Tegnap kezdődött Raoul Weil tárgyalása Amerikában. A UBS egykori felsővezetőjét az ügyészség azzal vádolja, hogy a tudtával mentettek ki 20 milliárd dollárnyi vagyont offshore számlákra. A bankárt még 2013 végén fogták el Bolognában, az ügy végére pont kerülhet. Ha bűnösnek találják, akkor akár 5 évet is börtönben tölthet – írja a Reuters-re hivatkozva a portfolio.hu.
Sikerrel zárult a felszámolási eljárás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. eszközeinek értékesítésére a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. által kiírt pályázat - értesült a Veszprém Megyei Napló online kiadása, a veol.hu.
Két teherautón Harkivba érkeztek a júliusban Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai repülőgép utasainak személyes holmijai, amelyeket a repülőgép roncsainál találtak meg - közölte szerdán a harkivi megyei hivatal sajtóosztálya.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jövő csütörtökön hozza nyilvánosságra annak a fegyelmi eljárásnak az eredményét, amelyet a kedden félbeszakadt Szerbia-Albánia Európa-bajnoki selejtezőn történt incidens miatt indított a két ország szövetsége ellen.
Letartóztatták a lengyel hadsereg egyik magas rangú tisztjét, külföldi hírszerzőkkel való együttműködés gyanújával - közölte szerda este Jacek Sonta, a lengyel nemzetvédelmi minisztérium szóvívője.
Luis Suárez, aki nyáron szerződött a Liverpooltól Barcelonába, elmondta, nélküle biztosan nem lett volna esélye a bajnoki címre a Vörösöknek az előző idényben.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül kettő az euróövezet tagja, Kelet-Európából pedig Ukrajna tartozik továbbra is ebbe a csoportba a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég szerdán ismertetett idei harmadik negyedévi adóskockázati összesítése szerint.
Húgával és unokatestvérével játszott a kertben a kétéves Billy Goulding július 28-án, amikor hirtelen összeesett. A kisfiú teljesen lebénult, azóta sem tud mozogni. Az orvosok szerint egy rejtélyes vírus támadta meg.
A Magyarország és Burgenland közti, határmenti közlekedésfejlesztésről írt alá szándéknyilatkozatot Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Szembefordultak Artur Mas miniszterelnökkel a katalán parlament függetlenséget támogató pártjai, mivel a politikus a megkérdezésük nélkül jelentette be az "alternatív népszavazás" megtartását, nem sokkal azután, hogy megállapodást kötöttek a népszavazás elhalasztásáról - számolt be a spanyol sajtó a helyi, katalán törvényhozás szerdai ülésén történtekről.
A világbajnokság óta Guss Hiddink vezette holland labdarúgó válogatott rettenetesen kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket: három meccs után három ponttal állnak. Hamarosan Ronald Koeman lehet az új kapitány.
Várhatóan recesszióba sodorja jövőre az orosz gazdaságot a nyersolajárak világpiaci csökkenése, a gyengülő rubel ugyanakkor valószínűleg ellensúlyozza az exportolaj áreróziójának negatív költségvetési hatásait - jósolták felülvizsgált szerdai előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Hosszú távon megvalósítható az orosz gáztól való függés jelentős, több mint 90 százalékos mérséklése anélkül, hogy az árak elszabadulnának - ismertette Kaderják Péter, az általa vezetett intézet, a Regionális Energiakutató Központ (REKK) vizsgálatainak eredményét szerdán Brüsszelben.
A Budapest-Újszász vasútvonal állomásépületeinek felújítása és új típusépületek építése projektjével a MÁV Zrt. elnyerte a vasúti építészet Oscar-díját, a Brunel-díjat, amelyet szerdán adtak át Amszterdamban - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t.
Új, 3 Teslás funkcionális mágneses rezonanciás (MR) képalkotó berendezés beszerzéséről írtak alá szerződést a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont (MTA TTK) vezetői. Az új készülékkel az agyi képalkotás területén végzett élvonalbeli kutatási és fejlesztési feladatok válnak elérhetővé.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül kettő az euróövezet tagja, Kelet-Európából pedig Ukrajna tartozik továbbra is ebbe a csoportba a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég szerdán ismertetett idei harmadik negyedévi adóskockázati összesítése szerint.
Egyre nagyobb az esés a világ tőzsdéin, ez elmúlt napok lejtmenete folytatódott az európai és az amerikai tőzsdéken is, a legrosszabb a helyzet a görög részvénypiacon. Az esést a vártnál lényegesen...
Az orosz fővárosban is megnyílt az Újrafestett valóság 2.0 című kiállítás, amelyen fogyatékkal élő magyar és orosz képzőművészek, valamint ép alkotótársaik munkái együtt szerepelnek.
Szerdán a Google lerántotta a leplet legújabb okostelefonjáról, a Nexus 6-ról. Az előzetesen kiszivárgott híreknek megfelelően a készüléket a Motorola gyártja a keresőóriásnak (szemben az előzővel,...
A bürokráciacsökkentés jegyében Lázár János javaslatára betervezte a kormány, hogy csökkenteni fogja a kormányablakok és okmányirodák számát. Ez a legdurvább, ami kiszivárgott a maratoni...
Több mint harminchárom millió forint gyűlt össze az idei Richter Egészségváros szűrőprogram keretében, az összeget az akcióban részt vevő kórházak kapják.