Bár decemberben a Fed döntését követően a nemzetközi piacokon jó volt a hangulat, a budapesti börze gyengén teljesített. A folytatást illetően a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők túlnyomó...
Máris sűrűsödni látszik a piaci naptárunk és ezen a héten két kulcsfontosságú eseményt is ki kell, hogy emeljünk. Az egyik az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntését követő sajtótájékoztató és...
Felrobbant egy családi ház Táton, az épület helyétől 70-80 méterre is tető- és törmelékdarabok találhatók - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő hajnalban az MTI-t.
A nagyon alacsonyra süllyedt forintkamatok ismét elhozhatják az érdeklődést az ingatlanalapok iránt. Kérdés, hogy képesek lesznek-e megfelelő hozamokat kínálni, és mennyire emlékeznek majd a befektetők 2008-2009-re. Mementó pedig van, az alapok mezőnyének egy része ugyanis még ma is valamiféle roncsderbire hasonlít.
Már januárban megkezdik a korábban bejelentett 400 fős elbocsátás újabb körét az ISD Dunaferrnél – írja a hétfői Népszabadság Mezőközy Andrásra, a dunaújvárosi acélipari cégcsoport HR-igazgatójára hivatkozva.
Minden eddiginél jobban tombol a tél az Egyesült Államokban, ahol akár mínusz ötven fokra süllyedhet a levegő hőmérséklete egy sarkvidéki eredetű front hatására. Nagy-Britanniát pedig újabb vihar érte el, karácsony óta immár a negyedik.
Ismét Észak-Koreába utazott Dennis Rodman amerikai veterán kosárlabdázó, aki az elmúlt hónapokban több ízben tett "kosárlabda-diplomáciai" látogatást az ázsiai ország vezetőjénél, Kim Dzsong Unnál.
Ismét Észak-Koreába utazott Dennis Rodman amerikai veterán kosárlabdázó, aki az elmúlt hónapokban többször tett "kosárlabda-diplomáciai" látogatást az ázsiai ország vezetőjénél, Kim Dzsong Unnál.
Saját városukat lövik tüzérséggel és bombázzák repülőkkel az iraki kormányerők. Illetékesek szerint a szunnita Anbar tartományban több tucat Al-Kaida harcost és szimpatizánst öltek meg, miközben a szektás erőszak több, mint 20 siíta áldozatot követelt Bagdadban.
Az idén is megrendezik a fővárosban az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítást, január 16-18. között több mint száz kiállító várja a látogatókat a Papp László Budapest Sportarénában. A három naposra bővített esemény programját felsőoktatási és köznevelési konferencia is színesíti.
Nem döntött a ki nem adott szabadnapok pénzbeli megváltásáról és a nemzeti dohányboltok éjszakai alkoholárusítási jogát sem szabályozta a parlament, noha mindkettőt kormánypárti képviselők kezdeményezték még hónapokkal ezelőtt. Nem szavazott az Országgyűlés a KDNP szabad vasárnapról szóló javaslatáról sem, ahogy nagyjából harminc más, szintén ebben a ciklusban tárgysorozatba vett indítványról sem.
Aránytalanul nagy terhet róhat a késedelembe eső gazdálkodókra a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) tavaly július 1-jén hatályba lépett módosítása, amely szerint a késedelmesen fizető partnereknek kötelező késedelmi kamatot, s amellett minimum 40 eurónak megfelelő behajtási költségátalányt is felszámítaniuk. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek az olyan jóhiszemű vállalkozások, amelyek azért nem tudnak…
A Posta Biztosító jelent meg az első olyan nyugdíj-biztosítási konstrukcióval, amelyre már érvényes az idei adótörvények által biztosított 20 százalékos szja-kedvezmény.
Három közmunkást gázolt el egy autó a 4206-os számú úton Karcag közelében pénteken, a sérültek közül ketten meghaltak – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Horvát Egészségbiztosító Intézet (HZZO) legfrissebb adatai szerint a gyógyszergyártó cégek mintegy 30 millió kunát (hozzávetőleg 1,2 milliárd forint) fizettek ki orvosoknak különböző juttatások formájában 2013-ban, hogy saját termékeiket írják fel a pácienseknek - írta a Novi list című horvát lap szombaton.
Újabb kezdeményezést tett Pak Gun Hje dél-koreai elnök hétfőn arra, hogy újítsák fel a több mint hatvan évvel ezelőtt véget ért koreai háborúban szétszakadt családok találkozóit.
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei vegyesen teljesítettek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 166,86 ponttal, 0,90 százalékkal emelkedett, 18 626,19 ponton zárta a hetet. A három kereskedési napon a részvénypiac forgalma 12,84 milliárd forint volt, szemben az előző heti 60,97 milliárd forinttal.
Lebontották azt a trafikot, amely 90 évig szolgálta a környék lakóit újságokkal, édességgel és persze dohánytermékekkel Debrecenben. 1923-ban egy hadiözvegy kapta kárpótlásul az első világháborúban elvesztett férje után a tarfikot, mely egészen mostanáig állt. Mivel tulajdonosa nem kapott koncessziót, lehúzhatta a redőnyt. Majd azt követően, hogy bérbe sem tudta adni a bódét, kénytelen volt…
Már januárban megkezdik a korábban bejelentett 400 fős elbocsátás újabb körét az ISD Dunaferrnél - írta hétfői számában a Népszabadság Mezőközy Andrásra, a dunaújvárosi acélipari cégcsoport HR-igazgatójára hivatkozva.
A főbb autógyártók pénteken a várakozásoktól elmaradó értékesítési adatokról számoltak be a decemberi hónapra vonatkozóan. A legrosszabb értékesítési adatról a General Motors számolt be, amely 6,3%-os visszaesést regisztrált az amerikai piacon. A Toyota eladása 1,7%-kal csökkent, míg a Ford 1,8%-os a Chrysler pedig 6%-os emelkedésről számolt be.
Az Indexen arról olvashatnak, hogy marakodnak a parlamenti helyeken az LMP-sek. A Magyar Nemzet arról ír, hogy január közepén folytatódnak Fapál László büntetőügyei a bíróságon.
Az Együtt-PM szerint a nőknek helyük van a politikában, azok az országok, ahol helyet kapnak a döntéshozatalban igazságosabbak, demokratikusabbak és versenyképesebbek lesznek.