Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a hétvégi Orosz Nagydíj semmivel sem fontosabb a világbajnoki cím megszerzése szempontjából, mint a hátralévő további három megmérettetés. Tovább »
Valtteri Bottas ismét remek napot fogott ki, Szocsiban is csak a két Mercedest nem tudta megelőzni az időmérőn. Kissé csalódott, mert Rosberg ellen lett volna esélye, de az utolsó köre nem a tervek szerint alakult. „Nem tudtam, hogy ennyire közel vagyok a pole pozícióhoz. Csak azt tudtam, hogy közel vagyok az előző legjobbamhoz, ami nem volt rossz”- nyilatkozott Bottas, aki kis híján komoly…
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szorgalmazza, hogy mielőbb kezdődjenek tárgyalások a kormánnyal a köznevelés átszervezéséről, a szakképzés átalakításáról és az ágazat jövő évi finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről.
Mármint nem a szóritmusoló, hanem a KDNP miskolci önkormányzati képviselője. A háttérben is nagy volt az öröm, de ez az elegáns mosoly akár egy választást is eldönthet. (via)
Az idős debreceni nő testvére hívta a rendőröket, hogy a 74 éves asszony öngyilkos lesz. A rendőrök a segítségükre siető szomszéd kulcsával jutottak be az ingatlanra, ahol a kertben egy fára felakasztva találták meg a nőt. Azonnal levágtak a kötélről, … Folytatás
O.J. Simpson egykori elítélt társa azt állítja, HIV-vírussal fertőzte meg az egykori sztárfocistát. A transzszexuális Jazmena Jameson orálisan elégítette ki Simpsont, és egyes kutatások szerint ez is elég ahhoz, hogy elkapja a betegséget.
Budapest — Mára már nem a neme, hanem a neve miatt tisztelik a sport világában. Szántó Nikolett (34) ugyanis autóversenyző és thai bokszoló, ám mégsem gondolja azt, hogy fiús csaj lenne.
Egy pakisztáni szélsőséges csoport halálosan megfenyegette a lányok tanuláshoz való jogáért küzdő aktivistát, aki tevékenységéért egyszer már majdnem az életével fizetett.
Legalább már három éve a piacon működő, árbevételének legalább felét egy meghatározott tevékenységi körből szerző feldolgozóipari vállalkozás indulhat azon a november 10-től megnyíló pályázaton,...
Minden negyedik településen egyetlen polgármesterjelölt lesz a vasárnapi önkormányzati választáson. Ez azt jelenti, hogy ezeken a helyeken akár egyetlen érvényes szavazattal meg lehet választani a jelöltet a következő 5 évre.
Az Együtt-PM szerint két aktivistájuk a Terézvárosban fideszes önkormányzati képviselőkkel és aktivistákkal találkoztak, akiknél ott voltak a szövetség kerületi polgármesterjelöltjének plakátjain a napokban feltűnt "Ingatlanpanamák" és "Vádlottkoalíció" feliratú matricák.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke "tarkón csapta" azt a férfit, aki leköpte őt szombat délelőtt Budapesten, a csepeli piacon - közölte egy szemtanúra hivatkozva a Fidesz helyi szervezetének elnöke az MTI-vel.
Max Chilton mindent elkövet annak érdekében, hogy eredményesen szerepeljen a hétvégi Orosz Nagydíjon, ahol csapata csak egy autóval képviselteti magát Jules Bianchi tragikus balesetét követően. Tovább »
Magyarország — Ma van az önkormányzati választás. Különös gonddal válasszuk ki a nekünk tetsző polgármestereket és önkormányzati képviselőket, mivel a korábbiakkal ellentétben már nem négy, hanem öt évre választjuk azokat.
Luís Figo portugál futball-legendától is megkérdezték, hogy véleménye szerint az argentin Lionel Messi vagy pedig honfitársa, Cristiano Ronaldo-e a jobb labdarúgó.
"A PSZ tisztában van azzal, hogy a mindezideig cáfolt, akár az 1700 milliárd forintot is elérő kormányzati megtakarítási szándék érintheti a köznevelést is".
A köznevelés átszervezéséről, a szakképzés átalakításáról és az ágazat jövő évi finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről egyeztetne a Pedagógusok Szakszervezete.
Ha szükséges, kiláncoljuk magunkat a fákhoz, hogy megvédjük a Városligetet – ezt Szabó Tímea mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az után, hogy a zuglói baloldali összefogás tagjai élőlánccal tüntettek a Városliget megmaradásáért, és az oda tervezett múzeumi negyed ellen.
Hat polgármester-választás marad el vasárnap: a Veszprém megyei Nemesvita egyetlen polgármester-jelöltje is visszalépett a voksolás előtt - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az autósok közlekedési információkat, illetve szabad parkolóhelyekről, valamint sebesség-ellenőrző radarokról szóló, elsősorban valós idejű tájékoztatást szeretnének kapni autóik informatikai központi egységétől, a szórakoztató elektronikai funkciók viszont kevésbé érdeklik őket - idézi a német Automobilwoche hírportál a YouGov piackutató intézet tanulmányát.
Petro Porosenko ukrán elnök szombaton bejelentette, hogy jövő héten Milánóban egyeztet a kelet-ukrajnai válságról orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Tizennyolcezren jelezték péntek délután 16 óráig, hogy vasárnap nem a lakóhelyükön, hanem a tartózkodási helyükön kívánnak szavazni - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Mindössze néhány órával azután, hogy Malala Juszafzai pakisztáni diáklányt Nobel-békedíjjal tüntették ki, egy pakisztáni szélsőséges csoport halálosan megfenyegette a lányok tanuláshoz való jogáért küzdő aktivistát, aki tevékenységéért egyszer már majdnem az életével fizetett.