Ugyan már öt éve nem evett húst az angol fiú, mégis a szürkemarha-kór emberi megfelelőjét diagnosztizálták nála a doktorok. A fiatalembernek 14 hónapot adtak orvosai.
A Debreceni Járásbíróság szombaton kihirdetett ítélete szerint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-nek az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül közérthető módon közölnie kell a felperessel a cég felügyelőbizottsága 2010. október 1. és 2013. május 7. közötti ülései közérdekű adatokat tartalmazó jegyzőkönyveinek tartalmát.
Két magyar volt a főszereplő a Hannover és a Schalke 04 összecsapásán a Bundesliga 3. fordulójában: a meccset a hazaiak nyerték 2-1-re Huszti Szabolcs irányításával, de a másik oldalon Szalai Ádám is eredményes volt.
Nem épült fel teljesen sérüléséből a négyszeres aranylabdás Lionel Messi, így vasárnap a Barcelona nélküle lép pályára Málagában, a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.
Az idei szüret után várhatóan mintegy 2,5-3,0 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe. A szakemberek szerint a minőség jó, a mennyiséget jelentősen befolyásolja majd a következő hetek időjárása. Az InfoRádió Szászi Endre badacsonyi és Simkó Zoltán egri borászt kérdezte az évjáratról.
Semmire nem emlékszik az elmúlt három évből az a fiatal brit nő, aki hónapokon keresztül kómában volt. Mikor felébredt, akkor tudta meg, három hónapos terhes. Az asszony még azt sem tudja, ki a gyermek apja.
Érdekes dologról beszélt nemrégiben egy barátnőm. A meglévő párjával a kapcsolata nem túl jó éppen, és mostmár gyakran elgondolkodik a folytatáson. Mármint azon, hogy legyen-e folytatás vagy szakítsanak.
Két magyar volt a főszereplő a Hannover és a Schalke 04 szombati összecsapásán a német labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában: a meccset a hazaiak nyerték 2-1-re Huszti Szabolcs irányításával, de a másik oldalon Szalai Ádám is eredményes volt.
A tanulmány arra a meglepő eredményre jutott, hogy a galambok között a repülési irányra vonatkozó döntéseket főként meghatározó egyedek nem azok, amelyek a dúcon belül dominánsak.
Nem épült fel teljesen sérüléséből a négyszeres aranylabdás Lionel Messi, így vasárnap a címvédő FC Barcelona nélküle lép pályára Málagában, a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.
Los Angeles – Edvin Marton (39) új életet kezdett családjával Miamiban, ahová egy komoly, kétéves zenei szerződés miatt költözött a feleségével és a gyerekeivel.
"Nem szeretem a fegyverletételre épülő nemzetpolitikát" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a román Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban. A kormányfő hangsúlyozta: megvannak az eszközök arra, hogy miképpen lehet békésen, a nagyhatalmak számára is elfogadható módon megvédeni saját érdekeinket.
A Diósgyőr egy hajrában esett öngóllal 1-0-ra győzött Pápán a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának szombati játéknapján, így a vendégek megszerezték első győzelmüket a jelenlegi idényben, míg a hazaiak először kaptak ki.
Az unikális, az elmúlt évszázadok tőzsdei manipulációit, mániáit és az ezek következtében létrejövő válságokat összegyűjtő kiadvány most újra elérhető a Portfolio könyvesboltjában. A Mániák és...
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián sikeresen bemutatta új, 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten zajló országos bajnokságának szombati napján, és produkciójával meg is nyerte a lólengés döntőjét.
Romániát azért is könnyű szeretni, mert élnek itt magyarok, és ennek az országnak a része a Móricz Zsigmond által tündérkertnek nevezett Erdély, amely a magyaroké is - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a román Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
Medvemancsokat csempésző szervezett bűnbandára csapott le a rendőrség az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban, öt férfit őrizetbe vettek, 169 medvemancsot lefoglaltak - jelentette a helyi vámhatóság információi alapján a kínai média pénteken.
Lewis Hamilton nevetett az időmérő végén. A hirtelen jött eső miatt hátrább szorult, de gyorsan felszáradt a pálya, és a Mercedes pilótája az utolsó körben az élre ugrott.
Romániát azért is könnyű szeretni, mert élnek itt magyarok, és ennek az országnak a része a Móricz Zsigmond által tündérkertnek nevezett Erdély, amely a magyaroké is - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a román Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
A Századvég szerint a Bajnai vezette szövetség közvélemény-kutatásos ötletével szakításra akarta bírni a szocialistákat, míg a Magyar Progresszív Intézet szerint Bajnai csak átgondolatlanul próbálta meg átvenni a kezdeményezést.
Az amerikai fővárosban szombaton megemlékezések kezdődtek a polgárjogi szervezetek washingtoni menetelésének 50. évfordulóján. Az eseményt a később meggyilkolt Martin Luther King tiszteletes Van egy álmom kezdetű beszéde tett legendássá.
Hogyan találjuk meg egy hely természeti szépségeit, érdekességeit ismeretlen terepen? A turistautak jelzései éppen erre szolgálnak, s azt is elárulják, ha utunk például forráshoz, kilátóhoz, barlanghoz vagy épp egy romhoz vezet.
Rosszak az esélyei a hétfőn kezdődő amerikai teniszbajnokságon a 18-szoros Grand Slam-győztesnek. És nem csak azért, mert már a negyeddöntőben találkozhat Rafael Nadallal.
Stanmore – A magas sarkú cipő deformálja a lábboltozatot, túlterheli a térdet, bokasüllyedést, bütykösödést és fejfájást is okoz. Ezt sok nő tudja, de nem törődnek vele, hiszen a szépségért szenvedni kell.
A Dunaferr elfogadta a kormány tárgyalásokra vonatkozó ajánlatát, a tárgyalások a jövő héten elkezdődnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Lánchíd Rádiónak a Tranzit fesztiválon Kőszegen, szombaton.
A Tiszántúlon, a Köröstől északra, valamint Kecskemét térségében a parlagfű pollenkoncentrációja elérte a légköbméterenként 50-99 pollenszemet, így erre a területre vörös, vagyis másodfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szombaton.