Budapest — Majka (33) felkarolja Szakos Andit (28). Az énekesnő már megkezdte a közös munkálatokat a rapperrel, aki Andi egyik dalában fog közreműködni.
A spanyol miniszterelnök visszautasította hétfőn a lemondását követelő követeléseket, és leszögezte: kitölti 2017-ig szóló mandátumát, és végrehajtja a tervezett kormányzati reformokat. Mariano...
A cél, hogy az állam ne szorongást keltő hatóságként jelenjen meg a hétköznapokban, hanem partneri kapcsolatrendszerben álljon az állampolgárokkal - mondta a miniszter.
A Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletvezetőjének, Iryna Ivaschenkónak a megbízatása augusztus végén lejár és a Valutaalap nem fog új illetékest keresni Magyarország esetében - reagált az IMF...
A rezidensszövetség elnöke is a pótlékokkal, valamint a Markusovszky-ösztöndíjprogrammal magyarázta a 35 év alattiak elvándorlási kedvének csökkenését.
Jelentős előrelépést ért el az atomerőművek biztonsága terén a nemzetközi közösség, mindazonáltal az öregedő létesítmények folyamatos gondot adnak a hatóságokmak és a létesítmény-működtetőknek.
Sokan még mindig félnek a hiteltől és így a hitelkártyáktól is Magyarországon, pedig aki tudatosan használja kártyáját, több tízezer forintot is spórolhat. Ha a kamatmentes időszakban törlesztünk, akkor tulajdonképpen ingyen használtuk a bank pénzét és még spóroltunk is vele. A vásárlás olyan a hitelkártyával, mintha mindig leárazás lenne.
BUDAPEST – Fekete Dávid (26) filmszerepet kapott! A Megasztár negyedik szériájában feltűnt fiatalember újabb kihívás elé néz, hiszen megmutathatja színészi tehetségét.
Brecon — Két katona halt szörnyet a rekkenő hőségben tartott kiképzésen Angliában, egy harmadik társukat pedig még hétfőn is életveszélyes állapotban ápolták a kórházban. A brit légierő különleges egysége, az SAS válogatott új tagokat a kiképzés során, a helytállás azonban több kemény fából faragott kommandósnak is meghaladta az erejét.
Boulogne-sur-Mer — Alig több mint egy kilométerrel a céltól halt meg az Atlanti-óceánban a francia partok mellett egy brit úszónő, aki jótékonyságból akarta átúszni a La Manche csatornát.
Yogyakarta — A vidrákat nem épp az erőszakos viselkedéssel azonosítjuk, pedig a bájos kis vízi ragadozók területük védelmében félelmetes kis méregzsákok tudnak lenni.
Orlando — Nyolc célzott lövést adott le a mellette parkoló autóra és tulajdonosára egy amerikai férfi, aki most önvédelemnek igyekszik beállítani a kamasz halálát okozó incidenst.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem keres utódot budapesti irodájának élére, miután az idén augusztus végén lejár a jelenlegi vezető, Iryna Ivaschenko mandátuma - közölte az IMF hétfőn az MTI-vel.
A 35 éves nő súlyos autóbalesetet szenvedett, az orvosok úgy gondolták, belehal. Ám két hónap után magához tért a kómából, s azt hitte: másfél évtizeddel korábban van.
Virágba borult az ég Oroszországban: 101 ejtőernyős nő kapaszkodott össze szabadesés közben - még ernyőik kinyitása előtt - virággá, ami új orosz csúcs.
Felfelé kapaszkodnak az amerikai részvénypiacok, mindhárom vezető tőzsdeindex minimális pluszt tud felmutatni. Egyelőre nem olyan bátrak a vevők, mivel ma vegyes makrogazdasági adatok érkeztek az...
A végletekig leterhelt Heathrow helyett új repülőteret építtetne Londonnak a brit főváros polgármestere. A hétfőn ismertetett nagyszabású tervek szerint Heathrow helyén új város épülne. Boris...
A végletekig leterhelt Heathrow helyett új repülőteret építtetne Londonnak a brit főváros polgármestere. A hétfőn ismertetett nagyszabású tervek szerint Heathrow helyén új város épülne.
Koós János (76) az aktív pihenés híve a Balatonon. Az énekes tengeri medve módjára szunyókál délutánonként hajóján, játszik az unokájával, és hetente többször fellépni jár a lányával.
BARSENDRÉD — Igazán vad ajándékkal lepték meg a mulatós házaspárt, Jollyt (34) és Suzyt (27)! Az énekes és neje egy-egy két hónapos kisoroszlánt kapott az egyik barátjuktól és egyben rajongójuktól, Bélától, aki a szlovákiai Barsendréden nem mindennapi állatokat tart: oroszlánokat, dingókat, hiúzokat, jaguárokat, antilopokat, és még sorolhatnánk!
Budapest – Előbb-utóbb busásan kifizetődhet a sportolóknak, ha szemet vet rájuk a politika. A legendák rendre feltűnnek a pártok ismert támogatóiként, amely idővel támogatásokat vagy vezető beosztást hozhat nekik.