja az MTI. "Magyarország egy hagyományosan mezőgazdasági ország. Magyarországot, abból a...
szept. 10
9:07
Mészárlás az Alpokban: bombaszakértők érkeztek a meggyilkolt család házához (ATV)
Hamarosan kihallgatja a rendőrség azt a kislányt, aki négyéves testvére mellett túlélte az autójukat ért fegyveres támadást a Francia-Alpokban. A hétéves kislányt sérülései miatt eddig mesterséges kómában tartották. A család otthonát bombaszakértők vizsgálják át - a BBC szerint az utcát lezárták, a szomszédokat evakuálták.
szept. 10
9:09
Sötétbe borult Havanna és Kuba egy része (Blikk)
szept. 10
9:09
A vártnál nagyobb lett a külkereskedelmi többlet Kínában (Portfolio)
Jelentősen csökkent az importkereslet Kínában, ami a külkereskedelmi többlet emelkedéséhez vezetett - derül ki a kínai statisztikai hivatal frissen közzétett statisztikáiból. Az adatok egyértelműen a...

Keresés