2013. augusztus 3. szombat

aug. 3
11:35
Átigazolás: Burgos Kecskemét után Győrben folytatja (Sport365)
A Győri ETO FC együtteséhez szerződött a tavalyi szezonban a KTE-Phoenix Mecanót erősítő Rafael Burgos.
aug. 3
11:39
Leépítés Kimlén: 130 embert küldenek el (Privátbankár)
Piacvesztés miatt 130 embert küld el egy Győr-Moson-Sopron megyei irodai és iskolai eszközöket gyártó cég.
aug. 3
11:48
Hajdú-Bét-ügy: 232 millió forintot már kifizettek a károsultaknak (Infostart)
A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot már kifizettek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)
aug. 3
11:48
Eltolják a lottót: Kétmilliárd forintot csúsztat el a köztévé (Alternatív Energia)
Az ötöslottó nyerőszámainak sorsolását az M1 Szerencseszobat című műsorában láthatják este kilenctől.
aug. 3
11:48
Belga védővel erősített (?) az Újpest (Agroinform)
Egy évre kölcsönbe érkezik a Megyeri útra Simon Ligot, a Standard Liége tartalékcsapatának 20 éves hátvédje.
aug. 3
11:54
Így fektetnek az informatikába a bankok (Portfolio)
Az amerikai pénzintézetek 2014-ben 73,8 milliárd dollárt költenek majd összesen IT fejlesztésekre - írja a finextra.com. Ez két százalékos növekedésnek felel meg az idei teljes IT-költésükhöz képest....
aug. 3
12:06
Megszűnt a korlátozás az M5-ös autópályán (Infostart)
Befejeződött a helyszínelés az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán a 32-es kilométernél, az ócsai csomópont után - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
aug. 3
12:06
A polgármester elfogta az őt egy ideje követő férfit (Infostart)
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki péntek este elfogta az illetőt - közölte szombaton a szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, "egy szekus". Az MTI megkeresésére a rendőrség egyelőre nem válaszolt.
aug. 3
12:06
Fogyasztószernek indult az itthon terjedő gyilkos dizájnerdrog (Alternatív Energia)
Egy budapesti család dobhatta piacra azt a dizájnerdrog-szállítmányt, ami eddig öt embert küldött a halálba.
aug. 3
12:06
Az Újpest a Standard Liége-től igazolt játékost (Sport365)
Egy évig kölcsönben Újpesten folytatja pályafutását a Standard Liége 20 éves játékosa, Simon Ligot.
aug. 3
12:06
Rosell még egy igazolást ígér Barcelonában (Agroinform)
Az FC Barcelona elnöke még egy erősítést ígért a szurkolói klubok számára megtartott 34. világtalálkozón.
aug. 3
12:08
Angol sajtó: a Realnak Suárez is kell Bale után, Ronaldo Manchesterbe megy (Sport365)
A Daily Star című angol bulvárlap sportrovatának legfrissebb híre szerint a Real Madrid kedden leigazolja Gareth Bale-t a Tottenhamtől, hogy aztán a liverpooli Luis Suárezt is megpróbálja megszerezni.
aug. 3
12:08
Ennyire jó lenne Kapás Boglárka? (Agroinform)
A hölgyek 800 méteres gyorsúszó számára találtunk egy tippet, amiben nagy értéket látunk.
aug. 3
12:09
A tiszta ivóvíz és a szappan hiánya még a gyermekek magasságát is befolyásolja (WebBeteg)
A tiszta ivóvízhez és szappanhoz való hozzáférés nemcsak javítja a higiéniai körülményeket, de befolyásolhatja a kisgyermekek növekedését is brit kutatók szerint.
aug. 3
12:10
Garami az ellenfél szurkolótáborában is bízik a Diósgyőr ellen (Sport365)
Garami József, az MTK szakmai igazgatója a Diósgyőr elleni bajnoki előtt elmondta, korábban többször is előfordult, hogy a miskolci közönség az ő csapatára is jó hatással volt, így reméli, ez most is így lesz.
aug. 3
12:12
"Van itt drog? Még szép!" - mi folyik az Ozorán tíz éve? (ATV)
Jelenleg folyik a vita, hogy a hatóságok engedélyezik-e idén az Ozora fesztivált. A sárbogárdi rendőrkapitány nem támogatja a rendezvényt, a jegyző pedig a hatóságoktól tette függővé az engedélyt. Azok, akik nem tudják, mi is pontosan az Ozora fesztivál, a Hetek tavalyi helyszíni riportjából tájékozódhatnak.
aug. 3
12:15
Veszteséges volt a CIB Bank első félévben (Privátbankár)
A CIB Bank, az olasz Intesa Sanpaolo csoport magyarországi leánybankja az idei első félévben jelentős, 58 milliárd forintos veszteséget ért el adózás után, mérlegfőösszege az első félév végén 1957 milliárd forint volt - közölte a hitelintézet.
