2013. június 20. csütörtök

jún. 20
16:28
Továbbra is remek formában az amerikai ingatlanpiac (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett májusban a használt lakások értékesítése az Egyesült Államokban.
jún. 20
16:29
A hiány kétharmadát már összehoztuk (Privátbankár)
A végleges adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 30,8 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 559,4 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 63,5 százaléka.
jún. 20
16:30
Csaknem ötszáz gázpalackot lopott egy zaránki férfi (hirado.hu)
Az autójából 19 gázpalackot, majd a házkutatáskor további járműveket foglaltak le a rendőrök.
jún. 20
16:32
Programok a Délkelet-ázsiai Aranymúzeumban (hirado.hu)
Eddig be nem mutatott aranymaszkokkal, indonéz tánccal, tárlatvezetésekkel és egy miniaukcióval várja a látogatókat szombaton, a múzeumok éjszakáján a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum.
jún. 20
16:33
Meghalt Jean-Louis Scherrer francia divattervező (Infostart)
Hosszú betegeskedés után 78 esztendős korában elhunyt Jean-Louis Scherrer francia divattervező, aki Jackie Kennedynek és Michéle Morgannek is készített ruhát.
jún. 20
16:34
Az idén is kiemelten ellenőrzik a fogyasztóvédők a nyári szezon szolgáltatásait (hirado.hu)
A vizsgálat a sok vendéget vonzó, idegenforgalmi szempontból frekventált helyen található vendéglátóipari egységekre, fesztiválok, rendezvények ellenőrzésére összpontosul.
jún. 20
16:39
Helyreigazítás (Blikk)
Portálunkon 2013. március 27-én megjelent "Állami telket vettek Lángék" cím alatt közzétett cikkünkben valótlanul közöltük, hogy dr. Láng Péterné által megvásárolt telekhez hasonló rózsadombi telkek vételára három-négyszeres, ezáltal hamis látszatot keltettünk azzal az állítással, hogy dr. Láng Zsolt édesanyja által megvásárolt 189 nm-es ingatlan vételára igen kedvező volt.
jún. 20
16:42
Ufóval szexelt a rajzolgató politikus? (BorsOnline)
Parkes lerajzolta magát és édesanyját. Fura alak, annyira, hogy kizárólag macskakirálynőként említi a földönkívülit.
jún. 20
16:42
Új közbeszerzési eljárást hirdettek a nagykanizsai elkerülő út építésére (hirado.hu)
Eredményes eljárás esetén a nyertes kivitelezővel október végén megköthető a szerződés, a beruházást 2014 őszén fejezhetik be.
jún. 20
16:42
A Takarékbank szerint meglepően jó növekedési szám is jöhet (Portfolio)
Negyedévről negyedévre egyre több ágazat fog bekapcsolódni a növekedésbe, a nagy kérdés az, hogy a bővülés mennyire lesz erőteljes, illetve tartós - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a...
jún. 20
16:42
Martonyi: vannak vitáink de nincs elszigeteltség (ATV)
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország az Európai Unió különböző intézményeivel folytatott vitái ellenére sincs elszigetelődve, a problémás kérdéseket pedig a tárgyilagosságra törekedve, részletes magyarázatokkal kívánják megoldani.
jún. 20
16:44
Miskolcon gázüzemű autóbuszt tesztelnek (hirado.hu)
A háromajtós, 12 méter hosszú, alacsonypadlós járművet korábban Sopronban, Kaposvárott és Pécsett is tesztelték.
jún. 20
16:44
Jól halad az árampiaci integráció a régióban (Portfolio)
A Visegrádi Országok megerősítették elköteleződésüket a sikeres cseh-szlovák-magyar piac-összekapcsolás Lengyelországra történő kiterjesztése mellett a Közép-kelet-európai Villamosenergia-piaci...
jún. 20
16:44
Majdnem tízmilliárdot kérnek az árvíz sújtotta önkormányzatok (ATV)
Kilencvenöt, az árvízben közvetlenül érintett település adott be pályázatot vis maior-támogatásra, az önkormányzatok összesen 9 milliárd 723 millió forint visszatérítését remélik - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
jún. 20
16:45
Van fantázia az ingatlanban, még nálunk is (Privátbankár)
Oroszországnak és Lengyelországnak különösen jól megy, de Magyarország sem panaszkodhat.
jún. 20
16:46
Ferenc pápa: Botrány, hogy milliók halnak éhen (hirado.hu)
A nemzetközi élelmiszerelosztás kiegyensúlyozását sürgette Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagjait.
jún. 20
16:46
Itt a PSZÁF válasza: a devizahiteles levelet félreértelmezték (Portfolio)
Az elmúlt napokban jelentős visszhangot kapott a médiában és a közbeszédben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke által a Kúria részére a devizahitelezés egyes szakmai vonatkozásaival...
