Értékesíthető és stabilan 20 milliárd forint körüli nyereséget termelő bankká szeretné tenni az MKB Bankot a társaság új menedzsmentje az elmúlt évek rossz pénzügyi teljesítménye után. Stratégiájuk...
Félmilliárd forinton egyezkednek a parasztok és a vadászok a somogyi földeken. A parasztok szerint a vadak óriási károkat okoztak a földeken. A vadásztársaságnak azonban megszabott kerete van a vadkárok fedezésére. Idén súlyosbítja a helyzetet, hogy az állatok a földekről próbálták fedezni a vízhiányt, pedig az aszály miatt amúgy is jóval kevesebb lett a termés.
A Népszabadság a gyógyszerfogyasztást ösztönző piaci trükkökről ír, a Magyar Nemzetnek pedig közgazdászok nyilatkoztak a jegybanki alapkamat csökkentéséről.
Soha ilyen alacsony nem volt a munkahelyváltást fontolgatók aránya, ami a bizonytalan gazdasági helyzet hatása. Júliusban meghaladta a 25 milliót is a munkanélküliek száma az EU tagországaiban. Az elmúlt öt évet tekintve pedig egyre inkább az a jellemző, hogy az emberek örülnek, ha egyáltalán van munkahelyük, nemhogy arra gondoljanak, hogy másik után nézzenek. Kivételek azonban mindig akadnak.
Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.
Fekete Judit 2009-től vezeti a Microsoft HR osztályát. A szakember büszke arra, hogy Magyarország egyik Legjobb Munkahelyét vezetheti, amely 2010-ben elnyerte a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség Legjobb Női Munkahely díját is.
A fenti kérdés gyakran megfordul sok vállalatvezető körében. Számtalan mód és lehetőség áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy munkavállalóink lojalitását erősítsük és a hatékony munkavégzését elősegítsük, ám a legtöbb csak költségek árán valósítható meg....
A volt csungkingi rendőrkapitányt tizenöt év szabadságvesztésre ítélték. Vang Li-csün a kínai nagypolitika bukott csillagának, Po Hszi-lajnak a bizalmasa volt.
Csay Renáta szombati egyéni sikere után vasárnap párosban is győzött a római maratoni kajak-kenu-világbajnokságon, s ezzel már 12. vb-aranyérmét szerezte meg.
Roger Federer elmondta, hogy az év végéig még három versenyen fog elindulni, majd befejezi a 2012-es évet. A svájci világklasszis csakis azért vállalja a tornákat, hogy megvédje első helyét a világranglistán.
Felfüggeszti párttagságát a francia Zöldeknél Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő, aki "balos félrecsúszásként" és "totális ellentmondásként" értékelte, hogy pártja az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ellen szavaz majd a francia parlamentben.
Ha az iskolai rendszerű képzés költségét (például a tandíjat, költségtérítést, tankönyvek árát) részben vagy egészben a magánszemély munkáltatója vállalja, vagyis a nevére szóló számlák alapján fizeti meg, az így keletkező jövedelem a személyi jövedelemadóról szóló (Szja) törvény szerint – meghatározott mértékig és feltételek mellett – kedvezményes béren kívüli juttatásnak minősül.
Nem is volt Londonban, de sokmilliós olimpiai jutalmat kapott egy MSZP-s politikus. Nagy László, a szocialisták nyíregyházi elnöke döbbenten vette észre, hogy csütörtök este SMS-ben értesítette a bankja: 13,8 millió forint érkezett a számlájára.
Két teherjármű ütközött a M3-as autópálya 40-es kilométernél, emiatt a főváros irányába négy-öt kilométeres a torlódás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete hétfő reggel az MTI-vel.
Két teherjármű ütközött a M3-as autópálya 40-es kilométernél, emiatt a főváros irányába négy-öt kilométeres a torlódás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete hétfő reggel az MTI-vel.
A vártnál csaknem kétszer nagyobb, 20 milliárd eurós hiányt tártak fel a görög költségvetésben az euróövezeti válságállamnak hitelező trojka szakértői - írta vasárnap a Der Spiegel.
A Modern család és a Homeland című tévésorozat kapta a legtöbb díjat az Emmy-gálán Los Angelesben. A Magyarországon is vetített Trónok harca című sorozat lett a kreatív Emmy-díjak nagy nyertese: a George R.R. Martin regényfolyamán alapuló széria összesen hat szoborral gazdagodott a Los Angeles-i gálán.
Kétszáz, jelenleg gyermekgondozási ellátásban részesülő szülő vállalkozói vagy alkalmazotti munkába állását segíti elő a "Gyere vissza" elnevezésű program - közölte a projektet koordináló három szervezet.
