2013. június 20. csütörtök

jún. 20
20:00
Később kezdődik az MSZP-Együtt-PM egyeztetés (ATV)
Mivel a szerdán elhunyt Horn Gyula egykori miniszterelnökről pénteken emlékeznek meg a Parlamentben, egy nappal később, szombaton kezdődnek meg a tárgyalások a választási együttműködésről az MSZP és az Együtt-PM szövetség között - közölte az MSZP csütörtökön kora este az MTI-vel.
jún. 20
20:02
Több mint kétszáz kerékpártárolót helyeznek ki Zuglóban (hirado.hu)
Könnyebben megközelíthetők lesznek a játszóterek, az orvosi rendelők, a sportpályák - írta az önkormányzat.
jún. 20
20:04
Szabadon engedik Mubarak volt kormányfőjét (hirado.hu)
Egy bíróság elrendelte csütörtökön a korrupciós bűncselekmény miatt több mint két éve vizsgálati fogságban lévő Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfő szabadlábra helyezését, mivel letelt a fogva tartás maximális határideje.
jún. 20
20:06
Magyar-japán együttműködés a tiszta szén technológia területén (hirado.hu)
A többfunkciós szénfeldolgozó a szénbányászat újraélesztése mellett további vállalatok megtelepedését is elősegíthetné - írja közleményében a szaktárca.
jún. 20
20:08
Így vertek át több mint száz embert (hirado.hu)
Hiába vártak a munkára.
jún. 20
20:09
Elégtételt adó nyilatkozat (Infostart)
Internetes portálunkon egy, az MTI hírszolgáltatása alapján megjelent cikk miatt elégtételt adó nyilatkozatot jelentetünk meg:
jún. 20
20:09
Így értékelik Ferenc pápa első száz napját (Infostart)
Március 13-án este választották pápává a 76 éves Jorge Mario Bergogliót, aki Ferenc névvel jelentős fordulatot hozott a katolikus egyház és a hívők életébe a pápasága első száz napját elemző olasz szakértők szerint.
jún. 20
20:09
Kézilabda NB I: PLER-Budapest néven indul az új csapat (Sport365)
A PLER és az FTC férfi kézilabda-szakosztályainak két héttel ezelőtt bejelentett szétválást követően eldőlt, hogy előbbi csapat PLER-Budapest néven szerepel az NB I-ben.
jún. 20
20:10
Skultéty-ügy: a magyar álláspontról tájékoztatták a román nagykövetet és a szlovák ügyvivőt (hirado.hu)
Skultéty László hamvait május 21-én kihantolták az újaradi temetőben, hogy a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék.
jún. 20
20:11
Szexis cheerleaderek forgattak nyári klippeket - videók (Sport365)
Az észak-amerikai profi futballbajnokságban (NFL) szereplő csapatok köztudottak kiváló szurkolócsapatokkal rendelkeznek. A tökéletes tánctudás mellett pedig gyönyörűek is a lányok.
jún. 20
20:12
Peter Grimes hazatért: a tengerparton adták elő Britten híres operáját (hirado.hu)
Az opera cselekményének helyszínéül szolgáló Aldeburgh tengerpartján adták elő Benjamin Britten híres művét, a Peter Grimes című darabot.
jún. 20
20:15
Bernanke szavai nyomán vérengzés volt ma (ProfitLine)
Hatalmasat zuhantak a nyugat-európai értéktőzsdék az amerikai Fed elnökének szerda esti nyilatkozata nyomán. A befektetők lavinaszerű leértékelésbe kezdtek - másfél éve nem volt ekkora esés egy nap alatt, hovatovább elfogyhat az egész ez évi nyereség a részvénypiacokon -, miután az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke szerda este megerősítette, hogy a Fed minden bizonnyal még az…
jún. 20
20:18
Két embert öltek meg Levélen (BorsOnline)
Egy férfit és egy nőt öltek meg ismeretlenek szerda este a Győr megyei Levélen. Egy családtag talált rá a holttestekre, a rendőrség keresi a tetteseket.
jún. 20
20:18
Érdekes költségvetési tételt találtak a csehek (Portfolio)
Több milliárd koronás bevételhez juthat a jövőben a cseh költségvetés, miután csütörtökön a szenátus is jóváhagyta az állami vállalatokról szóló törvény módosítását, amelyet a képviselőház már...
jún. 20
20:18
Korrupcióval gyanúsítják Izrael főrabbiját (ATV)
Az izraeli rendőrség csalásokkal foglalkozó osztálya csütörtökön kihallgatta Jona Mecger askenázi főrabbit, akit korrupcióval és közpénzek elsíbolásával gyanúsítottak meg - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna délutáni hírműsorában.
jún. 20
20:20
London: elképzelhető, hogy a görögök elhagyják az euróövezetet (Portfolio)
Tovább rontották eddig is recessziós idei euróövezeti előrejelzésüket csütörtökön ismertetett új, átfogó előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők, hangsúlyozva, hogy korántsem múlt el Görögország...