jún. 20
16:48
Bulgária: újabb kormányválság a láthatáron? (hirado.hu)
Péntek óta nagyszabású tüntetések zajlanak a fővárosban.
jún. 20
16:48
Hétmillió gombócból is sok (Portfolio)
A Fordnál elkészült a hétmilliomodik Transit: ha az eddig gyártott összes Transit-ot egymás mögé állítanák, a kocsisor oda-vissza kitöltené a London-Sydney távolságot. 2014-ben a Ford első ízben...
jún. 20
16:50
Őrült kalapparádé az ascoti derbin - képgalériával (hirado.hu)
Színes, merész, extravagáns - ilyen egy átlagos kalap a Royal Ascoton, ahol idén sem a lovakra figyelnek a legtöbben...
jún. 20
16:50
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken (Portfolio)
A befektetők a Fed tegnap megjelent közleménye és Ben Bernanke szavai után attól félnek, hogy az amerikai jegybank csökkentheti a közeljövőben az eszközvásárlási programjának keretösszegét. Ráadásul...
jún. 20
16:51
Hőség: az átlagosnál nagyobb az áramfogyasztás (Infostart)
Az átlagosnál nagyobb az áramfogyasztás a szokatlanul nagy hőség miatt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 20
16:51
Már nyomoznak Messi adóügyében (Infostart)
A spanyol ügyészség hivatalosan is megindította a nyomozást az adócsalással gyanúsított futballsztár, Lionel Messi és menedzser-édesapja ellen.
jún. 20
16:51
Puyol: az első fotó a műtét után, üzent a Barcelona sztárja (Sport365)
Carles Puyolt megoperálták térdproblémájával. A spanyol klasszis a közösségi médián keresztül üzent a rajongóknak. Jól van a katalánok védője.
jún. 20
16:52
Gandolfini előtt tiszteleg a Taorminai Filmfesztivál (hirado.hu)
A fesztiválra a színész is hivatalos volt.
jún. 20
16:53
Galéria: ilyen komlpexummal európai hatalom lesz Magyarország (Sport365)
Amennyiben a Nemzetközi Úszó Szövetség úgy dönt, hogy Budapest lesz a 2021-es vizes világbajnokság házigazdája, akkor a Nemzeti Sportközpontok szakmailag megalapozottnak tartja, hogy akár már 2016 közepére felépüljön az új fedett uszodakomplexum.
jún. 20
16:54
Továbbra is albérletbe kényszerül az Anzsi az európai mérkőzéseken (Agroinform)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntésének értelmében a dagesztániak nem futballozhatnak saját stadionjukban.
jún. 20
16:57
BME - 'jövőre már nem tud majd létezni az egyetem' (ProfitLine)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora szerint legalább másfél havi fenntartói forrás hiányzik az intézmény "normális működéséhez".
jún. 20
17:00
Kutyafrizbi versenyre edz Puskás Peti (Blikk)
Budapest - Új területen próbálja ki magát Puskás Peti (28). A színész-énekes ezúttal – nem tévedés – kutyafrizbiversenyre készül, amelyre egy kölcsönkutyával gyakorol.
jún. 20
17:00
Recept: Zöldcitromos pitetorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 22 dkg liszt 14 dkg vaj 2 csipet só 6 dkg cukor 2 tojássárgája 5 evőkanál hideg víz Valamint: 6 zöldcitrom (lime) 15 dkg cukor 6 tojás 7 evőkanál tejszín 1 evőkanál liszt diónyi vaj
jún. 20
17:00
Benyújtotta lemondását a palesztin miniszterelnök (Metropol)
Hamdalláh nem tudott megegyezni két helyettesével arról, hogy hatalma és jogkörei meddig terjedjenek.
jún. 20
17:00
Hétfőn döntenek a korrupt orvosról (Alternatív Energia)
Legkorábban jövő hétfőn születhet döntés annak a sebészorvosnak a sorsáról, aki állítólag előre megszabott összegeket követelt a betegeitől a beavatkozásokért a Péterfy Sándor utcai Kórházban - tudta meg lapunk.
jún. 20
17:00
Az államháztartás hiánya 559,4 milliárd forint az első öt hónapban (Adózóna)
A végleges adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 30,8 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 559,4 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 63,5 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
jún. 20
17:00
Egyre több az első munkanélküli-segélyt kérő Amerikában (hirado.hu)
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a munkanélküli-segélyért először folyamodók heti száma az Egyesült Államokban.
jún. 20
17:00
Megtudtuk, ki mennyi tranzakciós illetéket fizetett eddig (2.) (Portfolio)
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. május havi hiánya 30,8 milliárd forintra teljesült - erősítette meg a két héttel ezelőtti előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki...