Csökkenést mutat a határidős szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama hétfőn az elektronikus kereskedésben, miután az erősödő dollár távol tartja a befektetőket.
Az EDF DÉMÁSZ saját képzési programot indít; mivel majdnem húsz éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást - mondta el Hiezl József vezérigazgató-helyettes a Jedlik Ányos Képzési Programról.
A belső átcsoportosítások nyomán csökkent az ügyhátralék és a bírói munkateher, de még vannak további belső tartalékok a Fővárosi Törvényszék munkaerő-gazdálkodásában - mondta Fazekas Sándor, az ország legnagyobb bíróságának elnöke.
Tizenhárom halász eltűnt, miután bárkájuk ütközött egy teherszállító hajóval a Csendes-óceánon a japán partok közelében hétfőn hajnalban - közölte a japán parti őrség.
Ahogy a Dinamo Moszkva szurkolói ígérték, meglátogatták a csapatot az egyik edzésen. A szurkolók a pofozógéppé avanzsált gárda és a játékosok teljesítménye miatt elégedetlenkedtek és mondták el, mit várnak.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Érdekes jelenetet rögzítettek a kamerák a Liverpool-MU csúcsrangadón. A kiállított Jonjo Shelvey az öltözőbe menet Sir Alex Fergusonra mutatva azt mondta: "That's your fault!", azaz a te hibád!
Május óta lényegében változatlan a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint szeptemberben az üzleti várakozások kissé tovább romlottak, a fogyasztóiak viszont valamicskét javultak, s megközelítették idei, áprilisi…
A Magyar Gárda alapító Bencsik András mellett Mága Zoltán roma hegedűművészt is felvette tagjai közé szombaton a Vitézi Rend. A Demokrata-főszerkesztő "vitézlése" nem okozott különösebb felháborodást, a roma származására büszke hegedűművészé annál inkább. Mága Zoltán nyílt levélben magyarázkodik, ebben nemtelen politikai támadásnak nevezi a tagságát követő felháborodást és a vitézi tagságról sem…
Átformálhatja az iPhone 5 az egész távközlési szektort, mivel a megnövekedett adatforgalom iránti igény miatt a távközlési szolgáltatók hálózatuk fejlesztésébe kezdenek majd. Ebből pedig...
Tisztességtelen az érthetetlen feltétel a hitelszerződésekben, a bankok csak indokolt esetben és arányosan emelhetik a fogyasztói kölcsönszerződések kamatát, díját, és indokolt esetben csökkentenie...
Peres eljárást indított a Graphisoft Park leányvállalata, a Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróságon az AMRI Hungary...
Spanyolország nem siet nemzetközi pénzügyi támogatást kérni adósságának a finanszírozásához, inkább az EKB kötvényvásárlási programját venné igénybe - jelentette ki a hétvégén a spanyol pénzügyminiszter.
A globális pénzügyi válság hatodik évébe értünk. Ha igaz, hogy az elveszett évtizedben járunk, akkor félúton vagyunk. Az eurózóna krízise is lassan három éve tart, és még csak a legoptimistábbak...
A Lazarus Vagyonkezelő Zrt. 2012. szeptember 21-én az ERSTE Befektetési Zrt. közreműködésével 270 kontraktus idén szeptemberben lejáró (PPL1209) határidős vételi pozícióját továbbkötötte (PPL1309-es)...
A kormánynak ragaszkodnia kell a Munkahelyvédelmi akciótervhez, annak ellenére, hogy talán ezzel kapcsolatosan alakult ki a legtöbb vita a nemzetközi hitelezők szakembereivel a júliusi tárgyalásokon - mondta Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Európának be kell látnia, hogy a jóléti társadalmak helyét a munkaalapú társadalmaknak kell átvennie és a cél, hogy minél többen dolgozzanak az unió tagországaiban, mert a válságot csak így lehet leküzdeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Rómában a Kereszténydemokrata Internacionálé plenáris ülésén.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Október 22-én délelőtt tíz órakor tartja rendkívüli közgyűlését az E-Star, melyen az utóbbi időszakban távozott vezetőségi tagok helyére új személyek kinevezéséről szavazhatnak a tulajdonosok. A...
Megrongálta valaki a világító berendezést, ezért el kellett halasztani a Rayo Vallecano-Real Madrid meccset. A jelek szerint elvágták a kábeleket, így félhomályba borult a stadion.
A válság előtti időszakhoz hasonlóan 2012-ben jó eladási számokat tud a Decathlon pulbikálni, az év első nyolc hónapjában a forgalom két számjeggyel bővült. A cég magyarországi ügyvezető igazgatója a...