A Magyar Villamos Művek több mint 140 millió forintot adományozott 14 egészségügyi intézménynek és gyermekgondozó szervezetnek. Az összeget egyebek mellett kórházi részlegek felújítására, illetve alapvető tevékenységük finanszírozására fordítják a támogatottak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november elején felügyeleti biztosokat rendelt ki a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezethez, és megtiltotta számára egyes pénzügyi szolgáltatások végzését, ez azonban a betéteseket nem érinti.
A brazil legfelsőbb bíróság elrendelte Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök több közeli munkatársának bebörtönzését, akiket a Mensalao-ügyben, az ország történelmének legnagyobb korrupciós perében ítéltek el. A bíróság helyi idő szerint szerda este rendelte el a per 25 elítéltje közül 16-ra kirótt ítélet végrehajtását. Mindannyiukat 2012 végén ítélték el.
Farbaky Pétert, a Budapesti Történeti Múzeum jelenlegi főigazgató-helyettesét választotta az intézmény új vezetőjének csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Módosította a Fővárosi Közgyűlés a 2012-2014-es útfelújítási programot, több szakasz felújítását későbbre tolták, és új utakat is felvettek a programba.
Elnézést kért az indai vezető azért, mert azt mondta: ha nem tudod megakadályozni a nemi erőszakot, legalább élvezd. Ranjit Sinha azt mondja, ő tiszteli a nőket.
Gödöllő–Budapest — Újra a helyszínen érezhette magát S. Márk (19), amikor csütörtökön a tárgyaláson felelevenítették azt a vallomását, amit akkor tett, amikor „újrajátszatták" vele a gyilkosságot.
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően nulla százalék körüli szinteken tartózkodtak a vezető amerikai tőzsdeindexek. A leendő Fed-elnök elmondása szerint a gazdaságnak egészen addig van...
Jelentős korrekciós lépést tett Barack Obama elnök az amerikai egészségbiztosítási reformról kirobbant vitában: eszerint az amerikai államok és biztosítótársaságok egy évvel meghosszabbíthatják azokat az érvényes egyéni egészségügyi biztosításokat, amelyeket amiatt kezdtek el felmondani, mert azok nem felelnek meg az új egészségügyi törvény követelményeinek. Ezt maga Obama jelentette be…
A tévészékház ostromakor annak megvédését várta a rendőrségtől Gyurcsány Ferenc. Ezt Szabadfi Árpád volt országos főkapitány-helyettes mondta tanúként a 2006-os őszi események miatt rendőri vezetők ellen indult büntetőperben. Az azóta nyugdíjba vonult tábornok elmondta, hogy meglepődött, amikor Gyurcsány Ferenc felhívta, majd egy utasításként is felfogható kérést intézett hozzá. Az egykori főkapit…
Októberben csaknem háromnegyedéves csúcsot ért el, meghaladta a 10 százalékot a fogyasztói árak növekedése Indiában a központi bank minden erőfeszítése, a kétszeri kamatemelés ellenére.
Az Uruguay-Jordánia vb-pótselejtezőn is megtalálta a közönség Luis Suárezt. Az ázsiai ország szurkolói egy "Ne harapj, Suárez!" felirattal aposztrofált transzparenst készítettek, melyen a Liverpool sztárja épp Braniszlav Ivanovicsba harap bele.
Két kerékre Szolnok! című sikeres pályázatával a helyi önkormányzat több mint 490 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Programja keretében a település kerékpárút-hálózatának fejlesztésére.
2013. november 25-én 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. december 13-án 18 óráig lehetőség nyílik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013 (XI. 8.) VM rendelet alapján támogatási kérelmek benyújtására a…
Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését az FHB Jelzálogbank. Az eredmény kedvezőbben alakult az elemzői konszenzusnál, ebben szerepet játszott a vártnál magasabb kamatbevétel.
Sokkoló diagnózist kapott egy brit lány. A tinédzser csak azért kereste fel háziorvosát, mert nem jött meg a menstruációja, azonban a vizsgálatok során döbbenetes felfedezést tett a doktor.
Párizs - Szerelme nélkül utazott a francia fővárosba Orosz Barbara (32). A TV2-ben sugárzott Tűsarok műsorvezetője újabb kihívásokat ment keresni Párizsba, ugyanis jövő ősszel egy teljesen egyedi tévés produkcióval rukkol majd elő.
A Bayerische Landesbank (BayernLB) pénzügyi igazgatója bejelentette, a magyar leánybank egyes részeit áthelyezik egy úgynevezett "rossz bankba", ezzel a bank "emészthetőbb" lesz, ami javítja majdani értékesítésének esélyeit.
Biliram–Budapest — Életjelet adott magáról a Fülöp-szigeteken pusztító tájfunban eltűnt magyar. A 29 éves férfi a Baptista Szeretetszolgálat embereit hívta, és telefonon kért segítséget tőlük csütörtökön.
A tévészékház ostromakor az épület megvédését várta el a rendőrségtől a miniszterelnök - mondta Szabadfi Árpád nyugalmazott rendőr tábornok, az országos főkapitány volt általános helyettese.
Különös esethez hívták a rendőröket a héten Wisconsinban. Egy férfi, hangosan alvó, alkalmi szexparterétől akart megszabadulni a hatóság embereinek segítségével.
Budapest - Még alig-alig láthatták picinyeiket a SOTE II-es számú klinikáján szerda reggel született négyes ikrek szülei, már egy testvérkén törik a fejüket. Bajai László (31) és felesége, Pálfi Adrienn (30) legszívesebben minden percben a kis László, Balázs, Kristóf és Ádám rezdülését figyelné.
Hat magyar borvidék mutatkozik be gasztronómiai és kulturális programok kíséretében Budapest hat terén, illetve utcájában a Borban az igazság elnevezésű gasztrofesztivál keretében péntektől vasárnapig.
Több munkakörrel, végzettséggel bővítették ki az egészségügyi béremelésre jogosultak körét. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a fülöp-szigeteki tájfun után. A Baptista Szeretetszolgálat kint tartózkodó munkatársai találták meg, helyi idő szerint kora reggel. Lukács Csaba, a szeretetszolgálat önkéntese híradónknak azt mondta, hogy a férfi viszonylag jól van, de nem érzi magát biztonságban és szeretne minél hamarabb hazajönni. Közben elértek az első…
A magyar U21-es válogatott kétgólos vereséget szenvedett csütörtökön a csoportban sereghajtó Albániától labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Bozsik Stadionban.