jún. 20
17:00
Balázs Péter: csökken a Fidesz népszerűsége a néppártiak körében (ATV)
Egyre inkább csökken a Fidesz iránti szimpátia a néppárti konzervatívok körében – legalábbis Balázs Péter volt külügyminiszter szerint erre enged következtetni, hogy az Európai Parlament szakbizottságának 31 néppárti képviselője közül 23-an megszavazták a tavares-jelentést. Balázs Péter szerint elgondolkodtató, hogy a néppártiaknak miért nem sikerült maguk mellé állítani az olyan hagyományos…
jún. 20
17:02
LMP: az adóemelések elviszik azt, amit a rezsicsökkentés hozott (Alternatív Energia)
Az adóemelésekkel a kormányzat elveszi azt a pénzt amit a rezsicsökkentéssel az embereknél hagyott - hangoztatta csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Vágó Gábor független országgyűlési képviselő, az LMP politikusa.
jún. 20
17:02
Bajnai minden jövedelme után Magyarországon adózik (Adózóna)
Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek, hanem az üzleti életben elért eredményei alapozták meg - írta az Együtt-PM szövetség az MTI-nek küldött közleményében, hangsúlyozva, hogy a volt kormányfő teljes egészében Magyarországon adózik jövedelmei után.
jún. 20
17:02
Tízmilliárdos visszatérítést kértek a vis maior-keretből az önkormányzatok (hirado.hu)
Az érintett önkormányzatok akár az árvízi védekezés teljes költségét megkaphatják.
jún. 20
17:02
Minden Los Angeles-i diák iPad-et kap (ATV)
A Los Angeles-i oktatásügyi hivatal a héten hagyta jóvá a mintegy 30 millió dollár értékű táblagépek megvásárlását, amely egy több évre szóló megállapodás első fázisát jelenti. A hivatal arra jutott, hogy a táblagép a legköltséghatékonyabb megoldás, amely megfelel a kiszabott feltételeknek.
jún. 20
17:03
Bontóba küldik a régi Ikarusokat Pécsen (Privátbankár)
Jövő tavasszal legfeljebb 10 éves lesz a legöregebb busz a baranyai megyeszékhelyen. A régiek helyett újakat vesz a város, összesen ötmilliárd forint hitelből.
jún. 20
17:04
A gazdasági kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Szijjártó Szentpéterváron (hirado.hu)
Magyar cégeket vonnak be infrastrukturális és egészségügyu fejlesztési programokban Leningrád megyében.
jún. 20
17:06
A PSZÁF nem akarta befolyásolni a bírói kart (hirado.hu)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint súlyosan téves minden olyan feltételezés, amely szerint a felügyeletnek szándékában állt volna bármilyen módon befolyásolni a bírói kart a devizahitelekkel kapcsolatos ítélkezése során.
jún. 20
17:08
A Twitter vezető biztonsági mérnöke jön a Hacktivityre (hirado.hu)
Immár tizedik alkalommal újra itt lesz a Hacktivity, Kelet- és Közép-Európa legnagyobb független IT Biztonsági Fesztiválja.
jún. 20
17:09
Martonyi: A kormány igényli a párbeszédet (Infostart)
A külügyminiszter szerint Magyarország az Európai Unió különböző intézményeivel folytatott vitái ellenére sincs elszigetelődve nemzetközi téren. Martonyi János az Országgyűlés külügyi bizottsága előtti beszámolójában kiemelte: a kormány elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett.
jún. 20
17:12
Benítez korábbi segítője lett Pintérék új edzője Zaragozában (Agroinform)
Paco Herrera feladata, hogy új csapatát a következő szezonban visszakormányozza a Primera Divisiónba.
jún. 20
17:15
Videó az Instagram rajongóinak (Kreatív Online)
1556 képből csináltak stop motion filmet.
jún. 20
17:18
Kalapáccsal támadt a kisgyerekre a tolószékes (BorsOnline)
Az első pillanatban teljesen lemerevedtek a döbbenettől annak a kisfiúnak a szülei, akit egy élelmiszerboltban támadott meg egy elmeháborodott, kerekes székes férfi. Szerencsére a gyereknek nem lett komolyabb baja.
jún. 20
17:18
Lilahagymás lepény tárkonnyal (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 17 dkg liszt 8 dkg kukoricakeményítő 15 dkg vaj 2 csipet só 1 tojássárgája 1 kávéskanál cukor 1/2 csomag sütőpor 6 evőkanál víz 1 evőkanál balzsamecet Valamint: 6-8 fej lilahagyma 6 evőkanál olívaolaj 4 evőkanál balzsamecet 5 dkg parmezán 1 csokor friss tárkony diónyi vaj pici liszt frissen őrölt bors
jún. 20
17:18
Devizahitelek - A PSZÁF nem akarta befolyásolni a bírói kart (Alternatív Energia)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint súlyosan téves minden olyan feltételezés, amely szerint a felügyeletnek szándékában állt volna bármilyen módon befolyásolni a bírói kart a devizahitelekkel kapcsolatos ítélkezése során.

Keresés