Magyarország új alaptörvényében benne van mindaz, amit 1987-ben a lakiteleki találkozó résztvevői megfogalmaztak - mondta Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum (NF) elnöke, az Országgyűlés alelnöke szombaton a párt Egységben - szövetségben elnevezésű országos gyűlésén Budapesten.
Ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét november 18. és 24. között a Marczibányi Téri Művelődési Központ. A rendezvény díszvendége a Kolibri Színház.
Az Együtt-PM feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank által kiírt kommunikációs pályázattal kapcsolatban mert meggyőződésük, hogy ezt a pénzt vagy kilopják az MNB-ből vagy a Fidesz fogja használni az így megvásárolt reklámfelületeket.
A szórványközösségek azok, akik védelmet nyújtanak az asszimilációs ostrommal szemben - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának elnöke Temesváron.
Új politikai tavaszt hirdetett meg Silvio Berlusconi szombaton pártja országos tanácsa előtt tartott beszédében, bejelentve a Szabadság Pártja (PdL) végét és a Forza Italia (Hajrá Olaszország, FI) újjászületését.
A sérüléséből felépült Rudolf Gergely két góllal járult hozzá a Győri ETO második csapatának gólzáporos (4–0) győzelméhez az Újbuda ellen a labdarúgó NB III 14. fordulójának szombati játéknapján. A győriek a második helyen állnak a Nyugati csoportot vezető, szombaton idegenben nyerő Csákvár mögött. A Szeged Germán Tamás mesterhármasa révén idegenbeli győzelemmel erősítette meg második helyét…
Több hónapos csatározás után Bernard Blistene-t nevezte ki Aurélie Filippetti francia kulturális miniszter a párizsi Pompidou Központ Modern Művészetek Nemzeti Múzeumának új igazgatójává.
Az amerikai piac szörnyen nagy, amit az Allianznak nem szabad figyelmen kívül hagynia - véli a német biztosító. A nemzetközi versenytársak visszahúzódását az amerikai jelenléttel használná ki a...
A magyar újautó piac sok, de inkább minden tekintetben eltér a régióstól, az európaitól, a globálisról már nem is beszélve. Ezért nem szabad csodálkozni azon, hogy az egyes autógyártók miért pont azokat a modelljeiket preferálják, amelyeket, illetve miért hoznak meg bizonyos döntéseket, melyek látszólag - a magyar piac szempontjából, illetve innen nézve - logikátlannak tűnnek....
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást - ismertette Csepreghy Nándor szombaton az MTI-vel.
Sebastian Vettel a már megszokott dominanciájához méltó módon uralta a pénteki edzésnapot, de az igazi nagy durranást Heikki Kovalainen szereplése jelentette, a finn fennakadás nélkül ugrott be a Lotusba, és az ötödik leggyorsabb köridőt autózta. Úgy tűnik, Fernando Alonso háta bírja a terhelés, így probléma nélkül készülhetett a szombati edzésnapra.
A női kézilabda KEK 3. fordulójának visszavágóján a Veszprém hazai pályán 31–27-re legyőzte a fehérorosz Gorodnyicsankát, így 56–54-es összesítéssel kiharcolta a továbbjutást.
Bár két hétig a belga élvonalbeli Anderlecht csapatával tréningezett próbajátékon, de végül nem kapott szerződést Mohamed „Momo” Sissoko, a 34-szeres mali válogatott védekező középpályás.
Az online pénztárgépre való átállás megkönnyítése érdekében három új rendeletet hozott a nemzetgazdasági miniszter. Az új rendeleteke érintik a szervizeket és a forgalmazókat is. Ha a megrendelő nem kap időben választ, lehetőségük lesz a NAV internetes felületén gépet rendelni.
Egy párkapcsolat elején nagyon meghatározó időszakot élünk a kapcsolat jövőjét illetően. Ezekben az első hónapokban sok minden eldől: rengeteg intő jel van, és nagyon sok olyan is, ami megerősíthet abban, hogy jól választottunk.
London - A házasságáról nem beszél, ez afféle alapelv, de magáról és a munkájáról örömmel. Már a magyar mozikban is látható a többek között az ő főszereplésével készült A jogász című thriller, amely Cormac McCarthy regénye alapján készült, akárcsak a Nem vénnek való vidék, amelyért Javier Bardem hat éve Oscart kapott. A spanyol hollywoodi sztár a filmforgalmazó InterCom révén válaszolt a…
Gyászünnepséggel és koszorúzással emlékeztek meg Kárpátalja magyar férfilakosságának 1944 novemberében kezdődő deportálásáról szombaton Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén létesített emlékparkban.
A női kézilabda EHF-kupa 3. fordulójának visszavágóján a Fehérvár KC 36–22-re legyőzte az izlandi Framot, így kettős sikerrel jutott a legjobb 16 közé.
Eddig negyvenhárman haltak meg és legalább négyszázhatvanan megsebesültek a pénteki összecsapásokban, amelyeket az váltott ki, hogy a miszrátai milicisták a kivonulásukat követelő tüntetőkbe lövettek.
A szórványközösségek nem a probléma, hanem a megoldás részei a nemzeti megmaradás számára, ők azok, akik védelmet nyújtanak az asszimilációs ostrommal szemben - hangsúlyozta szombaton Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának elnöke Temesváron, ahol a Szórvány Alapítvány fennállásának húszéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.
Klasszikus Robben-gól a Hollandia–Japán felkészülési labdarúgó-mérkőzésen Genkben: a holland támadó a 39. percben jobb oldali akció végén balra cselezett, majd ballal szépen kilőtte a kapu jobb oldalát. Ezzel a találattal már 2–0-ra vezetett az oranje, de Japán végül egyenlített. Összefoglaló.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást - ismertette Csepreghy Nándor szombaton az MTI-vel.
Mintegy tíz százalékkal csökkennek januártól a Budapesti Közlekedési Központ bérleteinek árai. Sőt! A Fővárosi Közgyűlésben azt is megszavazták, hogy bevezetik a kedvezményes kutyabérletet.
A labdarúgó Ligakupában a Ferencváros az F-csoport élén álló Győri ETO ellen pótolja az F-csoport 3. fordulójából elmaradt mérkőzését. Kövesse a találkozót folyamatosan frissülő, élő közvetítésünk segítségével!
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtése a 11705008-20464565 számlaszámon is folytatódik, utóbbin "Tájfun" megjelöléssel fogadják a felajánlásokat.
Pénteki győzelme után szombaton, a hatodik mérkőzésen ismét nyert a norvég kihívó, Magnus Carlsen a címvédő indiai Viswanathan Anand ellen a Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, és összesítésben 4-2-re vezet.
Brüsszel először vizsgálta felül a tagállamok egy részének költségvetését, s megállapította, hogy egyre kevesebb ország áll túlzottdeficit-eljárás alatt.
November 8-án került fel egy párizsi nő videója a Youtube-ra, amely azt mutatja be, miként fürdenek életükben először az ikrek egy speciális babakádba, amely az anyaméhre hajaz.
Egy hét alatt 6 millió forint gyűlt össze a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalán a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak megsegítésére - közölte a segélyszervezet szombaton.