2013. június 16. vasárnap

jún. 16
20:38
Fidesz: Rodolfó-szindrómában szenved a baloldal (hirado.hu)
Hoppál Péter szóvivő szerint a Gyurcsány és Bajnai mögött álló erők kezét mindig figyelni kell, mert csalnak.
jún. 16
20:45
Gipszcsizmában fekszik a rocker (Blikk)
Budapest — Elszakadt Mező Zoltán Achilles-ina! A Rocktenors oszlopos tagja a színpadon szerencsétlenül mozdult, ezért a kórházban kötött ki. Zoltánt azonnal megműtötték, egy hónapig pedig fekvésre ítélték.
jún. 16
20:48
Balotelli felér Messi szintjére, ha nem követi el az én hibáimat - Adriano (Agroinform)
Az Inter és a brazil válogatott korábbi csatára, Adriano szerint az olasz Mario Balotelli a világ egyik legjobbja lehet.
jún. 16
20:54
Kajak-kenu Eb: 11 érem, köztük 3 arany (Metropol)
A magyarok három arany-, három ezüst- és öt bronzéremmel térnek haza a portugáliai Eb-ről.
jún. 16
20:54
Százezres tüntetés a török kormányfő mellett (Kripto Akadémia)
Több mint százezren - egyes források szerint több százezren - tüntettek Recep Tayyip Erdogan török kormányfő mellett vasárnap Isztambulban. A miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a kormányellenes tüntetőkkel szemben.
jún. 16
20:54
Berobbant az észak-amerikai mozikba Az acélember (hirado.hu)
A film összesen 125 millió dollárral nyitott az előzetes becslések szerint.
jún. 16
20:56
Százezres tüntetés a török kormányfő mellett (hirado.hu)
A miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a kormányellenes tüntetőkkel szemben.
jún. 16
20:58
Több mint ötvenezren a Békéscsabai Sörfesztivál és Csülökparádén (hirado.hu)
A versenyen 128 bográcsban főtt a pörkölt délelőtt.
jún. 16
21:00
Világliga-ezüst a Benedek-fiúktól, újab arany a kajak-kenu Eb-n - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 16
21:02
A legfrissebb átigazolási hírek: Dzsudzsák kéne a Poolnak és az Internek is - Június16. (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
jún. 16
21:03
Dj.-nek állt Jaksity Kata fia (Blikk)
jún. 16
21:05
Heti horoszkóp: Jó hírek az utazóknak (Blikk)
A Mars–Uránusz szextil fényszög a hét első napjaiban felébreszti újító, kísérletező kedvünket, a szokásosnál nagyobb mozgástérre, önállóságra tehetünk szert. Nyitottá válunk az új eszmék iránt, kitörhetünk a megszokott kerékvágásból, megvalósíthatjuk eredeti ötleteinket.
jún. 16
21:06
Vereség Spanyolország ellen a férfi Euroligában (Agroinform)
A Montenegrótól elszenvedett szombati vereség után vasárnap is kikapott a magyar férfi röplabda-válogatott.
jún. 16
21:09
Vakságig fogyózott Matthew McConaughey (Blikk)
jún. 16
21:12
Százezres tüntetés Erdogan mellett (Metropol)
A miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a kormányellenes tüntetőkkel szemben.
jún. 16
21:21
Féltestvére miatt vágta fel az ereit Jacko lánya (Blikk)
jún. 16
21:23
Tóth Zoltán feloszlatta a Republicot (Blikk)
BUDAPEST — Tóth Zoltán (46), a Republic egykori oszlopos tagja tegnap az egyik közösségi oldalra tegnap az alábbiakat írta ki: „Természetes jogommal élve a REPUBLIC együttest visszamenőleges hatállyal, 2013. március 11-ével megszüntetem, egyben védelem alá helyezem.
jún. 16
21:30
Bajnai: győzelemre esélyes együttműködési formát kell kialakítani az MSZP-vel (Alternatív Energia)
Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a lehető legerősebb, a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki - mondta Bajnai Gordon az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este annak kapcsán, hogy a jövő pénteken tárgyalások kezdődnek a két párt között.
jún. 16
21:30
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a solymári időközi képviselő-választást (hirado.hu)
Törcsi Péter lett a solymári 2-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője. Polgármestert választottak Gencsapátiban.
