2014. október 23. csütörtök

okt. 23
20:23
Újra voksolnak Érpatakon is (Alternatív Energia)
Orosz Mihály kifogásolta, hogy jogorvoslati kérelmét az NVB nem tűzte napirendjére.
okt. 23
20:23
Megállapodtak egymással a szíriai kurdok (hirado.hu)
Így jutnának több támogatáshoz az Iszlám Állam elleni harcukhoz.
okt. 23
20:24
Gyengült csütörtökön a forint (GazdaságPortál)
Gyengült csütörtökön a forint, az eurót délután öt órakor 308,35 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 307,63 forint után. A jegyzés csütörtökön 306,77 és 308,44 forint között alakult. A svájci frank árfolyama a kora reggeli 254,96 forintról 255,55-re, a dolláré pedig 243,23 forintról 243,78-ra emelkedett délután öt órára. A jen gyengül, jegyzése ...
okt. 23
20:25
Érpatakon is új választást kell tartani (hirado.hu)
A helyi választási bizottság korábban úgy ítélte meg, hogy új voksolást kell tartani a szabolcsi településen. Ezt megtámadta a polgármester, amit most elutasított a Debreceni Ítélőtábla.
okt. 23
20:27
Rekordáron kelt el az első Apple számítógépek egyike (hirado.hu)
A technikatörténeti aukció fénypontjaként beharangozott Apple-1 számítógépért 300 és 500 ezer dollár körüli árat remélt a Bonhams aukciósház.
okt. 23
20:36
Végre egy ésszerű kormányzati adóötlet (Privátbankár)
Az átlagos költés felett tranzakciós illetékmentes lesz a bankkártyás vásárlás, ám a szabályozás kérdéseket vet fel.
okt. 23
20:36
Megműtötték Gidófaly Attilát (BorsOnline)
Törött gerinc-csigolyáját fél év után engedte megműteni a Karthago együttes billentyűse. Nyolc nap után tegnap térhetett haza a kórházból a kockázatos műtét után.
okt. 23
20:36
Európa Liga: balhé Pozsonyban és Lille-ben - videó (Blikk)
Pozsony - Lille - Félbeszakadt a 40. percben a Slovan Bratislava-Sparta Praha labdarúgó-Európa Liga-találkozó a szlovák és a cseh drukkerek nézőtéri rendbontása miatt, Lille-ben pedig a helyi csapat és az Everton találkozója előtt a rendőröknek kellett könnygázzal szétoszlatni több száz angol szurkolót.
okt. 23
20:38
Öngyilkosjelöltet mentettek a rendőrök - videó (BorsOnline)
Konyhakést fogott és öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi Szaúd-Arábiában. A felvételen jól látható, hogyan mentik meg őt saját magától.
okt. 23
20:38
UEFA-büntetéstől tartott az MLSZ (Blikk)
Nyon — Az csütörtökön késő estig nem derült ki, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága mit határozott az október 11-i, bukaresti Románia–Magyarország (1-1) Eb-selejtezőn tapasztalt nézőtéri rendbontásokkal kapcsolatban, de a magyar szervezet (MLSZ) bízott abban, nem kap súlyos büntetést.
okt. 23
20:39
Liverpool: Balotelli egy kislányt fenyegetett, rendőrt hívtak (She)
A BBC beszámolója szerint rendőrt hívtak a Liverpool labdarúgócsapatának olasz csatárára, Mario Balotellire.
okt. 23
20:39
Botrány tört ki a Hitleres és mussolinis kávétejszín-kapszulák miatt (Infostart)
Hitler és Mussolini képmásával díszített kávétejszín-kapszulákkal szolgáltak fel kávét éttermekben és kávéházakban a hét első napjaiban Svájc német ajkú részén.
okt. 23
20:39
Magyar lányé a nap képe a National Geographic-on (Blikk)
okt. 23
20:39
Íjgyártó: Krakkó ugródeszka Lengyelország többi részéhez (hirado.hu)
A város jelentős magyar emlékekkel és kapcsolatokkal rendelkezik - mondta a kulturális diplomáciáért felelős államtitkár.
okt. 23
20:41
Megnyitották a Csabai Kolbászfesztivált (Blikk)
okt. 23
20:41
Október 23-ra emlékezett a világ (hirado.hu)
Európa-szerte és Észak-Amerikában is megemlékezéseket tartottak.
okt. 23
20:43
Raonic megszenvedett a továbbjutásért (Blikk)
okt. 23
20:48
Olyan sokat jelentették fel az internetadó elleni tüntetés eseményét, hogy a szervezők már be se tudnak lépni Facebookra (444.hu)
Jelentkezett nálunk az a két egyetemista, aki szervezője volt a vasárnapi, internetadó elleni tüntetésnek. Nemes Balázs és a Hal Ninethousend álnéven regisztráló társa elmondta, hogy az egyik eventet annyira sokan jelentették a Facebooknak, hogy azt végül törölték, azóta pedig a … Folytatás
okt. 23
20:54
Új szállásközvetítő oldal indult (ProfitLine)
Új szállásközvetítő oldal indult, a Foglalj.hu-t üzemeltető e-Business Group Kft. közlése szerint az oldalon az összes belföldi szálláslehetőséget és árat elérhetővé teszi, így a szállodai listaáraktól, a kedvezményeken át, a szezonajánlatokig gyakorlatilag minden magyarországi szálláskonstrukció megtekinthető és akár azonnal foglalható is.
