Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában a Heves megyei Abasár ivóvízellátását biztosító kutak szennyezettsége okának kiderítésével, valamint a település ivóvízellátásával kapcsolatban szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat.
A globális gazdaságon belül, a kis-és középvállalkozások együttesen dollármilliárdokat generálnak és több millió munkavállalót foglalkoztatnak. A nemzetközi kis-és középvállalatok általában kevesebb mint 500 főt foglalkoztatnak, de felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a még ennél is kisebb vállalatokkal?
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke ellenfél nélkül indul majd újraválasztásáért a szervezet december 6-ai közgyűlésén, mivel eddigi egyetlen riválisa, David Ward csütörtökön visszalépett a jelöléstől.
Kövér László szerint a baloldali ellenzék nem tud alternatívát kínálni a jelenlegi kormány politikájával szemben. Az Országgyűlés elnöke erről Nagyatádon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének csütörtök esti rendezvénye előtti sajtótájékoztatón beszélt.
Kína 2025-ben már héliumot bányászna a Holdon, míg a NASA az aszteroidákra koncentrál. A napokban pedig még egy magáncég is a szomszédos égitestre vonatkozókitermelési jogokért folyamodott. Elkezdődött a versenyfutás az űrbeli javakért.
Los Angeles - Britney Spearsnek (31) nagy valószínűséggel nem a legjobb napja volt, amikor a minap elment egy focimeccsre kedvesével, Dave Luccanóval, ugyanis ahelyett, hogy önfeledten szurkoltak volna, mindenki szeme láttára ordibáltak egymással, ráadásul az énekesnő öltözéke is hagyott némi kivánnivalót maga után.
A Fed eszközvásárlási programjának csak akkor lehet vége, ha a növekedés jelentősen gyorsul - nyilatkozta Mohamed El-Erian a CNBC műsorában. A Pimco első embere szerint az eszközvásárlásokra...
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően minimálisan emelkdetek a vezető amerikai tőzsdeindexek. A leendő Fed-elnök elmondása szerint a gazdaságnak egészen addig van szüksége a jegybanki...
Budapest — Már játszani akart a hét végi előadáson az Újszínházban Helyey László (65), komoly betegsége miatt azonban erről egyelőre szó sem lehet. Az „örök Mátyást" tüdőembóliával kezelik a kórházban, és mivel életveszélyben van, még hetekig nem jöhet ki.
Budapest — Fodrász, hangterápiával foglalkozó könyvelő és színházterápiát tartó nevelő is bekerült a TV2 Süss fel nap! nevet viselő program tíz döntőse közé.
A Fed legfontosabb célja a gazdasági növekedés támogatása - mondta Janet Yellen, az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer elnökjelöltje csütörtöki meghallgatásán. Minden jel szerint Yellen fogja váltani Ben Bernanket, a Fed mostani elnökét, megválasztása esetén ő lenne Fed első női elnöke.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
BUDAPEST — Pontosan az előre tervezett időpontban, szerdáról csütörtökre virradóra megszületett Sipos Tomi (38) és felesége, Linda első közös gyermeke. Úgy tudjuk, az édesanya szerda este kezdett el vajúdni, majd éjjel világra is jött a kicsi. Anyuka és a bébi egyaránt jó egészségnek örvend, és borzasztó boldogok.
Ultrahang vizsgálaton a bal ováriumban egy cysta simplex ábrázolódik. Nagyon ijesztőnek tűnik ez a lelet, sohasem volt cisztám. A ciszta elrákosodhat-e? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Zsiday Viktor, a Plotinus elnökének közeli hozzátartozója, Zánkai Katalin ma 614 Plotinus törzsrészvényt értékesített 2406 forintos átlagáron az Equilor közreműködésével - olvasható a BÉT honlapján. ...
Budapest - Kikerült a gödörből a magyar gazdaság. A statisztikai hivatal szerint a tavalyi visszaesés után idén már beindult a bővülés, 1,7 százalékkal nőtt a GDP, vagyis ennyivel termelt többet az ország július és szeptember között, mint az azt megelőző három hónapban.
"Visszalépésre" szólította föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenlegi vezetőit csütörtöki sajtótájékoztatóján Horváth András, az adóhivatal volt ellenőrzési koordinátora, aki a napokban feljelentést tett, mert állítása szerint nagyvállalatok ezermilliárd forintos értékben csalnak adót a NAV tudomásával. A férfi a NAV hétvégi átvilágítását nevetségesnek és "lezavartnak" nevezte, főleg azért,…
Hatalmas gólt rúgott kapásból, jó 40 méterről Dean Cowie, a skót negyedosztályú Peterhead középpályása az Elgin City elleni mérkőzésen. A játékos a kapus által kifejelt labdát zúdította egyből a kapuba.
