Ártatlannak vallotta magát szerdán Ariel Castro, akit azzal vádolnak, hogy elrabolt és mintegy tíz éven át fogságban tartott három nőt, akiket rendszeresen bántalmazott és megerőszakolt.
Konrád György Kossuth-díjas magyar író, szociológus kapja 2014-ben a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem elnevezésű kitüntetését.
Több tucat potenciális terrorcselekményt akadályozott meg, vagy segített megakadályozni az adatforgalomnak a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) általi megfigyelése - jelentette ki szerdai szenátusi meghallgatásán Keith Alexander tábornok, a szolgálat igazgatója.
A Szépművészeti Múzeumba érkezett tegnap Egon Schiele, Fekvő női akt című képe, mely a június 26-án nyíló, az osztrák festő 50 alkotását felvonultató, Egon Schiele és kora című kiállításon lesz látható, szeptember 29-ig.
Akár ötven fölé is nőhet azon külföldi nagyvállalatok száma, amelyekkel stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány - nyilatkozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Világgazdaságnak.
Közbeszerzési eljáráson, négy évre nettó 900 millió forint keretösszegben felszámolókat keres az állami felszámoló cég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Az Egyesült Államok mérlegeli, hogyan növelhetné a szíriai ellenzék támogatását a kormány ellen vívott polgárháborújában, de döntés még nem született - jelentette ki szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter.
Több tízezer iráni felhasználó gmail-fiókját akarták feltörni az utóbbi hetekben, aminek feltehetőleg köze van ahhoz, hogy pénteken elnökválasztás lesz Iránban, gyaníthatóan megpróbálták befolyásolni a választópolgárokat - közölte szerdán a Google.
A vízügyi igazgatóság adatai alapján a szerdán hajnalban mért 989 centiméteres magassággal tetőzött a Duna Baja térségében, szerda este 19 órakor 986 centiméter volt a vízállás Baján - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb, összesen 8 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását tervezi szerdai sajtóértesülések szerint.
Három mali milícia és a legjelentősebb szíriai lázadószervezet is belekerült a gyerekkatonákról szóló idei globális ENSZ-jelentésbe. A szíriai kormányerőkkel szemben pedig az a vád, hogy gyerekekből kínzással szednek ki információkat a felkelőkre vonatkozóan.
A személyi szabadságjogok tiszteletben tartásáról oktatta ki Vlagyimir Putyin az Egyesült Államokat. Az orosz elnök szerint a titkosszolgálatok lehallgathatják a telefonbeszélgetéseket, de csak törvényes keretek között. „Oroszországban kizárólag bírósági engedéllyel lehet ilyen adatgyűjtést végezni” – állította magabiztosan Putyin. Az Európai Unió igazságügyi biztosa és a japán kormány is…
A szakközépiskolai végzettséggel rendelkező pályakezdők átlagosan havi bruttó 118 ezer forintot keresnek, ami messze elmarad az országos 221 ezer forintos átlagfizetéstől, valamint 50 százalékkal alacsonyabb a diplomás pályakezdők fizetésénél - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb adataiból.
Tizedik évfordulóját ünnepli idén a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, az ország egyik legnagyobb múltú, kizárólag a csillagos márka autóit felvonultató oldtimer versenye. A június 28-29-én zajló jubileumi verseny idén az S-osztály új generációjának bemutatkozása kapcsán is érdekes: 2013-ban a mezőny a korát folyamatosan megelőző, a kényelem és biztonság terén mindig utat mutató Mercedes-Benz…
A műszaki értelmiségnek egyre inkább kulcsszerepe van az ország felemelkedésében, és ez a szerep erősödni fog a jövőben - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a magyar műszaki értelmiség napja alkalmából rendezett ünnepi konferencián szerdán a győri Széchenyi István Egyetemen.
Hat fővárosi társaság vezetőjének múlt évi prémiumfeladatainak elvégzéséről, és ez alapján jutalmaikról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza.
Alexander Doddsot nevezték ki a Mol-csoport kutatás-termelési ügyvezető igazgatójává és egyúttal az ügyvezető testület tagjává - tette közzé a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Az államnak az innováció és kutatás-fejlesztés területén belül az alapkutatásokra kell összpontosítania - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán egy bécsi előadása kapcsán.
Egy játszóházban állt össze Lassi Hurskainen, a finn Jippo labdarúgója és Joni Kulmala gördeszkás, hogy egy labdával rombolják élőben az életnagyságú "mérges madarakat."