aug. 3
12:24
MSZP: drágulni fognak az élelmiszerek (Infostart)
Az élelmiszerek drágulására számít az MSZP az elektronikus útdíj bevezetése miatt.
aug. 3
12:24
MSZP: Bitangul megdrágíthatja az élelmiszereket az e-útdíj (Alternatív Energia)
Az élelmiszerek drágulására számít az MSZP az elektronikus útdíj bevezetése miatt.
aug. 3
12:30
'Hivatalosan' is megszületett György herceg (ProfitLine)
Hivatalosan is bejegyezték Vilmos herceg és Katalin hercegnő elsőszülött fia, György herceg megszületését - közölte péntek este a Kensington-palota.
aug. 3
12:39
Az újonc ellen javítana az Újpest (Sport365)
Az Újpest együttese az OTP Bank Liga 2. fordulójában a Paks elleni, nyitófordulóbeli vereség után az újonc Puskás Akadémia vendégeként javíthat. Kozma István vezetőedző szerint ezért mindent meg is tesz majd csapata.
aug. 3
12:42
Manaudou sikerével kaszálnánk! (Agroinform)
A barcelonai úszó vb hetedik napján több sprintszám is a terítékre kerül, mi a férfi 50 gyorson szimatolunk profitot.
aug. 3
13:00
Újratölti a kormány a babakötvényt (Alternatív Energia)
Már ősszel átalakulhat a babakötvény néven ismert, az állam által is támogatott kedvezményes megtakarítási forma, amit a gyermekek 18. életévük betöltése után életkezdési támogatásként felvehetnek - írta a Magyar Nemzet szombaton.
aug. 3
13:06
Újabb magyar celeb bukta be éttermét (Pénzcentrum)
Gyerekkori álma volt az étterem mégis be kell most zárnia Mészáros Árpád Zsoltnak....
aug. 3
13:06
232 millió forintot már kifizettek a Hajdú-Bét károsultjainak (ATV)
A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot már kifizettek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szombaton az MTI-vel.
aug. 3
13:08
Nem jutottak tovább a magyar úszók (ATV)
Szerény magyar úszóeredmények születtek a barcelonai vizes világbajnokság utolsó előtti napjának délelőttjén, a szombati előfutamról nem jutott tovább 50 méter háton Bernek Péter, s ugyanígy járt 1500 méter férfi gyorson Kis Gergő és Gyurta Gergely is.
aug. 3
13:10
Tizenötmilliós kábítószer-fogás egy 20 éves fiúnál (ATV)
Tizenötmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy budapesti lakásban, amelynek bérlője, egy 20 éves férfi ellen büntetőeljárás indult.
aug. 3
13:12
Szivics: "Akkor ér valamit a győri iksz, ha megverjük az MTK-t" (Sport365)
A Diósgyőr az MTK-t fogadja az OTP Bank Liga 2. fordulójában szombaton. Szivics Tomiszláv vezetőedző győzelemre készül Garami József csapata ellen.
aug. 3
13:14
Videó: könyökkel szállt bele ellenfele arcába a brazil sztár, négy meccset kapott (Sport365)
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a brazil szövetség Fredet, a Fluminense sztárját, miután a csatár a Vasco da Gama elleni meccsen egy labdáért vívott párharc során csúnyán lekönyökölte védőjét.
aug. 3
13:18
Pokolba küldte a fotóst az Alkonyat sztárja - videó (Blikk)
Los Angeles ‒ Nem rejti véka alá a véleményét a lesifotósokról Kristen Stewart (23).
aug. 3
13:18
A BKK sűríti járatai a Sziget fesztivál miatt (Infostart)
Gyakrabban járnak a Sziget fesztivál idején a H5-ös HÉV szerelvényei, az 1-es és 1A villamos, valamint a 901-es és a 918-as éjszakai autóbuszok. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 4-es és 6-os villamosok a fesztivál idején éjjel-nappal közlekednek a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között.
aug. 3
13:18
Gyönyörű modellbe bolondult bele a magyar motoros sztár (Alternatív Energia)
Egy dunai hajókázásról készült képpel tudatta Talmácsy Gábor, hogy újra szerelmes.
aug. 3
13:18
Egy magyar sem jutott tovább (Agroinform)
Szerény magyar úszóeredmények születtek a barcelonai vizes világbajnokság utolsó előtti napjának délelőttjén.
aug. 3
13:36
Nem adják Kelly Clarksonnak Jane Austen gyűrűjét (Blikk)
London ‒ Összefogtak Kelly Clarkson (31) ellen a britek.
