Olajszennyeződéssel balesetet okozó sofőr ellen indult eljárás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a gépkocsivezető figyelmetlensége miatt két ember sérült meg pénteken.
Nem volt talpig úriember az a trolibusz sofőr, aki egy szegedi biciklisnek középső újját mutatva indult el a Szent István téri megállóból. A közlekedési cég vizsgálatot indít.
Rendben lezajlott a hegyközségek szervezeti megújítása, de még számos finomhangolásra van szükség ahhoz, hogy valóban egy európai szemléletű, innovatív testületté váljanak a hegyközségek, amelyek méltóképpen képviselhetik majd a borágazat egészét - mondta Fazekas Sándor a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Gyárat épít Miskolcon a japán Takata, ezzel ezer új munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari beszállító vállalat elnöke pénteken a Parlamentben.
Magánszemélyek saját használatra idén az első három hónapban 588 lakást építettek a községekben, szemben a 2007 hasonló időszakában regisztrált 3862-vel.
Megfigyelők szerint nem várható áttörés az Európai Unió pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán az európai bankunió második pilléréről, a gyengélkedő bankok szanálására vonatkozó közös...
Rekordkésésben van a vasútfelújítás az esztergomi vonalon, Pilisvörösvár és Budapest között nem lesz kész a pálya határidőre, mert a kisajátításokkal nem sikerült végezni - írja a Népszabadság pénteki számában....
Bűnösnek mondta ki és másodfokon jogerősen is különböző mértékű letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék pénteken a Cozma-gyilkosság ügyében garázdasággal és más bűncselekményekkel vádolt férfiakat.
Hungary is now strong and in a position to spend more on culture as well as on intellectual and scientific projects, Prime Minister Viktor Orban said on Friday, at the opening ceremony of a new facility to the Hungarian Academy of Sciences (MTA).
A Negyedik Köztársaság Párt (4K!) a marihuána teljes körű legalizációja mellett száll síkra, mert szerintük ennek sok társadalmi haszna lenne - közölte a párt elnöke.
Aggasztóan emelkedik a női nemi szervek esztétikai műtéteinek száma Nagy-Britanniában - olvasható brit nőgyógyászok tanulmányában. Az okok közül a szakértők a pornográfia vizuális hatását hangsúlyozták.
A MTA TTK 9,5 milliárd forintos kormánytámogatásból felépített, 30 ezer négyzetméteres épületében több mint ötszáz kutató fog dolgozni 250 korszerű felszereltségű laboratóriumban.
Teljesen kizárt, hogy az LMP csatlakozzon egy kormányváltó baloldali szövetséghez - jelentette ki az LMP társelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Schiffer András úgy fogalmazott: nem lát különbséget Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon között, mivel szerinte mindketten egyaránt felelősek azért, ami az országban 2010 előtt történt.
Még az olcsó hitelek sem pörgetnék fel az építkezéseket vidéken - török család vette meg a kaposvári buszgyárat - kiderült mi lökte meg az ipart - lekapcsolják az útdíjrendszert, érdemes előre készülni - Nézze meg itt >>
Vörösbor, olaj, ketchup, ribizlilekvár, kávé és sár: tesztünkből kiderül, melyik szer hogyan birkózik meg ezekkel a szennyeződésekkel. A maximális 6 pontot az a termék kapta, amely mindegyik foltot eltüntette, ami megmaradt, azért mínuszpont járt.
Spanyol animációs film, ingyenes fesztivál nem csak cukorbetegeknek – friss programajánló. Kölyökmozi Justin, a hős lovag Spanyol animációs film 3D-ben is. Rendező: Manuel Sicilia, bemutató: 2013. november 14., magyarországi forgalmazó: Pro Video. Láttál már olyan kölköt, aki szeretett volna olyan lenni, mint a nagyapja? Justin is ilyen – és az ő nagyapja lovag volt. Csak annyi a bibi, hogy…
A kiutazó magyar cégek elsősorban feldolgozott élelmiszeripari termékekkel jelentek meg, a portfolió többségét a fagyasztott zöldség és gyümölcs, a feldolgozott húsipari termékek, a pálinka, a libamáj és a csokoládé adta.
Az Éva decemberi számában 24 oldalas Mollie Makes melléklet található. Nagyon örülünk ennek, mert... Régi álmunk volt, hogy a híres-nevezetes, nemzetközileg ismert és elismert kézimunka-magazinból, a Mollie Makesből az Évában is megjelenhessen néhány részlet magyarul. Decemberi számunkban egy karácsonyi DIY-válogatással rukkoltunk elő. Aki nem tudná, a DIY annyit tesz, mint Do It Yourself, azaz…
2014-ben a gazdasági és nemzetközi kommunikáció szakon kell a legtöbb (465) pontot elérni ahhoz, hogy államilag támogatott képzésben vehessen részt valaki a felsőoktatásban - tudta meg az az Átlátszó Oktatás blog.
Országos stresszfelmérést indított a Semmelweis Egyetem (SE)Magatartástudományi Intézete, a bárki által elérhető kérdőív kitöltése anonim, a válaszadók azonnali visszajelzést kapnak saját eredményeikről.
Elnézést kért drukkereitől a Borussia Dortmund labdarúgócsapata, miután téli katalógusukra nem saját szurkolóinak látványelemét, hanem a rivális FC Bayern fanatikusainak tavaszi koreográfiáját nyomtatta.
Megfigyelők szerint nem várható áttörés az Európai Unió pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán az európai bankunió második pilléréről, a gyengélkedő bankok szanálására vonatkozó közös szabályozásról.
A Komárom-Esztergom megyei harmadosztályban szereplő Epöl-Máriahalom játékosa, Paxián Gergely egy kb. 40 méterről megeresztett lövésből talált be a Kesztölc kapujába.