Montemor-o-Velho – Akárcsak a korábbi években, ezúttal is Magyarországot képviseli a pénteken kezdődő kajak-kenu Európa-bajnokságon Douchev-Janics Natasa (30).
A széttagolt európai légtér miatt többet fogyasztanak a gépek, és drágább is a repülés, Amerikában sokkal jobban csinálják. Az Európai Bizottság ezért intézkedést hozott az európai légiforgalom-irányítási rendszer reformjának felgyorsítása érdekében. A Bizottság a kapacitáshiány megelőzésére törekszik, mivel az előrejelzések szerint az elkövetkezendő 10–20 év alatt 50%-kal növekedni fog a…
Határozottabb fellépésre szólította fel a német kancellárt Magyarországgal szemben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje csütörtöki berlini sajtótájékoztatóján.
Az állami adóhatóság több esetben is azt tapasztalta, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) alanyiságot választott adózók hátralékkal rendelkeznek, ami végrehajtási eljárás megindítását vonja maga után - hívja fel a figyelmet a Nemzet Adó- és Vámhivatal (NAV).
Mintegy 98 tonna bizonytalan eredetű gyümölcs-sűrítményt foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Balatonfüreden egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen.
Hajdúszoboszló - Csodával határos módon túlélte vitorlázó repülőjének katasztrófáját az a 76 éves német férfi, aki csütörtökön a földhöz csapta a gépét a hajdúszoboszlói repülőtéren.
Jóval a 300 forint/eurós árfolyam fölé kellene gyengülnie a forintnak ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fontolóra vegye jelenlegi monetáris enyhítési ciklusának leállítását - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
BUDAPEST - Komoly előjelei voltak annak, hogy Hujber Ferenc (38) és Tölgyesi-Khell Cynthia (36) házassága válságba jutott. A színész és felesége a napokban jelentette be, hogy 10 év után elválnak, bár kisfiuk, Noel (4) miatt továbbra is egy fedél alatt élnek majd.
LOS ANGELES - Újabb sztárpár van születőben, ugyanis Justin Bieber (19) és Miley Cyrus (20) egyre több időt tölt együtt. Az énekesnőt a tinisztár stúdiófelvételénél látták sürgölődni, később Bieber leopárdmintás luxuskocsija Miley háza előtt tűnt fel.
Oslo - 140 millió forintért eladó Anders Breivik (34) és édesanyja egykori lakása, ahol Norvégia történelmének legkegyetlenebb tömeggyilkosa 77 ember életének kioltását kitervelte.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását támogatják, a helyi önkormányzatokat pedig abban segítik majd, hogy a nyári szünidőben diákokat alkalmazhassanak....
A jód olyan ásványi anyag, amely fontos szerepet tölt be az emberi szervezet működésében. A pajzsmirigy kiszűri a jódot a véráramból és elraktározza, ezért fontos, hogy a táplálékkal és ivóvízzel elegendő mennyiségben vigyük be a szervezetbe, ha valamilyen pajzsmirigyproblémánk van.
Pénteken kínai túrára indul a magyar női kosárlabda-válogatott, amely két hét alatt három négyes tornán vesz részt a házigazdákkal, az ausztrálokkal és az amerikai egyetemi csapattal.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt tizenegy karcagi lakos ellen indított nyomozást a rendőrség egy szerda esti tömegverekedés után.
Los Angeles - A francia Champs-Elysées filmfesztiválon Oliver Martinez (47) elkotyogta, hogy fiuk lesz Halle Berryvel (46). A színész a People magazinnak éppen arról beszélt, hogy miként sikerült megszoknia az amerikai életstílust, amikor – talán akaratlanul – elszólta magát.
Péntek hajnalban megnyitja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Döbrentei utcát, a Lánchíd utcát, a Bem rakpartot, a Fő utcát és a Bem teret a közúti forgalom előtt - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön az MTI-vel.
Lubomír Poult, a cseh miniszterelnökségi hivatal igazgatóját is őrizetbe vette csütörtökön a cseh korrupcióellenes rendőrség - közölte a közszolgálati hírtelevízió. Nem mond le a cseh kormányfő a munkatársai elleni rendőrségi akciók miatt. Ezt maga Petr Necas jelentette be csütörtök délutáni rendkívüli sajtóértekezletén, Prágában.
Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
Átvette csütörtökön Budapesten Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a francia Becsületrend tiszti fokozatát - közölte a szaktárca.
Az Egri Törvényszéken csütörtökön megkezdődött az a per, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet azért indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ellen, mert szerinte a rendőrség etnikai hovatartozás alapján diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat 2011 tavaszán, szélsőséges szervezetek ottani, úgynevezett járőrözése idején.
Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
Csányi Sándor, a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnöke június 13-án 55 darab, a Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott, 100 ezer euró névértékű, lejárat nélküli, Mol részvényre átváltható értékpapírt vásárolt - tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.
Deir ez-Zór (Szíria) - 10 ezer órát, több mint négyszáz napot töltöttek fogságban azok a magyarok, akiket szerdán szabadítottak ki fogvatartóik markából.
Megkezdődtek Budapesten az árvíz miatt szükséges kármentesítési és helyreállítási munkák több helyszínen: a Batthyány téren, a Bem rakparton, a Margitszigeten, a Váci úton, a III. kerületi Római-parton, továbbá az Erzsébet híd és a Lánchíd pesti hídfőjénél - közölte a fővárosi védelmi bizottság csütörtökön az MTI-vel.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtökön azt a cseh állampolgárságú férfit, aki jegy nélkül utazott egy Gyömrőre tartó vonaton, majd emiatt szóváltásba keveredett a kalauzzal, később pedig rátámadt a kihívott rendőrre - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
A MOL tájékoztatása szerint Dr. Csányi Sándor, a MOL Igazgatóságának alelnöke 2013. június 13-án Magnolia-kötvényt vásárolt. A tájékoztatás szerint Csányi Sándor 55 darab a Magnolia Finance Ltd....
A fővárosban zárult az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség országjárása. Bajnai Gordon, Jávor Benedek és Szelényi Zsuzsa utcai aktivistákat keresett fel a város több pontján, és ismertette a szövetség által képviselt alternatívákat a jövőről. Az atv.hu munkatársa a HÉV-en kapta el a BKV-zó Bajnai Gordont. Videó.