Az eredményességet illetően óvatosan terveznek a február 7-én kezdődő szocsi téli olimpiára a házigazda oroszok, akiktől hivatalosan az első öt közé kerülés az elvárás az éremtáblázaton.
A múlt évben 270 millió eurót tett ki a magyarországi befektetési ingatlanpiac forgalma, idénre 300-350 millió euró forgalom várható - mondta Tim O'Sullivan, a CBRE nemzetközi ingatlan tanácsadó helyi befektetési igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A vezérigazgatók fele a munkaerő létszámának növelését tervezi, 39 százalékuk pedig határozottan cége növekedését jelzi előre. Többek között ez derült ki a január 21-én kezdődött nemzetközi konferencián a svájci Davosban. A PwC az eseményen hozta nyilvánosságra a 17. Globális Vezérigazgató Felmérése eredményeit, melyek derűlátásról tesznek tanúbizonyságot, áll a cég közleményében.
Sergio Pérez, a Force India versenyzője biztos abban, 2014-ben teljesítményével kellemes meglepetést okoz majd a Forma-1 kedvelői számára, és egyúttal elhallgattatja majd kritikusait. Tovább »
Cara Delevigne (21) szupermodell, akit nemcsak villámkarrierjéről, hanem botrányos viselkedéséről is ismerünk, ezúttal a Chanel divatcég párizsi bemutatója után őrült meg teljesen.
A közvélekedéssel ellentétben a nyugat-európai országokba elsősorban nem a kelet-európai térségből, hanem más nyugati országokból érkeznek a legtöbben, csak őket általában nem tekintik bevándorlónak - mondta Soltész Béla, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa egy budapesti konferencián.
Az arany árfolyamának tavalyi zuhanására valószínűleg jó ideig emlékezni fognak a piaci szereplők. A Morgan Stanley elemzője az idei és a következő évvel kapcsolatban sem optimista, és a 2014-es...
Reklámfőnöki teendőket lát el a Független Kisgazdapártnál (FKgP) Klapka György. A milliomos üzletember a Borsnak elárulta: ha Torgyán nem is, nő viszont biztosan lesz a reklámfilmben.
Világszerte csökkentek az államcsőddel kapcsolatos kockázatok a tavalyi utolsó negyedévben - derül ki a legfrissebb felmérésből. Az S&P Capital IQ szakértői által összeállított listán tovább javult...
A Caterham nagy tervekkel indult neki a 2014-es évnek, és ennek a megújulásnak az egyik első lépéseként frissítették a gyártó logóját, mely mostantól egységesíti a márka arculatát. Ez minden területre vonatkozik majd, legyen szó a Forma-1-ről vagy utcai modellekről.
A Széchenyi Kereskedelmi Bank üzletfejlesztési vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének utolsó elnöke - értesült a Napi.hu. ...
Amint az már korábban várható volt, a Fiat megkaparintotta a Chrysler Group LLC fennmaradó részét. Az olaszok már eddig is többségi tulajdonosok voltam az eredetileg amerikai márkában, azonban mára már a Chrysler teljes egészében a Fiat tulajdonát képezi.
Szenzációs ollózós gólt rúgott André-Pierre Gignac, az Olympique Marseille támadója a Nice elleni Francia Kupa-meccsen. A nizzaiak kapusa meg sem tudott mozdulni a lövésre.
Az utóbbi időben a kínai másolatokra reagálván a gyártók már nem a hatósági utat járják, hanem megállapodásokkal, együttműködéssel próbálnak mindkét fél számára hasznos üzletet kötni. Ezúttal a francia PSA (Peugeot/Citroën) ült tárgyalóasztalhoz kínai partnerével, a Dongfeng Motor Corporation vállalattal.
Mennyire fontos a médiakapcsolat? Hogyan építhet egy kisvállalkozás készpénzt érő médiakapcsolatot? Ehhez ad tippeket Fülöp Zoltán kis- és közepes vállalatokra specializálódott vállalati PR tanácsadó.
Mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő program, amely azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához.
Az elmúlt évben összesen 30 ezer négyzetméterrel bővült az irodapiaci kínálat, az utolsó negyedévben egyetlen irodaépületet sem adtak át - írja a napi.hu a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fórumának (BRF) adatai alapján. A tavalyi bővülés még így is 30 százalékkal meghaladja a 2012-ben regisztráltat, de a kihasználatlanságban nem történt érdemi változás.
A vállalatok számára új lehetőséget kínál a 2014 januárjától módosult számviteli törvény. E mellett az életbe lépő szigorító szabályozások átláthatóbbá teszik a cégek működését, és segítik a transzparenciát – mondta Barabás Csaba, az EY Nemzeti számviteli szakértője.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Értékesítőként, szerelőként és pénzügyi tanácsadóként a legkönnyebb elhelyezkedni Magyarországon, de keresettek a szakácsok is – derül ki a Jófogás.hu statisztikáiból. A portálon főleg „kékgalléros”, középfokú végzettséget igénylő munkákat keresnek és kínálnak. Ami a régiókat illeti: Budapesten a legkönnyebb állást keresni, Csongrádban a legnehezebb. Jellemzően kétkezi, középfokú végzettséget…
Mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő program, amely azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához.
Egyelőre nem túl sikeres a Novak Djokovics, Boris Becker páros együttműködése. A szerb felkészítését segítő egykori német csillag döbbenten nézte, amint Stanislas Wawrinka 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7-re verte védencét.
Moszkva 2016-ig Brüsszel közreműködésével átdolgozza európai partnereivel a Déli Áramlat földgázvezeték megvalósításáról szóló kormányközi megállapodásokat - jelentette ki az Európai Unióhoz (EU) akkreditált orosz nagykövet.
Az államháztartás 929,2 milliárd forintos pénzforgalmi hiánnyal zárta a 2013-as évet - erősítette meg az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán. A kiadások összesen közel 2000...
Az üzemanyagok ára a hét elején nem változott, azonban végül úgy tűnik, mégsem ússzuk meg módosítás nélkül a hetet. A rapszodikus árváltozási hullámokat követően ezúttal minimális emelésre van kilátás. A pénteki naptól 2 forinttal emelkedik a gázolaj ára, míg a benzin ezúttal stagnál.
Nagy botrányt kavart a tavalyi évben a 31 éves Joanna Dennehy esete. A brit asszony márciusban és áprilisban kegyetlenül szíven szúrt három férfit, és testüket egy vizesárokba dobta.
A fekete sereg nevű bűnszervezet vezére végül nem úszta meg a tényleges életfogytiglant. Egyszer már elítélték, de abban az időben éppen házi őrizetben volt, ahonnan megszökött. Később elfogták és most perújításban újra kimondta a bíróság: M. Róbert nem jöhet ki többet a börtönből.
Tanácstalanul böngészik az élettársi kapcsolatban élők és a nevelt gyermeket eltartó házaspárok a családi kedvezmény érvényesítésére rendszeresített adóelőleg-nyilatkozat kitöltési útmutatóját, mert az közös, nem közös és nevelt gyermekek esetén nem alkalmas a kedvezmény közös igénybevételének bejelentésére a munkáltatóknál. Cikkünkben ehhez nyújtunk fogódzót. Jó tudni, hogy a törvény szerint nem…