2014. január 6. hétfő

jan. 6
8:20
"Nem lehet sikernek nevezni a foglalkoztatási adatokat" (HR Portál)
Az Együtt-PM szerint nem lehet sikernek nevezni a négymillió foglalkoztatottról szóló adatot, mert a közmunkára irányítottakkal mesterségesen szépítették a katasztrofális helyzetet.
jan. 6
8:22
Indul az Erasmus+ program (HR Portál)
Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja, most intézmények, szervezetek jelentkezését várják.
jan. 6
8:24
Népfőiskolai hálózat épül Magyarországon (HR Portál)
A Lakitelek Népfőiskola fejlesztése megkezdődött, a tartalmi programok megvalósultak, és a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat kiépítése is jól halad – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek adott interjújában.
jan. 6
8:26
Senki sem számított ekkora "népvándorlásra" (HR Portál)
Az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű "népvándorlással", amilyen az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult, ezért szükséges az unión belüli munkaerőmozgás szabályozásának átalakítása - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
jan. 6
8:27
Ismét Észak-Koreába utazott Dennis Rodman (Blikk)
jan. 6
8:27
Az együttműködés kibővítésére tesz javaslatot Bajnai (Alternatív Energia)
jan. 6
8:27
Tovább szenved a HTC (Portfolio)
A negyedik egymást követő negyedévben számolt be csalódást keltő eredményekről a HTC, aminek hírére október óta nem látott mélypontra estek a részvények. A tajvani okostelefon-gyártó 310 millió...
jan. 6
8:30
Eldobhatja a maszkot, a fővárosban is tisztul a kép (Privátbankár)
Visszavonták a korábbi tájékoztatási fokozatot.
jan. 6
8:32
Újévi pofon Japánban, szabadultak a papíroktól (Privátbankár)
Esett a japán tőzsde az év első kereskedési napján.
jan. 6
8:36
Nyomás alatt maradhat az olaj árfolyama (ProfitLine)
A múlt heti meredek esés után mérsékelt emelkedést mutat az ázsiai kereskedésben a határidős szállítású amerikai könnyűolaj jegyzése. Az árfolyam ugyanakkor továbbra is nyomás alatt maradhat, miután a hírek szerint Líbia megkezdődött a kitermelést az egyik legnagyobb olajmezején.
jan. 6
8:38
Gyengüléssel nyithatnak az európai részvénypiacok (ProfitLine)
Gyengüléssel nyithatnak hétfő a fontosabb nyugat-európai tőzsdék az IG piackutató elemzői szerint. A londoni FTSE-100 index 5 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 25 ponttal, a párizsi CAC-40 index 6 ponttal eshet nyitáskor. A kereskedés volumene emelkedhet, de a befektetők óvatosabbak lehetnek, mint az előző hetekben.
jan. 6
8:42
Sydneyi tenisztorna - Babosék a nyolc között (Infostart)
Babos Tímea a cseh Lucie Safarovával az oldalán két játszmában nyert a Simona Halep, Raluca Olaru román duó ellen a 710 ezer dollár (150 millió forint) összdíjazású sydneyi tenisztorna női párosversenyének hétfői, első fordulójában, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
jan. 6
8:45
Lovász László lehet az MTA új elnöke (Kripto Akadémia)
Lovász László lehet az akadémia első matematikus elnöke.
jan. 6
8:45
Lassulásnak indult a kínai szolgáltatószektor (Portfolio)
A HSBC ma publikált kínai beszerézsimenedzser-indexe (BMI) szerint lassulásnak indult az ország szolgáltatói szektora. Az index értéke bár még a bővülést jelző kategóriában tartózkodik, de 1,6...
jan. 6
8:45
Tíz százalékos csúcskamatot hoztak tavaly a legjobb nyugdíjkasszák (Pénzcentrum)
Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak többsége a rövid és hosszú állampapírok közötti hozamot ért el tavaly....
jan. 6
8:45
Fiorentina: Rossi megsérült, a legrosszabbtól tartanak (Agroinform)
Giuseppe Rossit le kellett cseréni a Livorno ellen, az olasz válogatott támadónak kétszer műtött térdével van baj.
jan. 6
8:45
Súlyos fenyegetés: Szúrja a csecsenek szemét Szocsi (ATV)
Közeleg az oroszok által eddig kimaxolt szocsi téli olimpia, de nem elég, hogy számos ország vezetője lemondta részvételét – a súlyos csúszásokkal terhelt, korrupcióval vádolt és méregdrágán kivitelezett – az olimpiai játékokon, egy rettegett csecsen hadúr is szét szeretné veretni a sporteseményt.
