A 2014-es Nobel-díjasok sorából már csak az van hátra, hogy megtudjuk, ki kapja a közgazdaságtudomány legrangosabb díját. A bejelentés ma délután 1 órakor lesz, a potenciális jelöltek természetesen...
Legalábbis ennyi embert fogtak el a zöldhatáron. Nagy részük Szíriából jött, itt az idegenrendészeti eljárás keretében bezárják őket egy táborba. (Police.hu)
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben, ami nagyobb részt a kéthetes eszközök átlagállomány változásában, kisebb mértékben pedig az egynapos betétek növekedésében tükröződik - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn honlapján az előzetes adatokat.
A lengyel jegybank elnöke és a jegybank monetáris tanácsának tagjai nyilatkozatokkal hűtötték hétfőn a további kamatcsökkentésekről kialakult piaci várakozásokat.
A magyarok 60 %-a csak a forint alapú befektetésekben bízik, a devizás alapokat viszont macerásnak tartják, és túl magasnak találják a devizaváltás költségeit, derült ki a Fidelity Worldwide Investment online kutatásából. A befektetési alapokkal rendelkezők 30 %-a gondolja tévesen úgy, hogy a külföldi cégek nem indítanak befektetéseket forintban, és 60 %-uk választ inkább hazai, mint külföldi…
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben - a forgalomban lévő készpénz állománya majdnem 3600 milliárd forint, a kormány betétállománya ugrott a hó végén.
Szombaton romantikus randevút tartott Kim Kardashian és férje, Kanye West. A rapper arcáról le sem lehetett vakarni a mosolyt, ami nem csoda, hiszen élete választottja melltartó nélkül pózolt mellette.
Remek történet Oroszországból: Szamarában ellopták egy nő tárcáját, benne két színházjeggyel. A nő és a férje ennek ellenére elment a színházba, ahol sikerült megbeszélniük, hogy az ellopott jegyek hiányában is beülhetnek a nézőtérre. Ahol aztán felbukkant egy másik házaspár is: … Folytatás
Ez nagyobb részt a kéthetes eszközök átlagállomány változásában, kisebb mértékben pedig az egynapos betétek növekedésében tükröződik - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn honlapján az előzetes adatokat.
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben, ami nagyobb részt a kéthetes eszközök átlagállomány változásában, kisebb mértékben pedig az egynapos betétek növekedésében tükröződik - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn honlapján az előzetes adatokat.
Több mint 15 ezer vizsgálatot végzett, és csaknem minden negyedikkel feltárt valamilyen hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a júliusban és augusztusban tartott országon ellenőrzések során.
A Balassi Intézet és a göteborgi könyvvásár szervezőinek megállapodása szerint 2015 őszén, szeptember 24. és 27. között Magyarország lesz a díszvendége a 31. göteborgi nemzetközi könyvvásárnak.
Három pénzügyi intézmény devizaperét tárgyalják hétfőn a bíróságokon, közülük egyet másodfokon. A DRB és ÉRB keresetét már elutasította a Fővárosi Törvényszék.Az ÉRB keresetét is elutasították 2014...