aug. 3
13:36
A GUM luxuscikkeket kínál román cipő és keletnémet bugyi helyett (Infostart)
Százhuszadik születésnapját ünnepli idén a moszkvai GUM, ahol a szovjet időkben román cipőért vagy NDK-s fehérneműért álltak sorba, ma már azonban luxusbutikokkal várja a vásárlókat.
aug. 3
13:36
Egy magyar sem jutott tovább a vizes vb-n délelőtt (Infostart)
Szerény magyar úszóeredmények születtek a barcelonai vizes világbajnokság utolsó előtti napjának délelőttjén, a szombati előfutamról nem jutott tovább 50 méter háton Bernek Péter, s ugyanígy járt 1500 méter férfi gyorson Kis Gergő és Gyurta Gergely is.
aug. 3
13:36
Sziget - Cipő-emlékkoncert a mínusz egyedik napon (Gondola)
Cipő emlékét idézi fel egy koncerten a Republic és a magyar könnyűzene élvonala a -1. napon. Az …AND FRIENDS zenekar zárja ismét a Szigetet.
aug. 3
13:36
Sokba kerülnek az elvándorlók, mégis függünk a pénzüktől (ProfitLine)
Magyarországon növekvő elvándorlást mérünk, mára közel félmillió potens munkavállaló hagyta el az országot. A korösszetétel szerint ez egy fiatalabb réteg, ami külön veszteségessé és költségessé teszi az elvándorlást. A hazaküldött pénzük pedig többnyire nem is hasznosul.
aug. 3
13:36
Tíz dolog, amit tudnod kell a magyar-montenegrói vb-döntő előtt (Agroinform)
Mi lehet ma estére a hasonlóság Stieber Mercédesz és Madaras Norbert között? Alábbi elemző cikkünkből kiderül.
aug. 3
13:38
Nyolc gólt rúgott a Barcelona a Santosnak (Infostart)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata gólzáporos, 8-0-s győzelmet aratott az FC Santos felett a Joan Gamper Kupáért kiírt mérkőzésen.
aug. 3
13:45
Galéria: a szívdöglesztő Sylvie van der Vaarttól izzik a homok St. Tropez-ban (Sport365)
A francia Riviéra legkedveltebb üdülőhelyén, St. Tropez-ban tölti vakációját a futballvilág talán leggyönyörűbb WAG-je, Sylvie van der Vaart. A holland szépség a tengerparton is a fotósok célkeresztjében van, nem véletlenül.
aug. 3
13:54
Léböjtkúrától hallucinált Gwyneth (Blikk)
London ‒ Gwyneth Paltrow (40) számára soha nem volt ismeretlen a fogyókúra, de néha még neki is akadnak problémái a csodaszerekkel.
aug. 3
13:54
Jegyellenőrökre támadtak a fővárosban (Blikk)
aug. 3
13:54
Számos nagykövetség bezárt - terrortámadástól rettegnek (Kripto Akadémia)
Több nyugati ország biztonsági figyelmeztetést adott ki, és a hétvégére bezárta muzulmán országokban lévő nagykövetségeit és más képviseleteit az al-Kaida és egyéb terrorszervezetek támadásaitól tartva.
aug. 3
13:54
Záporoztak az aranyérmek a Világjátékokon (Spa Trend Online)
A magyar maratoni kajak-kenusokat megszorongatni sem tudták a kolumbiai Caliban zajló Világjátékokon: a nem olimpiai sportágak világversenyén a második kajak-kenus napon a mieink három aranyat nyertek.
aug. 3
13:54
Új elnök, új edző, új célok - használjuk ki! (Agroinform)
A Lens háza táján őrségváltás történt, a nagy múltú klub újra az élvonalba vágyik. Az újonc nem jelenthet akadályt.
aug. 3
14:00
Itt a vége a felzárkózásnak? (Portfolio)
Távolodik a cseh lakosság életszínvonala az uniós átlagtól - állítja a cseh statisztikai hivatal elemzője. A friss adatok szerint Csehország valóban belépett azon országok "klubjába", amelyek a...
aug. 3
14:00
Ellenőrökre támadtak a kőbányai metrónál (ATV)
Több alkalommal támadtak rá jegyellenőrökre utasok pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain - tájékoztatta a BKK szombaton az MTI-t.
aug. 3
14:09
Irtsa a parlagfüvet, vagy jelentse be! (ProfitLine)
A parlagfű-szezon közelgő indulása előtt a vidékfejlesztési tárca ismét felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy július 1-je óta működik a Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR) - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.
aug. 3
14:12
Meghal a vásznon is Cory Monteith (Blikk)
Los Angeles ‒ Cory Monteith (†31) két héttel ezelőtti tragikus halála nemcsak barátait és rajongóit rázta meg, a Glee című sorozat készítőit is nehéz helyzetbe hozta.

Keresés