jan. 6
8:47
Halálos iram - Legalább százhatvannal száguldott Walkerrel a Porsche (Kripto Akadémia)
Ott legfeljebb 72 kilométeres sebességgel lett volna szabad hajtani.
jan. 6
8:47
Nyereséges volt tavaly a Plotinus (Portfolio)
A hétvégén a Plotinus közzétette a társaság egy részvényre jutó saját tőkéjének értékét, amely az igazgatótanács legutolsó értékelése szerint 2601 forint volt. A társaság 2013-ban 43 százalékos...
jan. 6
8:48
Ezt a két bankot veheti meg az állam (Privátbankár)
Lapinformációk szerint az egyikre már ajánlatot is tettek.
jan. 6
8:49
Óvatos eséssel indulhat a zsúfolt hét (Portfolio)
Az ázsiai piacokon a japán és a kínai indexek vezetésével estek az irányadó benchmarkok, és a határidős európai tőzsdemutatók is óvatosan ereszkednek a kereskedés indítása előtt. A gyenge hétkezdet...
jan. 6
8:51
Videó: hihetetlen gólt rúgott saját 16-osáról a francia kapus (Sport365)
Hatalmas gólt rúgott saját 16-osáról a Bastia kapusa, Antoine Philippon a La Roche elleni Francia Kupa-mérkőzésen. A másik hálóőr dermedten nézte végig, ahogy a labda fölötte a hálóba pattan.
jan. 6
8:51
Zavaros viszonyok a Körmend és Vidékénél (Portfolio)
Több negatív megállapítást hozhat a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnél zajló felügyeleti vizsgálat - írja a Napi. hu saját értesülése alapján, bemutatva: kiterjedt cégháló veszi körül a...
jan. 6
9:03
Két autó is fának ütközött Mártély és Hódmezővásárhely között (Kripto Akadémia)
Két sérült van.
jan. 6
9:03
Két éve nem volt ilyen lassú a kínai szolgáltatószektor (Portfolio)
A HSBC ma publikált kínai beszerézsimenedzser-indexe (BMI) szerint lassulásnak indult az ország szolgáltatói szektora. Az index értéke bár még a bővülést jelző kategóriában tartózkodik, de 1,6...
jan. 6
9:05
Több tízezer eljárás korrupció miatt (Kripto Akadémia)
Hszi Csin-ping már 2012 novemberétől, pártfőtitkárrá választásától legfontosabb feladatának a korrupció elleni harcot jelölte meg.
jan. 6
9:05
Jól fialtak a nyugdíjpénztárak (Portfolio)
Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak többsége a rövid és hosszú állampapírok közötti hozamot ért el tavaly - írja a hétfői Világgazdaság. A lap szerint az 5 százalék alatti hozam ritka volt, csak a...
jan. 6
9:07
Nem kímélik az ittas sofőröket (Kripto Akadémia)
A tavalyi év folyamán Szlovákiában 6070 ittas sofőrt kaptak el a rendőrök.
jan. 6
9:07
Nyomás alatt az OTP (Portfolio)
Az első teljes kereskedési héten visszatérhet az élet a piacokra, így újra érdemes vételi és eladási pontok után keresgélni. A hetet az OTP és az EURHUF mellett a Lufthansa grafikonjának elemzésével...
jan. 6
9:09
Esett a japán tőzsde az év első kereskedési napján (ProfitLine)
Jelentős eséssel kezdett a japán részvénypiac a tokiói tőzsde 2014-es első kereskedési napján. Ausztráliában és Kínában szintén gyengültek a részvénypiacok, a fontosabb tőzsdei mutatók közül egyedül a dél-koreai Kospi index tudott emelkedni hétfőn.
jan. 6
9:09
Eltörölnék a cirillbetűs helységnévtáblákat (Kripto Akadémia)
A megkérdezettek negyede úgy vélte, meg kell rendezni a népszavazást a cirillbetűs helységnévtáblákról.
jan. 6
9:09
Nagy bukó a svájci jegybanknál (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 2013-ban 9 milliárd svájci franknak megfelelő veszteséget hozott össze a svájci jegybank. Az eredményt az aranytartalékokon elszenvedett mínusz rontotta le lényegesen. A...
jan. 6
9:11
Már a Zynga is elfogadja a Bitcoint (Portfolio)
A Zynga is beáll a sorba, és tesztjelleggel már el is fogadja a Bitcoint egyes népszerű játékaiban - közölte az online játékokat fejlesztő vállalat szombaton a reddit.com-on. A Bitcoin eközben már...
jan. 6
9:18
Több mint kétezer járatot töröltek a chicagoi repülőtéren (Infostart)
Egyedül a chicagói repülőtéren több mint kétezer repülőjáratot töröltek helyi idő szerint vasárnap az Egyesült Államok északkeleti részét továbbra is a markában tartó rendkívüli hideghullám miatt, több városban zárva maradtak az iskolák.