jún. 20
20:20
Az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga (ATV)
Ha a gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga - derül ki a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által csütörtökön benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatból.
jún. 20
20:27
Meddig kell tűrnünk a kánikulát? (Infostart)
Több, napi hőmérsékleti rekord is megdőlt csütörtökön. A kánikula pénteken is országszerte folytatódik. Vasárnaptól enyhülhet némileg a hőség, de több helyen még ekkor is 33 fok lehet.
jún. 20
20:30
PLER-Budapest néven szerepel Zsiga Gyula csapata (Agroinform)
A PLER és az FTC szétválását követően eldőlt, hogy előbbi csapat PLER-Budapest néven szerepel az NB I-ben.
jún. 20
20:33
Hatalmas maja város romjaira bukkantak Mexikóban (Infostart)
Kiterjedt maja város romjaira bukkant régészek egy nemzetközi csoportja a Yucatán-félsziget dzsungel borította vidékén: a piramisok és a paloták tűzdelte település 22 hektáron terült el.
jún. 20
20:36
Templomkocsma tanulságokkal (Metropol)
„Az EU vallásos érzületének lassú eltűnését talán semmi sem szimbolizálja jobban, mint az európai kék zászlóban található 12 csillag.”
jún. 20
20:36
Jól haladnak az árvíz utáni helyreállítási munkálatok (hirado.hu)
Az ideiglenes védművek több mint felét elbontották, a kitelepítettek közel 80 százaléka már visszatérhetett otthonába.
jún. 20
20:36
200 millió euróért adták el a román tehervasutat (ATV)
A Grupul Feroviar Roman (GFR) román kereskedelmi áruszállító vállalat nyerte a román államvasutak teherszállító részlegének (CFR Marfa) többségi részvénycsomagjára kiírt pályázatot - jelentette be Relu Fenechiu román közlekedési miniszter csütörtökön.
jún. 20
20:38
Vasárnapig kitart a hőség (hirado.hu)
A hét legvégén 28, 33 fok lesz a csúcshőmérséklet.
jún. 20
20:42
Sajtóhír: szerb védővel tárgyalnak Diósgyőrben (Sport365)
A boon.hu internetes portál szerint Zoran Koszticcsal áll tárgyalásban a Diósgyőri VTK labdarúgó csapata.
jún. 20
20:44
Szexis cheerleaderek forgattak nyári klipeket - videók (Sport365)
Az észak-amerikai profi futballbajnokságban (NFL) szereplő csapatok köztudottak kiváló szurkolócsapatokkal rendelkeznek. A tökéletes tánctudás mellett pedig gyönyörűek is a lányok.
jún. 20
20:45
Táblagépet kap minden Los Angeles-i diák (Infostart)
Táblagépet kap a Los Angeles-i - az Egyesült Államokban a második legnagyobb - iskolahálózat minden egyes diákja: a kezdeményezés jelentősen hozzájárul az Apple cég azon tervének megvalósulásához, hogy iPad-ekre cserélje le a hagyományos iskolai tankönyveket.
jún. 20
20:46
Liverpool: a Sevilla eladta a Barcában pallérozódó tehetségét (Sport365)
Angol lapértesülések szerint a Liverpool leigazolta Luis Alberto Romerot, a spanyol Sevilla 20 éves szélsőjét, aki támadóposzton is bevethető.
jún. 20
20:48
Spanyolország-Tahiti: így kezdenek a mészárlásra készülő spanyolok (Sport365)
A Konföderációs Kupán második csoportmérkőzésére készülő Spanyolország válogatottja Tahiti ellen lép ma pályára. Vajon mennyi lesz a vége?
jún. 20
20:48
Egyre rosszabbak az euróövezeti kilátások (ProfitLine)
Tovább rontották eddig is recessziós idei euróövezeti előrejelzésüket csütörtökön ismertetett új, átfogó előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők, hangsúlyozva, hogy korántsem múlt el Görögország kényszerű eurótávozásának kockázata.
jún. 20
20:48
A Torres, Villa, Mata trió Tahiti ellen már befért, Ramos a hírmondó a kezdőben (Agroinform)
A várakozásoknak megfelelően teljesen felforgatta a kezdőcsapatát Vicente del Bosque.
jún. 20
20:54
Skultéty-ügy: a magyar álláspontot ismertették (Metropol)
A szlovák fél határozottan vallja, hogy az egykori huszár nem lehetett magyar.
jún. 20
20:54
Lánya helyett tett volna angol érettségit egy nő Párizsban (Kripto Akadémia)
Tizenkilenc éves lánya helyett akarta megírni az angol érettségit egy 52 éves nő Párizsban, de lebukott - közölték csütörtökön rendőrségi források.
jún. 20
20:54
A gyógyszerészek után az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga (hirado.hu)
Az egészségügyi salátatörvény zárószavazása várhatóan pénteken lesz a parlamentben.
