Településenként 3-3,5 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a pályázó önkormányzatok mellett nonprofit gazdasági társaságok, egyházak és szociális szövetkezetek is.
A nyelvvizsga hiánya miatt sok helyen a bizonytványok harmadát nem osztották ki, de vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az oklevelek közel felét visszatartják.
Ezentúl Lázár János felel az uniós pénzekért - a GVH megszüntette az eljárást az egyik legnagyobb pénztárgép-forgalmazó cég ellen - Ferihegyen már a parkolóban is lehet kártyával fizetni - Nézze meg itt >>
Az MNB Növekedési Hitelprogramját kizárólag KKV besorolású társaságok vehetik igénybe. Az ehhez szükséges önminősítés látszólag egyszerű számítással elvégezhető, ám a BDO Magyarország tapasztalatai szerint az érvényes jogi szabályozás főként a kapcsolódó vagy partnervállalkozási viszonyban álló társaságok számára számos buktatót rejt. Az egyre közelgő augusztus végi hiteligénylési határidő miatt…
Váratlanul elhagyta Nigériát Omar el-Besir szudáni elnök nem sokkal azután, hogy helyi polgárjogi aktivisták követelték a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által népirtásért és háborús bűncselekményekért körözött politikus letartóztatását.
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán júniusban is, így a 2013-as esztendő első féléve igazán örömteli képet mutat a BAMOSZ összefoglalója szerint. A befektetési alapok piacán a hónap nyertesei a vegyes alapok voltak, a második helyre ismét az abszolút hozamú alapok kerültek.
A vietnámi fizetőeszköz stabilizálására szolgáló kampány a nyugdíjas köztisztviselők „gardróbját” célozza, ahol az évtizedek során felhalmozott arany rejtőzik.
Járvány lett a túlsúlyból egy nyugat-afrikai országban, ahol a kislányokat erőszakkal etetik meg – úgy hiszik ugyanis, hogy a kövér nők kívánatosabbak.
Gyászolnak a Hajógyári-szigeti szórakozóhelyek, hétfőn 31 évesen tragikusan hirtelen elhunyt Horváth Sándor Péter, aki cégén keresztül valamennyi klubot üzemeltette az elmúlt időben. A hírt a Horváth család tette közzé.
A vádlottak utolsó szó jogán előadott felszólalásával folytatódik a romagyilkosságok büntetőpere július 24-én a Budapest Környéki Törvényszéken - közölte a bíróság.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kész tárgyalni Romániával egy újabb hitelmegállapodás megkötéséről - mondta Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója kedden, amikor Traian Basescu román államfővel...
Nyáron nemcsak az autósok, de a motorosok és a kerékpárosok számára is komoly veszélyt jelenthetnek az országos és önkormányzati utakon található kátyúk. Csak a Magyar Közút idén eddig 3,6 milliárd forintot költött az állami közúthálózat úthibáinak kijavítására, a Generali a Biztonságért Alapítvány pedig áprilisban elindította Kátyúvadász kezdeményezését, amelynek segítségével a közlekedők képeket…
Keller László szimpatizál az Együtt-PM-mel, de a választással kapcsolatban semmilyen kommunikáció nem volt közöttük. Kaltenbach Jenő viszont nem cáfolta, hogy az Együtt-PM színeiben indulna a 2014-es parlamenti választásokon, Szegeden.
Hétfõ reggel átmenetileg 291-ig, egyhavi csúcsra erõsödött a forint az euróval szemben a kedvezõ globális befektetõi légkör mellett, majd kedd reggelig a 292-es fontos...
Az Európai Unió új, kötelező érvényű irányelvei mind a 28 tagállam számára megtiltják az együttműködést a megszállt területeken élő izraeliekkel - írta kedden az izraeli Háárec című napilap.
Ibiza — Az esküvő előtt még megmutatta bájait a világnak Xavi Hernández (33) párja. A Barcelona spanyol futballistája szombaton vette feleségül Núria Cunillerát (30) a katalán fővárosban, teljes pompában.
A macedón Metalurg Szkopje elleni oda-visszavágós párharcban dől el, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata feljut-e a Bajnokok Ligája 24-es főtáblájára.
Paul Doyle, a doppingvizsgálaton fennakadt jamaicai sztársprinterek menedzsere biztos abban, hogy a csoport erőnléti edzője tehet a tiltott szerek szervezetbe jutásáról.
Rendkívül jó helyzetfelismerésének és vagányságának köszönhetően szerzett gólt Renan, a Carlos Barbosa csapatának kapusa a brazil futsal bajnokságban. A hálóőr magát indítva viharzott végig a pályán és lőtt a hálóba.
A hét végéig világra jön Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermeke - legalábbis a reménybeli mostohanagymama, vagyis Kamilla cornwalli hercegnő egy elejtett megjegyzése szerint.
A Goldman Sachs csatlakozott a JP Morgan és a Wells Fargo és Citigroup pozitív meglepetést okozó csoportjához a vártnál kedvezőbben alakuló negyedéves számaival. Az elemzők által várt 2,83 dollárral...
A Mercedes-Benz új zászlóshajója, a nemrégiben debütált S-osztály az elődei nyomdokában lépkedve újabb generációt lendített előre a csillagos márka modelljein. S mindez közel sem minden, hiszen az S 63 AMG személyében a lehető legerősebb csillagos luxuslimuzint ismerhetjük meg.
Júliusban csökkent a német, ugyanakkor a vártnál nagyobb mértékben emelkedett az euróövezet gazdasági kilátásainak megítélését tükröző index - közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europdische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
Kedd este tíz órától péntek reggel hat óráig tart az olaszországi üzemanyag-állomások üzemeltetőinek országos sztrájkja, amellyel a nyári áremelés ellen tiltakoznak.
Edward Snowden hivatalosan benyújtotta az ideiglenes menedékre vonatkozó kérelmét az illetékes orosz hatóságoknak a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren - jelentette be kedden Anatolij Kucserena orosz ügyvéd.
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa ideiglenes menedéket kért Oroszországban. Ezt Anatolij Kucserena ügyvéd közölte kedden.
Július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat; az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
Piáért versenyeztek a sztárok a Balaton Soundon. A Compact Disco és az Irigy Hónaljmirigy csapata mérte össze tudását három üveg finn vodka reményében.
A jövő hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj biztosításában lengyel, szlovák és osztrák rendőrök segítik magyar kollégáik munkáját - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
A móri Kínál Tímea nyerte a Miss Deaf Europe 2013 szépségkirálynő címet. A világ legszebb siket hölgye egy brazil lány lett. Tímea nem először kápráztatja el egy szépségverseny zsűrijét.