Pályázatot írt ki a 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonja látványötleteinek elkészítésére a Miniszterelnökség Szőcs Géza, a világkiállításért felelős kormánybiztossal együttműködésben.
Jelentős korrekciós lépést tett Barack Obama elnök az amerikai egészségbiztosítási reformról kirobbant vitában: eszerint az amerikai államok és biztosítótársaságok egy évvel meghosszabbíthatják azokat az érvényes egyéni egészségügyi biztosításokat, amelyeket amiatt kezdtek el felmondani, mert felelnek meg az új egészségügyi törvény követelményeinek.
Fegyveresek elraboltak egy francia papot Kamerunban, az afrikai országnak azon a részén, amelyet egy radikális iszlamista szekta tart az ellenőrzése alatt - közölték csütörtökön a hatóságok.
Megkezdődött Miroslav Miskovicnak, Szerbia leggazdagabb emberének pere csütörtökön Belgrádban, ha az üzletembert sikkasztás és adócsalás vádjában bűnösnek találják, tíz év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Másféleképpen képzeli el az ügynöklisták megismertetését az LMP és a KDNP - derült ki Schiffer András (LMP) ellenzéki és Rétvári Bence (KDNP) kormánypárti politikus csütörtök esti, Budapesten tartott nyilvános vitájából. Rétvári Bence még egy ebben a ciklusban felálló bizottságra bízná az iratok kezelését, míg Schiffer András minden olyan dokumentumot közvetlenül nyilvánosságra hozna, amelyből…
A nemzetközileg elismert kereskedő, dr. Alexander Elder 1 éven keresztül fogja megosztani kereskedési tapasztalatait és kiértékeli aktuális piaci helyzeteket, perspektívákat a különböző pénzügyi piacokon az XTB jóvoltából.
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően minimálisan emelkdetek a vezető amerikai tőzsdeindexek. A leendő Fed-elnök elmondása szerint a gazdaságnak egészen addig van szüksége a jegybanki...
Ilyen kulturált és jól szervezett tiltakozás még nem volt, a Város Mindenkié mozgalom aktivistái úgy fogták körbe az asztalokat, hogy a képviselők hozzá sem tudtak férni a helyükhöz – ezt Kaltenbach Jenő mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csaknem tíz százalékkal csökkennek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérleteinek árai, miután a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag, 33 igen szavazattal elfogadta az erről szóló előterjesztést csütörtökön.
A közelgő görög EU-elnökség fő célkitűzéseiről, mindenekelőtt a foglalkoztatás, a migráció és az európai bankszabályozás kérdéseiről egyeztetett csütörtökön Athénban Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően felfelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, a leendő Fed-elnök szavai szerint ugyanis egészen addig folytatódhatnak a jegybank...
Kifejezetten pozitív fejlemény a projektingatlanhitel-portfólió leválasztása az MKB-ról, hiszen ezáltal egy 2009 óta folyamatosan jókora veszteséget termelő, súlyos tehertől szabadul meg a hitelintézet - mondta Simák Pál, a bank elnök-vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön.
Az egyéni számokban csupán Dara Eszternek sikerült megvédenie címét a rövidpályás úszók országos bajnokságának első napján, a Kiss László szövetségi kapitány nevét viselő százhalombattai uszodában.
Októberben harmincmilliárd forinttal növekedett a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, így megközelíti az 1600 milliárd forintot - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
Akár negatív kamatlábat is kész bevezetni az Európai Központi Bank (EKB) annak érdekében, hogy a reálgazdaság hitelezésére kényszerítse a bankokat, az inflációs cél elérése érdekében pedig akár banki eszközök vásárlását is hajlandó fontolóra venni - jelentette ki Peter Praet, az EKB igazgatóságának tagja a Wall Street Journalnak adott interjúban, igyekezve eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy…
Csütörtökön piaczárás után jelentett a Danubius, és az előző év azonos időszakához képest a pénzügyi eredménysor kivételével minden eredménysoron jobban teljesített az idei harmadik negyedévben....
Ki gondolná, hogy a gerinc összenyomódása miatt bekövetkező kis törések okozzák a hátfájdalmak jelentős részét? Dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos a háttérben álló csontritkulásról, és a kezelési lehetőségről beszélt.