Kimentette a Baptista Szeretetszolgálat azt a magyar állampolgárt, akiről napokig nem lehetett tudni, hogy életben van-e. Közben 4460-ra nőtt a fülöp-szigeteki Haiyan tájfun áldozatainak száma az ENSZ közleménye szerint. A világszervezet korábban úgy becsülte, hogy ez a szám a tízezret is elérheti. Csaknem egy héttel a vihar után még van olyan hely, ahol emberek százai állnak sorban ételért.
A Bors pincérversenyének győztese, Precskó Zsolt tegnap személyesen adta át nyereményét a hatéves agydaganatos kislánynak. Bogi egyelőre nem tud elutazni a szüleivel Siklósra, mert újabb műtét vár rá.
Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek.
A hét közben Angliától 4–1-es vereséget szenvedő U19-es válogatott szövetségi edzője, Mészöly Géza a kudarc ellenére úgy véli, Európa nyolc legjobb korosztályos válogatottja között van a magyar együttes, és arról is beszélt, hogy ha felkérnék Egervári Sándor utódjának, akkor elvállalná a felnőtt válogatott irányítását is.
A modell aggódik, hogy mik derülnek ki férjéről Hajdú Péter kedvese erkölcsi fertőnek titulálta Bálint Antónia hamarosan megjelenő könyvét. Nem véletlen persze, hogy a modellt még a memoár létezése is zavarja, hiszen Toncsit hosszú kapcsolat fűzte férjéhez, Péterhez. Úgy, ahogy a többi érintett, Péter sem tud semmit a róla szóló fejezet részleteiről, s ez igazán bosszantja mind őt, mind…
Partnerségi tárgyalásokat folytatott a közelmúltban a UBS a japán Sumitomo Mitsui Banking Corppal. A japán társaság átvette volna a svájci bankóriás ázsiai befektetési banki tevékenységének egy...
Teljes útzár van a 6212-es úton, Gárdony és Zichyújfalu között, mert összeütközött öt személygépkocsi. A balesetben hárman sérültek meg – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A hatóságok csak nehezen tudnak úrrá lenni a helyzeten. A Cebu szigetén élő Lányi Béla verbita szerzetes számolt be tapasztalatairól a Kossuth Rádiónak.
Folyamatosan emelkedik a líbiai fegyveres összecsapás halálos áldozatainak száma. A legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 31-en vesztették életüket és több mint 280-an sérültek meg, amikor Tripoliban a milicisták tüzet nyitottak egy tüntetés résztvevőire, akik pont azt követelték, hogy a fegyveresek hagyják el a fővárost.
Hosszú távon az állam stabilitása csak demokratikus, jogállami keretek között képzelhető el - nyilatkozta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az InfoRádiónak pénteken.
A hazai labdarúgó élvonalban ezen a hétvégén szünetet tartanak, az NB II-ben és az NB III-ban azonban teljes fordulót rendeznek. Két első osztályú csapat azért mégis pályára lép, ma pótolják ugyanis a Ligakupában az FTC–Győri ETO mérkőzést. Íme, a szombati program.
Közel van pasija exe... Kiderült, hogy Benjáminnak nem sokkal kellett odébb állnia, mikor új kapcsolata lett. Liptai Claudia új barátjának exe ugyanis éppen a TV2 szexi műsorvezetőjének szomszédságában lakik – tudta meg a Story. A két nő lakásának ajtaja közt mindössze 9 méter van. Hogy Beni már akkor kiszúrta-e a Claudiát, vagy csak később vetett rá szemet, még nem derült…
A Fidesz szóvivője azt állította, hogy 2006 őszén a volt miniszterelnök a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.
Négy olyan érvet sorolt fel pénteken kiadott elemzésében a Nomura bankház londoni elemzője, Peter Attard Montalto, amelyek megalapozhatnak egy év végéig tartó forinterősödési periódust a nagyon...
