Tiltakozik az internetadó tervezett bevezetése ellen a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org), amelynek megítélése szerint az internetes forgalom után kivetendő különadó - annak mértékétől függetlenül - gátol mindenfajta fejlődést, visszafogja a gazdaságot, indokolhatatlan és életszerűtlen.
Riba András László, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos segédmunkatársa kapta ebben az évben a Kátay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat. A 200 ezer forint összegű, fiatal történészeknek, kutatóknak megítélt támogatást Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerdán Lakiteleken adta át a díjazottnak.
Los Angeles - Mindenkinek van elképzelése arról, hogyan zajlik egy pornófilm forgatása.A színészek tucatnyi filmet forgatnak hetente, mindenki drogozik, senki nem használ óvszert, terjednek a nemi betegségek.
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dunakeszi ingatlanvásárlása ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerdán az MTI kérdésére.
A vezető gyógyszergyártó vállalatok azt tervezik, hogy egyesítik erőfeszítéseiket az ebola elleni védőoltás kidolgozásának felgyorsítására, és reményeik szerint jövőre már több millió vakcinát állítanak elő.
Attól függ, hogy a stressz mekkora megterhelést jelent szervezetünknek és hogy milyen károkat okoz, hogy rövid vagy hosszú távon vagyunk-e kitéve negatív hatásainak.
A tervezettnél hamarabb, mintegy 3 és fél óra alatt teljesítette az űrsétára kiszabott "szemételtakarítói" feladatokat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének két orosz tagja - tájékoztattak a Moszkva környéki orosz űrrepülés-irányító központban szerdán.
Megszavazta a Jean-Claude Juncker vezette új Európai Bizottságot az Európai Parlament. Belevág az államreformba a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Total francia olajcég igazgatótanácsa Christophe de Margerie elnök-vezérigazgató halálát követően a vállalat élére vezérigazgatónak Patrick Pouyannét választotta meg, aki eddig az olajfinomításért felelős ágazatot vezette, az elnöki posztot pedig ismét Thierry Desmarest tölti be - közölték szerdán szakszervezeti források.
Cristiano Ronaldo lábai előtt hever a világ. Az idén hét bajnokin 15 gólt vágó támadó azzal is képes lányokból hisztérikus sírórohamot kiváltani, hogy megjelenik, majd távozik.
A kormány belevág az államreformba, amelynek során tartósan határozza meg, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülése alatt tartott szóvivői tájékoztatón.
64 éve nem történ ilyen Magyarországon: egy megyei helyhatóság másik városba teszi át székhelyét. A Nógrád Megyei Önkormányzat átköltözik Salgótarjánból Balassagyarmatra.
Áder János köztársasági elnök táviratban köszöntötte Jean-Claude Junckert és az általa vezetett új Európai Bizottságot, amelynek összetételét szerdán hagyta jóvá az Európai Parlament (EP).
Péntek délután egyeztetett a távközlési szolgáltatókkal Varga Mihály. Ezt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiadott egy közleményt, valamint az iparági szereplők képviselője is megszólalt az...
A tervezettnél hamarabb, mintegy 3 és fél óra alatt teljesítette az űrsétára kiszabott "szemételtakarítói" feladatokat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének két orosz tagja - tájékoztattak a Moszkva környéki orosz űrrepülés-irányító központban szerdán.
Hargitay András lett az úszók utánpótlás-kapitánya - kinevezését egyhangú szavazással hagyták jóvá a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdai elnökségi ülésén.
Francia kutatók kifejlesztettek egy gyors diagnosztikai tesztet, amellyel az ebolavírus kevesebb mint 15 perc alatt kimutatható - jelentette be kedden a francia atomenergetikai és alternatív energiaügyi bizottság (CEA).
Újabb utóda született Mollynak és Wallynak, a Fővárosi Állat- és Növénykert vombatpárjának: a babszem méretű kölyök létére egyelőre csak anyja erszényének dudorodásából lehet következtetni.
Az első helyen kiemelt Roger Federer sima győzelemmel kezdte szereplését szerdán az 1,46 millió euró (447 millió forint) összdíjazású bázeli keménypályás férfi tenisztornán.
Észtország szerdán azt közölte, hogy egy orosz katonai repülőgép előző nap megsértette légterét, és az incidenssel kapcsolatban bekérették a tallinni orosz nagykövetet
Elfogadta a bukaresti táblabíróság szerdán a román állam perbehívását Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnok ügyében, így a román államnak a vádlottal közösen kell majd az áldozatok által igényelt kártérítést kifizetnie, ha bebizonyosodik Visinescu bűnössége
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által indított Hubertus-perben a Debreceni Ítélőtábla másodszor is hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék első fokú ítéletét eljárásjogi hiba miatt, új eljárásra kötelezve az elsőfokú bíróságot - tájékoztatta Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője az MTI-t szerdán.