jún. 20
20:54
Lánya helyett ült be az érettségire - lebukott (ATV)
Tizenkilenc éves lánya helyett akarta megírni az angol érettségit egy 52 éves nő Párizsban, de lebukott - közölték csütörtökön rendőrségi források.
jún. 20
20:54
Temérdek lóerővel marna igazán nagyot a Jaguar kupéja (Auto Pult)
Noha a Jaguar modelljei, főként sportosabbra hangolt típusai már eddig sem szenvedtek hiányt az erőt illetően, ezúttal úgy tűnik, a sikert sikerre halmozó F-Type kupéforma testvére minden eddiginél magasabbra emeli a lécet, s a legpaprikásabb R-S változat 700 lóerő feletti teljesítményével borzolná a kedélyeket.
jún. 20
20:56
Korrupcióval gyanúsítják Izrael főrabbiját (hirado.hu)
Az izraeli rendőrség csalásokkal foglalkozó osztálya csütörtökön kihallgatta Jona Mecger askenázi főrabbit, akit korrupcióval és közpénzek elsíbolásával gyanúsítottak meg - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna délutáni hírműsorában.
jún. 20
21:03
Diplomáciai erőfeszítéseket sürget Angelina Jolie (Infostart)
Diplomáciai erőfeszítéseket sürgetett a szíriai polgárháború megszüntetése érdekében Angelina Jolie.
jún. 20
21:06
Froome és csapata önmagukat favorizálják a Touron (Agroinform)
Erős csapat segíti majd Chris Froome-ot, hogy a tavalyi második helyezését követően idén megnyerje a Tour de France-t.
jún. 20
21:12
Játékból ölte meg kishúgát a 13 éves fiú (BorsOnline)
Egy tévében látott pankrátor-fogást akart bemutatni húgán egy 13 éves fiú New Orleans-ban, az öt éves gyermek azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később életét vesztette. A rendőrség letartóztatta a tinit.
jún. 20
21:12
Brad Pitt filmjével nyílt meg a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (Spa Trend Online)
A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború című filmet vetítették le elsőként a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon, a csütörtöki megnyitó ünnepségen azonban Costa-Gavras görög filmrendező-forgatókönyvíró kapta a legnagyobb elismerést.
jún. 20
21:12
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken - durvul a helyzet (Portfolio)
A befektetők a Fed tegnap megjelent közleménye és Ben Bernanke szavai után attól félnek, hogy az amerikai jegybank csökkentheti a közeljövőben az eszközvásárlási programjának keretösszegét. Ráadásul...
jún. 20
21:12
Térfigyelő rendszert telepítettek a vereckei honfoglalási emlékműhöz (hirado.hu)
A folyamatos megfigyelésre azért van szükség, mert az ukrán nacionalisták többször megrongálták az emlékjelet.
jún. 20
21:12
Törökország: az európai gyakorlat követését sürgeti az Európai Néppárt (ATV)
Az Európai Néppárt (EPP) azt tanácsolja a török kormánypártnak, hogy tegye magáévá azt a hozzáállást, amelyet az európai kormányok tanúsítanak tüntetések esetén - mondta az EPP elnöke csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón.
jún. 20
21:14
Nagy vesztes a forint - 300 felett az euró! (Portfolio)
Ben Bernanke beszéde a globális kockázatkerülés újabb hullámát hozta el, ami a régiós devizákat sem hagyta érintetlenül. A fő kérdés, hogy felgyorsul-e ezek után a feltörekvő piacokról való, néhány...
jún. 20
21:15
Tragédia a kosárlabdasportban, Puyolt megműtötték - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 20
21:17
Legfrissebb átigazolási hírek: a City-be tart a legnagyobb spanyol ígéret? (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
jún. 20
21:21
Jól halad az árvíz utáni helyreállítás - a nap hírei (Infostart)
Ütemterv szerint halad a dunai árvíz utáni helyreállítás. Cáfolja a pénzügyi felügyelet, hogy egy Kúriának küldött válaszlevélben a bírákat próbálta volna befolyásolni. Az Európai Bíróság elé viszi a magyarországi étkezési jegyek ügyét az Európai Bizottság.
jún. 20
21:21
Hogyan tovább a Fed ülése után? (ProfitLine)
A Fed kétnapos kamatdöntő ülése tegnap ért véget, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változtattak az irányadó ráta nagyságán, ami azonban ennél sokkal lényegesebb volt az Bernanke beszéde, illetve a frissített elemzői előrejelzés. Ezek összessége jelentős piaci mozgásokat váltott ki, továbbá az arany árfolyamának további csökkenését illetve részvénypiaci korrekciót vetíthet előre - olvasható az…
jún. 20
21:24
Elkerülhető nyári tragédiák (WebBeteg)
A jó idő beköszöntével a szülők nagy része retteg a gyerekekre leselkedő veszélyektől. A nyári tragédiák egy részét azonban nem is balesetek okozzák, hanem a kellő odafigyelés és megelőzés hiánya.

Keresés