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke büntetőpert indít a Fidesz szóvivője ellen, mert szerinte Hoppál Péter hazudott és rágalmazott, amikor pénteken azt állította, hogy 2006 őszén a volt miniszterelnök visszaélt a hatalmával, a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.
A 20 évvel ezelőtti albumra emlékezve újabb Karcolatok20 koncertek következnek. Az Erkel Színházban megtapasztalt élményeket Kovács Ákos így fogalmazta meg az InfoRádió Aréna című műsorában: Mágikus pillanatok jöttek elő, ezért az érzésért éri meg a sok munka. Azt érezhetjük, hogy a hallgatóban megtörtént a dal. Ennél nagyobb jutalmat nem tudok elképzelni.
Nyomozást indítottak az ausztrál hatóságok magyar szakmunkások ügyében, akiket feltehetőleg egy német cég vitt be az országba munkavállalási vízummal, és méltatlan, nem biztonságos körülmények között, mélyen alulfizetve agyondolgoztatja őket - jelentette pénteken az ABC News hírportál.
A saját ügyvédjét használta drogcsempészésre egy előzetes letartóztatásban lévő férfi a pécsi börtönben. A férfi nem tudta, hogy ügyfele barátnője a levélbe kábítószert tett.
Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök péntek este egy bécsi rendezvényen kijelentette, a lehetséges jövő évi választási győzelem után megbékélésre fog törekedni a Fidesz jelenlegi választóival. Semmilyen megbékélést nem tud ugyanakkor elképzelni azzal a "polipszerű rezsimmel", amelyet a Fideszt és a kormányt vezető Orbán Viktor hozott létre - mondta.
Felkészülési mérkőzésen Csehország 2–0-ra legyőzte Kanadát. Ahhoz, hogy a hazaiak kapott gól nélkül ússzák meg a találkozót, Petr Cech bravúrja is kellett: a Chelsea kapusa hárította Dwayne De Rosario tizenegyesét a 39. percben. A találkozó kulcsjelenetei és a büntető kivédése a videóra kattintva tekinthető meg.
A labdarúgó NB I késő őszi és téli játékoskeringőjének egyik fő „fogása” Torghelle Sándor lehet, aki – mint azt szerdán a Nemzeti Sport Online előrevetítette – a kevés játéklehetőség miatt közös megegyezéssel távozott a Videotontól. Kérdés, hogy hol folytatja a 42-szeres válogatott center – egyelőre csak a cáfolatok gyűlnek.
Gyárat épít Miskolcon a japán Takata, ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari beszállító vállalat elnöke pénteken a Parlamentben....
Árulásnak, pártrobbanásnak és újraindulásnak is nevezték a szombati olasz napilapok a Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártban bekövetkezett szakadást.
Ellentmondásos, kinek a pénzén utaztak debreceni város- és cégvezetők Floridába. A Polgármesteri Hivatal szerint a jegyző és az alpolgármester saját pénzből, nem hivatalos delegáció tagjaként utazott. Ezzel szemben a Blikknek Kósa Lajos, fideszes polgármester azt mondta, hogy ha hazaérnek, akkor mindenkinek kiszámlázzák a költségeket, s azt vissza kell fizetniük.
Mexikói nyomozók 18 holttestre bukkantak az ország nyugati részén, miután kihallgattak csaknem kéttucatnyi rendőrt, akik bevallották, hogy együttműködtek egy drogkartellel, és elvezették a hatóságokat több tömegsírhoz.
Angelino Alfano, a Szabadság Népe (PdL) jobboldali olasz párt főtitkára, belügyminiszter péntek este bejelentette, hogy nem csatlakozik a Silvio Berlusconi által újraindított Forza Italia (FI) mozgalomhoz.
Az andorrai első osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában UE Santa Coloma–Sant Julia mérkőzést rendeztek. A találkozó 3–3-as döntetlenre végződött, a hazaiak pontszerzésében szerepe volt Iván Periánez kapusnak, aki egy tizenegyest védett a kapufa segítségével, majd később egész pályás gólt szerzett. A parádés jelenetek a videóra kattintva tekinthetők meg.