jún. 16
21:32
Harmincegy világörökségi helyszínről határoz az UNESCO (hirado.hu)
Az UNESCO Világörökség Bizottsága elutasította a vietnami Cat Tien Nemzeti Park előterjesztését az elismerésre.
jún. 16
21:33
Három magyar aranyérem a szenior kézilabda Eb-n (Sport365)
Kiválóan szerepeltek a magyar csapatok az olaszországi Brixenben rendezett szenior kézilabda Európa-bajnokságon, melyen többek között három aranyérmet szereztek.
jún. 16
21:35
Videó: 160 km/h-s ütéssel találta fejbe a labda a szerencsétlen baseballost (Sport365)
Ijesztő jelenet játszódott le a Kansas City Royals és a Tampa Bay Rays baseballmeccsén, amikor a hazaiak első ütője, Eric Hosmer által megütött labda 164 km/-h sebességgel fejbe találta Alex Cobbot.
jún. 16
21:42
A "harmonikus" növekedés segíthet a Dortmundnak Lewandowski megtartásában (Agroinform)
Mintegy 40 százalékkal költhet többet fizetésekre a BL-döntős szereplésének köszönhetően a Borussia Dortmund.
jún. 16
21:48
Bajnai: győzelemre esélyes együttműködési formát kell kialakítani az MSZP-vel (hirado.hu)
Már korábban megállapodtak az abszolút minimumról a szocialistákkal - mondta az Együtt-PM vezetője.
jún. 16
21:50
Bakondi: felmérik, hogyan kellene átalakítani az országos védvonalat (hirado.hu)
A katasztrófavédelem vezetője szerint sikerült több százezer ember életét és a Duna menti infrastruktúrát megvédeni az árvíztől.
jún. 16
21:57
Orbán szerint a gazdasági érdekérvényesítésről kell szólnia a visegrádi négyek összefogásának - a nap hírei (Infostart)
A főpolgármester szerint napokon belül rendeződnek a fővárosi állapotok. A budai alsó rakpartot már megnyitották. A kormányfő szerint a gazdasági érdekérvényesítésről kell szólnia a visegrádi négyek összefogásának a következő évben. Újabb cseh politikus került vizsgálati fogságba a kormányzati korrupció gyanúját vizsgáló eljárásban. A nap legfontosabb hírei június 16-án.
jún. 16
21:57
Bajnai: győzelemre esélyes együttműködési formát kell kialakítani az MSZP-vel (ProfitLine)
Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a lehető legerősebb, a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki - mondta Bajnai Gordon az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este annak kapcsán, hogy a jövő pénteken tárgyalások kezdődnek a két párt között.
jún. 16
22:00
Hamburgból pótolta Schürrlét a Leverkusen (Agroinform)
A Bayer kikötővárosiak dél-koreai csatárát, Szon Hjong Mint vette meg a Chelsea-be távozó támadója helyére.
jún. 16
22:06
Ezrek tüntettek Szófiában a kormány lemondásáért (hirado.hu)
Új választások kiírását követelte Szófiában mintegy 15 ezer tüntető, akik maffiaváddal illették az újonnan alakult kormányt.
jún. 16
22:06
Videó: óriási öngól után bukta a vb-t az afrikai sztárcsapat (Sport365)
Nem jutott ki a jövő évi, brazíliai világbajnokságra a 2010-es vb-rendező Dél-afrikai Köztársaság labdarúgó-válogatottja.
jún. 16
22:08
Nagyrészt befejeződtek a védekezési munkálatok Baranyában (hirado.hu)
A Duna vízállása vasárnap este Dunaszekcsőnél 62 centiméterrel volt alacsonyabb a csütörtöki tetőzéskor mért értéknél.
jún. 16
22:08
Tenisz: Murray nyert Londonban (Sport365)
Az első helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Andy Murray nyerte a 780 ezer euró összdíjazású londoni füvespályás tenisztornát, miután a döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a címvédő Marin Cilicet.
jún. 16
22:18
Pirlo szabadrúgásból varrta be a jobb felsőbe, Chicharito büntetőből egyenlített - videó (Agroinform)
Félidőben 1-1-re áll a Mexikó-Olaszország mérkőzés a Konföderációs Kupán, Pirlo és Hernández voltak eredményesek.
jún. 16
22:24
Ezrek tüntettek Szófiában a kormány lemondásáért (Metropol)
Tizenötezren tüntettek vasárnap Szófiában a bolgár belügyminisztérium szerint a kormány lemondását és új választásokat követelve.
