Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Bélát az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben – jelentette be Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn.
Szeptemberben közel 1,3 millió gyerek kezdte meg tanulmányait. Nekik színvonalas közoktatásra lenne szükségük. Helyette államosított iskolákat, központilag kinevezett igazgatókat, merev alaptantervet, egységes tankönyveket, minisztériumban megszabott keretszámokat, és persze iskolaköpenyt kapnak - olvasható az ellenzéki párt közleményében.
Sokan utólag szembesülnek azzal, hogy a nem EU-ból érkező ajándékcsomagok után, ha értékük meghaladja a 45 eurót, fizetni kell. Interneten rendelt árunál 22 euró a limit.
Nem véletlenül hangsúlyozta a múlt csütörtöki kamatdöntési sajtótájékoztatón Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy csak szigorú feltételek együttes teljesítése esetén fog majd a...
Jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait. Beszámolt arról is, hogy a 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, átalakul a kampányfinanszírozás rendszere, és a kampányeszközök is korlátozottabbak lehetnek a…
Decembertől hetente háromszor Budapestről Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air fapados légitársaság, miután a magyar légügyi hatóság által meghirdetett járatok indítási jogát határozatlan időre elnyerte; az új járatok évi 2 millió új utast hoznak - jelentette be Váradi József, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt házi őrizetbe kerül, az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben.
Jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait.
A 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, továbbá átalakul a kampányfinanszírozás rendszere, és a kampányeszközök is korlátozottabbak lehetnek a jelenleginél - ismertette Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn újságírók előtt.
A 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, továbbá átalakul a kampányfinanszírozás rendszere, és a kampányeszközök is korlátozottabbak lehetnek a jelenleginél - ismertette Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Az első félév végéig a cégbírósági adatok szerint a Jeremie alapok összesen 54 befektetést valósítottak meg magyarországi vállalkozásokban. A második negyedévben 13 új befektetés született, ami...
Az idei szinteknek megfelelően alakult az augusztusi forgalom, amely továbbra is halványan a tavalyi átlag felett produkál. Az idei első 8 hónapban eddig közel 68 ezer ingatlan adás-vétel történt, ami a tavalyi azonos időszaknál éppen 20%-kal jobb forgalmat mutat. Nem szabad azonban elfelejteni a tavalyi rendkívül gyenge év eleji piac és a végtörlesztés miatti idei erős első hónapok közti óriási…
Oroszországnak rendkívül kellemetlen az azeri tiszt kiadatása és szabadon bocsátása miatt kialakult helyzet - kommentálta az ügyet vasárnap a Rosszija 1 állami televíziós csatorna.
A 35 hetes terhes Kerryn Blucher éppen egy parkolóhelyre próbálta beállni autójával, Clevelandben, amikor egy másik gépkocsi nagy sebességgel belécsapódott.
A gyermekvállalással, neveléssel összefüggő társadalombiztosítási és szociális ellátások jórészét korábban csak az édesanyák vehették igénybe. Az utóbbi időben azonban e területen is érezhetőbbé vált az „egyenjogúság” és egyre több juttatás az apák számára is elérhető.
Jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait.
Jövő év januárja helyett 2013. július 1-jétől javasolja felállítani az állami koncessziós dohányboltok rendszerét Magyarországon a parlament alkotmányügyi bizottsága. A reptéri vámmentes boltokra nem terjedne ki a törvény hatálya, nem lehetne örökölni a koncessziós jogot és dohánytermékeken kívül mást nem lehetne árulni a "Nemzeti Dohányboltokban", ugyanakkor egyes kistelepüléseken mozgóboltban is…
A negatív tartományba csúszott vissza a magyar piac a kisebb mértékű nyitást követő emelkedés után. A befektetők a ma újrainduló parlamenti ülésszak fejleményeire, a szerdán tartandó német...
A Wizz Air ma két új útvonal indítását jelentette be. Budapestről mostantól a légitársaság járatain lehet repülni a kijevi Zsuljani repülőtérre és a tel-avivi Ben Gurionra is. Ez azt jelenti, hogy a...
Aleksandar Ignjatovics villámgyorsan beépült a Honvéd csapatába. A szurkolók hamar megszerették és nemcsak a Siófokon szerzett győztes gólja miatt. A szerb belső védővel edzés után beszélgettünk.
A Tottenham annak ellenére szeretné leigazolni a télen Joao Moutinhót, a Porto középpályását, hogy augusztus utolsó napján csúnyán átverte őket a portugál klub.
A korábban a Barcelonában és a Chelsea-ben is futballozó, izlandi válogatott Eidur Gudhjonsen még mindig "ott van a szeren"! A 33 éves, tejfölszőke csatár a Seattle Sounders tartalékcsapatának meccsén sarkazott csodálatos gólt a Chivas hálójába.
Mario Monti és csapata 10 hónap kormányzás után is töretlenül népszerű, az olaszok 52 százaléka bízik bennük, 55 százalék pedig a legmegbízhatóbb politikusnak tartja a miniszterelnököt.
Főként Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetéről és az IMF-tárgyalásokról volt szó az Orbán Viktor kormányfő részvételével zajlott beszélgetésen, a tizenegyedik kötcsei találkozón - nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan beszámolója szerint Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik.
Tovább csökkentek az ingatlanárak Horvátországban; 2012 augusztusában átlagosan 2,9 százalékkal volt olcsóbb a lakások négyzetméterára, mint egy évvel korábban.
Az Obama- kormány „nem ír elő határidőt” Iránnak – közölte Hillary Clinton a Bloomberg üzleti és pénzügyi rádiónak adott nyilatkozatában. Az USA külügyminiszterének kijelentését Izraelben nem fogadták kitörő örömmel. „A tárgyalásos rendezés messze a legjobb módszer ahhoz, hogy a nukleáris fegyver létrehozásában meggátoljuk Iránt” – közölte az amerikai külügyminiszter. Clinton hétfői kijelentése…
A Cora búcsúzása után sem szűkül kétszereplősre a Privátbankár Árkosár-felmérése: a francia lánc kivonulása után Hollandiából érkezik az utánpótlás. A Spar-lánc az Interspar-hipermarketekkel vesz részt a jövőben az Árkosárban. A változást természetesen némi módszertani átalakítás is követi, hogy kimutatásunk se a havi, se az éves összehasonlíthatóság tekintetében ne torzuljon. Szeptemberben…
Az Európai Központi Bank szuverén kötvénypiaci intervenciós programjának köszönhetően szeptemberben március óta első alkalommal javult a befektetői hangulatindex az euróövezetben - közölte hétfőn a berlini Sentix gazságkutató intézet.
Oroszországnak rendkívül kellemetlen az azeri tiszt kiadatása és szabadon bocsátása miatt kialakult helyzet - kommentálta az ügyet vasárnap a Rosszija 1 állami televíziós csatorna.
Nem lesz működőképes az előírt október 8-i határidőig a kamionok számára előkészített európai egységes útdíj fizetési rendszer (EETS) - állapította meg az Európai Bizottság a legfrissebb jelentésében...
Orbán Viktor az ország előtt álló feladatokról és a kormányzat eddigi sikereiről beszélt. Azt ígérte, hogy a következő tanév kezdésére végeznek az új magyar államszervezet kiépítésével és közelebb kerülünk a magyar igényeknek megfelelő élethez.
Katasztrofális rajtot vettek a magyar csapatok a jégkorong MOL Ligában. A hétcsapatos alapszakaszban négy magyar csapattal zárul a tabella két fordulót követően.