jan. 6
9:18
Kétéves doppingeltiltás Csernoviczki Éva Eb-döntős ellenfelének (Infostart)
Pozitív kokainteszt miatt kétéves eltiltást kapott Charline Van Snick, aki kikapott Csernoviczki Évától tavaly áprilisban a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság 48 kilós döntőjében.
jan. 6
9:21
Az M1-es autópályán kerékpározott egy győri férfi (Alternatív Energia)
A rendőrök megtalálták, helyszíni bírsággal sújtották, majd lekísérték a pályáról.
jan. 6
9:21
Kéthetes mélyponton kezd a forint, hanyatlik a líra (Portfolio)
A több mint két éve legalacsonyabb kínai szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser index mérsékelten kedvezőtlen hangulatot okozott ma hajnalban az ázsiai piacokon, ami a jelek szerint csak...
jan. 6
9:21
Folytatódnak az elbocsátások a legendás magyar gyárnál (Pénzcentrum)
Már januárban megkezdik a korábban bejelentett 400 fős elbocsátás újabb körét az ISD Dunaferrnél....
jan. 6
9:23
A MOL tartja a lelket a magyar piacban (Portfolio)
Az ázsiai piacokon egy kedvezőtlen kínai szolgáltatói bmi-adatot követően a japán és a kínai indexek vezetésével estek az irányadó benchmarkok. Ennek ellenére az európai tőzsdemutatók óvatosan...
jan. 6
9:24
Bizonytalanok az első lépések a hazai parketten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5 pontos csökkenéssel, 18 621 ponton nyitott hétfőn.
jan. 6
9:24
Kulturális közmunka: jól hangzik (HR Portál)
Nem volt zökkenőmentes a négyezer érettségizett és diplomás munkanélkülit munkára fogó kulturális közfoglalkoztatási program novemberi indulása, de a decemberben elkezdődő szakmai munkára már nem volt panasz. Az is a program mellett szól, hogy a munkát megelőző képzésen a kulturális munkához szükséges ismereteket sajátíthatják el a közmunkások. A megszerzett tudás és munkatapasztalat későbbi,…
jan. 6
9:24
A nap fotója: odatették a kést Moyes nyakára a MU szurkolói (Sport365)
Meglehetősen velős üzenetet fogalmazott meg David Moyesszal szemben a Manchester United szurkolóinak egy csoportja a Swansea elleni csúfos FA Kupa-kiesés alkalmával
jan. 6
9:26
Nyernie kell a Real Madridnak - Ezt látod élőben (Sport365)
A hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
jan. 6
9:36
A választás napjának bejelentése január 6-tól várható (Infostart)
Akár már a január 6-án kezdődő héten bejelentheti a tavaszi parlamenti választás időpontját az államfő. A törvény szerint a konkrét dátumot legkésőbb a választás előtt 72 nappal, leghamarabb pedig 90 nappal előtte kell kitűznie a köztársasági elnöknek. Áder János korábban azt mondta, hogy rövid kampányt szeretne és jó lenne, ha minél hamarabb teljes felhatalmazással rendelkező kormánya lenne az…
jan. 6
9:36
Gyurcsányt mégis beveszik balliberális összefogásba? (Gondola)
Az MSZP és az Együtt–PM közötti szövetség kibővítésére tett javaslatot Bajnai Gordon és Mesterházy Attila.
jan. 6
9:39
Kutyával szexelt a pizzafutár (Blikk)
jan. 6
9:39
Orbán Viktor saját lapot indít (Alternatív Energia)
Orbán Viktor vezeti a lap alakuló értekezletét.
jan. 6
9:39
Nagy bukó a svájci jegybanknál (2.) (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 2013-ban 9 milliárd svájci franknak megfelelő veszteséget hozott össze a svájci jegybank. Az eredményt az aranytartalékokon elszenvedett mínusz rontotta le lényegesen. ...
jan. 6
9:39
„Csökkent a rezsim. Megírom” Lapot indít Orbán Viktor (ATV)
A Cink.hu értesülési szerint Magyar Krónika névvel kormányfolyóirat indul. A lap szerint az első szerkesztőségi ülést maga Orbán Viktor tartja a Magyar Demokrata hetilap Andrássy úti szerkesztőségében, és a tervek szerint május elsején meg is jelenik az első szám. Az atv.hu megkeresésére Kerényi Imre közölte, a mai napra sajtótájékoztatót tervez a lapindítással kapcsolatban.
jan. 6
9:39
Tenisz-világranglisták: Babos aprót, Hewitt nagyot ugrott (Agroinform)
Babos Tímea a legutóbbi pozíciójához képest két helyet javítva a 86. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Keresés