Az MSZP kezdeményezi, hogy a honvédelmi miniszter és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) vezetője tisztázza a tárcavezető állítólagos megfigyelésével kapcsolatos ügyet - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista tagja.
Három százalékkal kevesebbet költöttek magyarországi szállásokra a hazai turisták a második negyedévében, mint a múlt év hasonló időszakában a Szallas.hu legfrissebb statisztikája szerint.
A hétfői kereskedés első felében csökken a nemesfémek és a nyersolaj árfolyama is, ami döntően a most közzétett előzetes kínai GDP adattal magyarázható, ez ugyanis alátámasztja, hogy valóban lassul a...
Drasztikusan csökkentette a Surface-táblagépei árát a Microsoft annak érdekében, hogy vonzóbbá tegye a készüléket a felhasználók számára az erős piaci verseny közepette. Az amerikai szoftveripari...
A Kereszténydemokrata Néppárt közölte: a kegyes halál aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja, törvényellenesnek tartja, és a parlamentben soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni.
A Kia egyedülállóan hosszú, 7 év/150 000 km-es garanciája komoly hatással van a modellek használtpiaci értékére. Nem csak a márka autóinak minőségét, megbízhatóságát jelzi előre, hanem komoly anyagi...
Parádés labdát adott Gedion Zelalem, az Arsenal mindössze 18 éves tinireménysége az indonéz Dream Team elleni barátságos meccsen. A német utánpótlás válogatott passza Ronaldinho nemrégiben kiosztott gólpasszát idézte.
Dél-Kínában tüntetések sorozata ahhoz vezetett, hogy a kormányzat felhagyjon korábbi tervével, miszerint urán-feldogozó létesítményt építenének a dél-kínai Guangdong tartomány Heshan városában. Ezek...
Ismét megvillantotta kivételes rúgótechnikáját a Sao Paulo kapuslegendája, Rogério Ceni. A 41 éves hálóőr a Vitória elleni brazil bajnokin szerzett egy parádés szabadrúgásgólt.
Korrupció, "súlyos gazdasági bűncselekmények miatt" rendőrségi eljárás van folyamatban a GlaxoSmithKline multinacionális gyógyszergyártó cég kínai vállalatának négy vezetője ellen. Az elmúlt hat évben állítólag 3 milliárd jüant (109 milliárd forintnak megfelelő összeget) fordítottak vesztegetésre.
A görög állampolgárok fele-fele arányban támogatják, illetve elutasítják a nemzetközi mentőcsomag részét képező markáns létszámleépítést a közszférában; a túlnyomó többség szerint egyre mélyül a válság.
Norfolk - Mindenkinek nekiment egy tomboló vendég az esküvőn, aki az útjába került. Kiütötte a menyasszony édesanyját és nővérét is, mindezt azért, mert összevitatkozott a násznaggyal egy darab sült csirkén.
Érdekes megállapításra jutott a Nielsen piackutató intézet globális felmérésében: a világon hétmilliárd ember él, de meglepőmód több köztük az értékrendbeli hasonlóság, mint a különbség, és jellemzően mindenki a családot, a vallást és az iskolázottságot tekinti a legfontosabbnak az életben.
Az információszabadság megcsúfolásának nevezte a vesztes trafikpályázatok visszaküldését Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus bejelentette, hogy pártja az ügyben feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közérdekű adattal való visszaélés miatt.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az eutanázia aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja, törvényellenesnek tartja, és a parlamentben soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni - jelentette ki Nagy Kálmán országgyűlési képviselő.
Inkább büszkélkednie kellene, nem panaszkodnia az intézményének juttatott pénzt keveslő műszaki egyetem rektorának - véli Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár.
Újabb holttesteket találtak a kanadai Lac-Meganticban, ahol a múlt héten felrobbant egy olajszállító szerelvény. A hatóságok további 15 embert még keresnek.
Nem találta bűnösnek egy floridai esküdtszék George Zimmermant, akit azzal vádoltak, hogy tavaly februárban agyonlőtt egy 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút, Trayvon Martint. A döntés heves reakciót váltott ki sok emberből, Barack Obama amerikai elnök nyugalomra intett.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodájának bezárását kezdeményezte. A Christine Lagarde-nak, az IMF vezérigazgatójának címzett, ez ügyben írt levélről honlapján tájékoztatott hétfőn a jegybank.
Tavalyi győzelme után idén is abszolút első lett a 44. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPho) Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja - erősítette meg több hírportál információját az iskola igazgatója hétfőn az MTI-nek.
Elektromos autótöltő-állomást adtak át hétfőn Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál. A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban.
Öt éve, 2008. július 15-én hunyt el Budapesten Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok magyar kenus. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Az áfa-ügyekben indult vizsgálatok egyre nagyobb arányban zárulnak szabálytalanságok feltárásával, az ilyen ügyek aránya 2011-ben 22, tavaly 27, az idén az első öt hónapban viszont már 30 százalék volt - írta a Magyar Nemzet.
Biztató adatok érkeznek az építőiparból, egyelőre azonban a kisebb vállalkozások még nem érzik, hogy tündérmesében élnének. Már nem csak utak épülnek, de egyelőre az ipari megrendelések száma növekszik, nem a lakásépítéseké.
A Ford által irányított, az elektromos hajtású autók városi használatát vizsgáló, 13,2 millió eurós kutatási projektben tizenhét Ford C-MAX Energi plug-in hibrid jármű is részt vesz, amely modell...
A Toyota alig, hogy bemutatta legfrissebb büszkeségét, az immár tizenegyedik generációját ünneplő Corollát, a hivatalos leleplezést követően alig egy-két héttel máris megszülettek a magyarországi árak. A hazánkban máris rendelhető szedán első példányai állítólag az ősz kezdetén érkeznek meg leendő tulajdonosokhoz.