Nem tévedés: az elmúlt fél évtizedben 45%-kal csökkent a magyar háztartások devizahitel-tartozása. Igaz, rögtön hozzá kell tennünk: nem forintban, hanem devizában számítva. Aki ugyanis milliós...
Semmit sem tudunk a paksi bővítésről, egy biztos, nem igaz, hogy sürgősen lépni kellett ebben a kérdésben, hiszen az egyes blokk 2037-ig fog üzemelni, ezért elég lett volna 2020 körül dönteni a bővítésről – ezt Csillag István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Oklahoma City Thundert erősítő Kevin Durant 46 pontot szórt a vendég Portland TrailBlazers-nek az NBA keddi játéknapján, ezzel sorozatban nyolcadik meccsén jutott el legalább 30 pontig, ami karriercsúcs.
A Forma-1-es mezőnyből elsőként a Force India tett közzé fotót vadiúj, 2014-es autójáról. A kép tanúsága alapján az istálló idei gépe igen csinosra sikeredett.
Teljesen máshogy fog kinézni a Force India Forma-1-es csapatának 2014-es autója az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon – nyilatkozva a gárda technikai igazgatója, Andrew Green. Tovább »
Szlovákia nyolc megyéje közül egyedül a Pozsony megyében nőtt a munkanélküliség szintje a tavalyi évben, bár még így is jóval alatta maradt az országos átlagnak - derült ki a szlovák szaktárca aktuális adataiból.
A SYNERGON Integrator Kft a SYNERGON Informatika Nyrt. 100%-os tulajdonú leányvállalata sikeresen átadta a MÁV-START Zrt. új, saját üzemeltetésű Call Centerének informatikai fejlesztését Szolnokon - olvasható a BÉT honlapján közzétett tájékoztatóban.
A térdsérüléssel bajlódó Ancsin Gábor helyére Zdolik Bencét cserélte be a magyar férfi kézilabda-válogatott az Ausztria elleni utolsó Európa-bajnoki középdöntő-mérkőzésre.
2014. január 21-én kezdődött az üzleti világ legjelentősebb nemzetközi konferenciája a svájci Davosban. A PwC az eseményen hozta nyilvánosságra a 17. Globális Vezérigazgató Felmérése eredményeit, melyek derűlátásról tesznek tanúbizonyságot. A tavalyi évhez képest jóval optimistábban vélekednek az üzleti élet meghatározó vállalatainak első emberei: 39%-uk „nagyon bizakodó” cége 2014-es árbevételét…
Az itthon is jó elhelyezkedési esélyekkel rendelkező, nyelveket beszélő diplomások különösen nagy arányban vándoroltak ki Magyarországról. Az itthon maradt diplomásoknak így még több a lehetőségük. Az alacsonyabban képzettek helyzetét, akik nyelvtudás híján maradnak, így nem enyhíti jelentős mértékben az elvándorlás – írja az Oktpolcafe.hu.
Személyi edzőből erőnléti trénerré vált Garami Zsolt. Ha nem is tör az MTK-t irányító apja babérjaira, ismét visszakanyarodott a focihoz. Új módszerekkel „kínozza” az Újbuda játékosait.
Több mint 5 milliárd forintos költséggel, ebből 4,8 milliárd forint uniós támogatással ez év végére teljes lesz a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Budapesten - mondta György István főpolgármester-helyettes szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2013 az emelkedésről szólt az USDCAD életében. A hosszabb távú grafikon alapján azonban akadályokba ütközhet a devizapár, így előadónk eladási zónák után kutat a grafikonon. Hol lehetnek a jó...
Az utóbbi pár évben a Land Rover igencsak belehúzott, hiszen a merész Evoque után jött a vadonatúj Range Rover, majd idén a Range Rover Sport, és közben a Discovery is átesett egy alapos frissítésen. Az angol márka nem kíván leállni, a hírek szerint nemrég levédették a „Landy” elnevezést.
A tegnap késõ délutáni hirtelen amerikai részvénypiaci esést is azonnal megvették a befektetők, közben pedig a dollár erősödése is megtorpant a főbb devizákkal szemben, azaz továbbra is erős a...
Victor Ponta román miniszterelnök leváltotta tisztségéből szerdán Catalin Chipert, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkárát, továbbá a légi irányítás (ROMATSA) és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetőjének leváltását is kezdeményezte, amiért a hétfői légi baleset túlélőinek mentése "elfogadhatatlanul" hosszú ideig tartott.
Az izraeli légierő precíziós csapást mért a Gázai övezetre kedden éjjel. Az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista szervezet két tagját lőtték ki autójukban – közölték palesztin szemtanúk és orvosi források.