jún. 16
22:24
Vb-2014: nem jutottak ki a 2010-ben házigazda dél-afrikaiak (Metropol)
A Bafana Bafana vasárnap kikapott Etiópiában, így elvesztette esélyét a vb-részvételre.
jún. 16
22:36
Az osztrákok kése sem szúrt elég mélyre a németek Eb-szerepléséhez (Agroinform)
Oroszország vereséget szenvedett ugyan Ausztriában, de a németekénél jobb gólkülönbsége miatt így is Eb-résztvevő.
jún. 16
22:38
Eredményes volt Hanga Ádám tehetségkutatója és edzőképzője (Agroinform)
Eredményes tehetségkutató edzőtábort tartott Hanga Ádám, a spanyol Manresa magyar válogatott kosarasa Körmenden.
jún. 16
22:39
Ezrek tüntettek Szófiában a kormány lemondásáért (Blikk)
jún. 16
22:39
NHl: Ovecskin lett az MVP (Sport365)
A Washington Capitals orosz csatára, Alekszandr Ovecskin lett az NHL idei szezonjának legértékesebb játékosa.
jún. 16
22:40
A 2010-es házigazda már biztosan nem lesz ott a brazíliai világbajnokságon (Agroinform)
Nem jutott ki a jövő évi, brazíliai világbajnokságra a 2010-es vb-rendező Dél-afrikai Köztársaság válogatottja.
jún. 16
22:42
Meglopták Usain Boltot (BorsOnline)
Azt nem tudni, hová tűnt Usain Bolt motivációja, de elillant. Ennek ellenére persze az olimpiai bajnok szélvészember nem tart az idei moszkvai vb-től.
jún. 16
22:44
Hihetetlen: indiai vér folyik Vilmos herceg ereiben (BorsOnline)
Meghökkentő eredményre jutott egy DNS-vizsgálat: kiderült, hogy Diana hercegnő révén az angol királyi trón leendő várományosa részben indiai származású. Kétszáz éves szerelmi történet áll a háttérben.
jún. 16
22:46
Megdöbbentő dologra csaptak le a tolvajok (BorsOnline)
Édesszájú rosszfiúkat buktatott le egy élelmiszerbolt biztonsági őre. A gazfickóknak csokira fájt a foguk, de végül teasütemény okozta vesztüket. Az elkövetkezendő napjaikat sem fogja megédesíteni semmi sem.
jún. 16
22:48
Sajtos makaróni miatt szúrta le testvérét (BorsOnline)
Eltűnt a sajtos makaróni, aminek tragédia lett a vége. Egy férfi késsel szúrta meg öccsét, miután veszekedés támadt a kaja keresése közben.
jún. 16
22:50
Meglepő öröm érte az agydaganata miatt (BorsOnline)
A korábbi értékesítési igazgatót agydaganattal műtötték. Miután felébredt az altatásból, úgy érezte, mindenképpen alkotnia kell, és onnantól fogva az élete teljesen megváltozott.
jún. 16
22:52
Franciska fittyet hány a fájdalomra (BorsOnline)
Tényleg igaz, hogy a nők mind fizikailag, mind lelkileg többet elviselnek a férfiaknál. Erre igazolás Szabó Franciska esete.
jún. 16
22:54
Vadító testet villantott a 45 éves sztár (BorsOnline)
25 éve a pop állócsillaga, de ma is a fiatalokat megszégyenítően szexi Kylie Minouge. Meg is mutatta, mennyire.
jún. 16
22:54
Női tőrben olasz, férfi párbajtőrben német aranyérem (Agroinform)
Jörg Fiedler és Elisa Di Francesca révén német, illetve olasz aranyérem született a Zágrábban zajló vívó Eb nyitónapján.
jún. 16
22:56
Farkas Zsolti nyerte Az ének iskoláját (BorsOnline)
Nyolc hét után lezárult a TV2 gyerekeknek rendezett tehetségkutató műsora. A 17 gyerek közül Szulák Andi egyik pártfogoltját, a 14 éves Farkas Zsoltit hozták ki győztesnek.
jún. 16
22:56
Hosszú két aranyat és egy országos csúcsot gyűjtött vasárnap (Agroinform)
Szombat után vasárnap is két aranyérmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka Canet-en-Roussillonban.

Keresés