Adócsalás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen kilenc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék Gyenes Levente hetedrendű vádlottat, Gyömrő polgármesterét egy 32 vádlott ellen indított per szerdán kihirdetett ítéletében.
Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljes átvilágítására van szükség, mert ma már nem az a kérdés, hogy kik és hogyan csalnak, hanem az, hogy kinek az utasítására hunynak szemet a csalások felett - ezt Szél Bernadett társelnök mondta szerdai, Vágó Gábor volt képviselővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Szándékosan a tömegbe hajtott egy autós szerdán Jeruzsálemben, majd megpróbált futva elmenekülni. Az izraeli rendőrség lelőtte a feltételezhetően palesztin merénylőt, aki kocsijával kilenc embert gázolt el. Egyikük, egy csecsemő belehalt sérüléseibe.
Grúzia NATO-hoz való közeledésének gyorsításáról tárgyalt szerdán Tbilisziben Philip Breedlove, az Észak-atlanti Szövetség európai egyesített erőinek főparancsnoka és Irakli Alaszania grúz védelmi miniszter.
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete emlékezteti donorait arra, hogy november 24. a véradásszervezésben is pihenőnap, ezért kivételesen nem tart nyitva a debreceni Bem téri Vérellátó Állomás.
A világ legnagyobb elhízással kapcsolatos vizsgálata szerint az elhízott nők esetén kétszer annyi zsír halmozódott fel az alsó végtagokban, mint a férfiakban. Hova került férfiak esetén? A hasüregben rakódott le.
Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte a tbiliszi városi bíróság szerdán Bacso Ahalaja volt védelmi minisztert hatalommal való visszaélés és kínzás miatt.
Idén csupa pozitív adat érkezik az ingatlanpiacról, így 2014 a válságot követő legjobb év lehet. Még úgy is, hogy közben van egy komoly hátráltató tényező: a devizahiteles mentés. Ez erősen fékezi az ingatlanpiacot, az eladók ugyanis most kivárnak.
Lövöldözés volt a kanadai főváros három helyszínén, a parlamentnél, egy katonai emlékműnél és egy bevásárlóközpont közelében; egy díszőrséget álló katona és egy támadó életét vesztette. A törvényhozás épületéből az ablakon és az állványokon keresztül menekültek a bent lévők, a rendőrség kimenekítette a miniszterelnököt is. A hatóságok nagy erőkkel keresik a gyanúsítottakat.
Az iraki kurd autonóm terület parlamentje szerdán jóváhagyta, hogy Törökország területén keresztül harcosokat küldjön az IÁ nevű szélsőséges iszlamista szervezet által ostromolt szíriai Kobani város védelmére.
Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást.
A kormány belevág az államreformba, amelynek során tartósan határozza meg, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülése alatt tartott szóvivői tájékoztatón.
A hétköznapokba bizony hajlamosak vagyunk beleszürkülni. Ilyenkor a jókedvű ébredés hiányával küszködve már reggel úgy érezzük, hogy a legjobb az lenne, ha ki sem kelnénk az ágyból – kiváltképp, ha éppen hétfő reggelről van szó. Az én napom is éppen így indult, és a képet csak az tudta árnyalni valamelyest, hogy egy vadonatúj Kia Soul birtokosa leszek a héten. Akkor azonban még nem is sejtettem,…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 195,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 298,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Tragikus autóbaleset történt tegnap este Rómában. Az AS Roma - Bayern München Bajnokok Ligája mérkőzés után egy Roma szurkoló és kisfia vesztette életét.
Az Európai Központi Banknak (EKB) van lehetősége vállalati kötvények vásárlására, de erről még nem volt komoly tárgyalás, és nincs konkrét javaslat sem - jelentette ki a belga jegybank elnöke újságíróknak.
Ha lesz internetadó, akkor is limitet, felső határt vezetnek be - magánembereknél maximum havi néhány száz, céges előfizetéseknél pedig pár ezer forint lehet a határ.
Egy 14 éves szaúdi fiú autóbalesetben négy családtagját is elvesztette, és az orvosok már róla is lemondtak. A kórházban ezért mindenki sokkot kapott, amikor az agyhalott srác egyszer csak felébredt, és szüleit kezdte keresni.
Az előkészítést követően vasárnap elkezdődik a Budaörsi úti új, kétszintes közúti csomópont kiépítése a 4-es metró projekt részeként, Őrmezőnél sávelhúzásra, sebességkorlátozásra kell számítani - közölte a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV szerdán az MTI-vel.
Szándékosan a tömegbe hajtott egy autós szerdán Jeruzsálemben, majd megpróbált futva elmenekülni. Az izraeli rendőrség lelőtte a feltételezhetően palesztin merénylőt, aki kocsijával kilenc embert gázolt el.
Jávor: "Most kerülőutat keres a kormány arra, hogy szemben az uniós ellenállással és a magyar jogszabályokat is fellazítva a Gazpromot kivételezett szereplővé tegye".
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az előző napon olyan módosító indítványt nyújtottak be a földgáztörvényhez, amely "gyakorlatilag kivonja a Gazpromot a hatályos magyar jogszabályok alól a földgázvezeték-létesítés ügyében".
Az Index információi szerint az internetadó bevezetésének tervéről még a Fidesz-frakció sem tudott, sőt maga a kormány sem tudhatott sokat egy héttel ezelőttig. Így nem meglepő, hogy az érintett...
A Fidesz-frakció szerint a tervezett "internetadó" megfizetésénél is meg kellene határozni egy felső korlátot. A képviselőcsoport emellett ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az adót is a szolgáltatók fizessék meg.