A NordTelekom igazgatótanácsa szerdán a társaság alaptőkéjének emeléséről döntött - derül ki a testület üléséről a BÉT honlapján közzétett jegyzőkönyvből.
Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában tavaly áprilisban elrabolt magyarok - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK). A két férfi várhatóan pénteken térhet haza.
A főpolgármester szerint most már bizonyos, hogy meg kell építeni a mobilgátat a Római-parton. Korábban környezetvédők azért tiltakoztak, mert emiatt sok fát kell majd kivágni. Tarlós István közölte, hogy a jövőben „csak a helyi többséget tekintik civilnek” és már csak az árvízvédelmi és vízügyi tudomány képviselőit fogják szakértőnek tekinteni. Óbuda polgármestere és a szocialisták is a partmenti…
Több tucat potenciális terrorcselekményt akadályozott meg, vagy segített megakadályozni az adatforgalomnak a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) általi megfigyelése - jelentette ki szerdai szenátusi meghallgatásán Keith Alexander tábornok, a szolgálat igazgatója.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy hónapok óta nem tudnak ösztöndíjat fizetni a felsőoktatási intézmények. A Népszabadság információja szerint fórumot szerveznek a kórházi beszállítók.
Az innovatív 0.9 TwinAir Turbo bi-fuel metánüzemű erőforrás a nagy presztízsű Év Motorja Díj idei szavazásán a tizenkét kategória egyikét megnyerve „2013. legjobb zöld motorjának” bizonyult. Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett, nemzetközi verseny az autóipar egyik legnagyobb jelentőségű megmérettetése, amelyen a világ összes vezető autógyártója részt vesz.
Tetőzött a Duna Dunaszekcsőnél és Mohácsnál, miközben egyre több helyre térhetnek vissza a kitelepítettek. Az árvízi védekezéssel kapcsolatosan menesztették a Váci Járási Hivatal vezetőjét és kiderült az is, hogy nem levonult az ár, hanem legyőztük.
Bátánál tovább tart a dunai árhullám tetőzése, a településen éjszaka csaknem háromszázan védekeztek az ár ellen - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Jóváhagyta szerdai ülésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa az újabb, 657 millió eurós portugál mentőhitel-részlet folyósítását - közölte a szervezet szerdán.
A tavalyinál lassabb lesz az idén a globális gazdasági növekedés a vártnál mélyebb európai recesszió és egyes feltörekvő piacok lelassulása miatt, de stabilabb, mint a válság előtt volt - olvasható a Világbank fél évente kiadott Globális Gazdasági Kilátások című legfrissebb jelentésében.
Július 1-jétől újabb eszközzel védekezhetnek az indokolatlanul vitatott teljesítésekből adódó késedelmes fizetés ellen a hazai építőipari vállalkozások - hívta fel rá a figyelmet a Balázs & Holló Ügyvédi Iroda a Privátbankár figyelmét.
A vízszint 40 centiméterrel haladja meg a 2002-es árvíz idején mért, eddigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást. Árvízi összeállításunk folyamatosan frissül.
Csökkentette idei növekedési prognózisait a Világbank. A szervezet legfrissebb előrejelzései szerint idén 2,2 százalékos lehet a globális növekedés, 0,2 százalékponttal lassabb, mint ahogy korábban...
Bátánál tovább tart a dunai árhullám tetőzése, a településen éjszaka csaknem háromszázan védekeztek az ár ellen - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő....
Új fejezet kezdődött az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. 20 éves sikertörténetében: a mai napon Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke és Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke elindították az Audi A3 Limousine sorozatgyártását. Az Audi több mint kétmillió négyzetméteren, mindössze két év alatt építette fel Győrben a…
Szűk sávban mozgott a forint délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 295,77 forinton jegyezték nem sokkal 11 óra előtt, míg reggel 296,95 forinton, szerda este pedig 295,75 forinton.
Az Audi stratégiai célja olyan új technológiák kifejlesztése, amelyek hosszú távú fenntarthatósággal kombinálják a vezetés élvezetét. Ennek során olyan megoldások születhetnek, amelyek a gazdaságossággal, a környezetvédelemmel és az Audi ügyfeleinek igényeivel harmonikus összhangban teszik lehetővé az egyéni mobilitást. Kiváló példa e látszólag egymással ellentétes elvárások összeegyeztetésére az…