okt. 23
20:57
Meg kell ismételni a választást Érpatakon (Infostart)
Meg kell ismételni a polgármester- és képviselő-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon, miután a Debreceni Ítélőtábla elutasította a területi választási bizottságnak (tvb) az október 12-ei választás eredményének megsemmisítését és a voksolás megismétlését megállapító határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet - közölte honlapján a táblabíróság.
okt. 23
20:57
Ebola - Észak-Korea megtiltja a beutazást a külföldi turisták számára (Infostart)
Észak-Korea az ebolajárványra való tekintettel megtiltja az országba való beutazást a külföldi turistáknak - tudatta csütörtökön az észak-koreai utakra szakosodott Koryo Tours utazási iroda.
okt. 23
20:57
Liverpool: Balotelli egy lányt fenyegetett, rendőrt hívtak (She)
A BBC beszámolója szerint rendőrt hívtak a Liverpool labdarúgócsapatának olasz csatárára, Mario Balotellire.
okt. 23
20:57
Gázrobbanásban halt meg egy ember Németországban (Blikk)
okt. 23
20:57
Félbe kellett szakítani a Slovan meccsét (Metropol)
Rendbontás miatt 40 percre félbeszakadt a Slovan Bratislava-Sparta Praha mérkőzés.
okt. 23
20:57
Belvíz: Két út maradt zárva (Alternatív Energia)
Csütörtök délelőtt a Dunántúlon még nyolc mellékúton nem lehetett közlekedni.
okt. 23
20:57
Kelemen: Az erdélyi magyarságnak újra kell építenie intézményeit (hirado.hu)
A nemzetnek közös törekvéseiben egységesnek kell lennie - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
okt. 23
20:59
Tenisz: Istomin megint szettet nyert Bázelben Federer ellen (She)
Roger Federer szetthátrányból fordítva legyőzte Denis Istomint a Bázelben zajló kemény pályás tenisztorna 2. fordulójában.
okt. 23
20:59
Internetadó (Alternatív Energia)
Pápai Gábor karikatúrája.
okt. 23
20:59
Gázrobbanás volt egy német városban (hirado.hu)
A balesetben egy ember meghalt, 26-an megsérültek.
okt. 23
21:01
Horvát elnök: Horvátország számára fontos az INA (hirado.hu)
A Mol és a horvát kormány viszonya az INA-ban morálisan és jogilag is kérdéses - vélte Ivo Josipovic.
okt. 23
21:03
Schulz: Még nincs vége a válságnak (hirado.hu)
Figyelmeztetett az Európai Parlament elnöke.
okt. 23
21:12
Megölte feleségét és molesztálta lányát az orvos (BorsOnline)
Hatalmas vihart kavart Michele és Michael MacNeill házasságának története Amerikában. Hat évig volt szabadlábon a férfi, aki meggyilkolta feleségét és molesztálta gyermekét.
okt. 23
21:15
EU-csúcs - Schulz: még nincs vége a válságnak (Infostart)
"A válság legsötétebb napjait már magunk mögött tudhatjuk, de még nincs vége" - figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke abban a beszédében, amelyet a csütörtök délután kezdődött EU-csúcs résztvevői előtt mondott el.
okt. 23
21:15
Olimpiai tévécsatornát indítana a NOB (Infostart)
Ötkarikás tévécsatorna indítását tervezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
okt. 23
21:15
El: ikszelt a címvédő és az Everton, kikapott a Napoli (She)
A labdarúgó Európa-liga 3. fordulójában a címvédő Sevilla a Standard Liege, míg a Besiccsel felálló Everton a Lille otthonában játszott gól nélküli döntetlent. Meglepetésre a Napoli kikapott a Young Boys ellen, a Ferencvárost kiejtő Rijeka pedig a Feyenoord ellen nyert hazai környezetben.
okt. 23
21:15
Mentősre támadt (Blikk)
okt. 23
21:15
Tilos a sapka és a fülbevaló a brazil focistáknak (Metropol)
Dunga szigorú intézkedéseket vezet be a brazil válogatottnál.
okt. 23
21:15
Sokan halnak meg Európában vasúti balesetben (Metropol)
Tavaly 1074 ember vesztette életét vonatbaleset következtében. A legtöbbször külső ok vezet a katasztrófához.
okt. 23
21:15
Már csak két mellékút van lezárva Vas megyében (Metropol)
Délután még hét útszakaszon okozott az ár- és belvíz, illetve a vízátfolyások.
okt. 23
21:15
Daru dőlt rá egy épületre, gallyazók dolgoztak a kosarában (Alternatív Energia)
okt. 23
21:15
Még mindig a vonat a legbiztonságosabb (hirado.hu)
Tavaly több mint ezren haltak meg vasúti balesetekben Európában.
okt. 23
21:17
El: Spurs-Aszterasz és Inter-St.-Étienne élőben az NSO-n! (She)
A labdarúgó Európa-liga 3. fordulójában a Tottenham az Aszteraszt fogadja, míg az Inter a Saint-Étienne-t. Kövesse velünk a mérkőzéseket online tudósításaink segítségével!
okt. 23
21:17
Tavaly több mint ezren haltak meg vasúti balesetekben (Blikk)
okt. 23
21:17
"Lehetetlen a cél" - Nem beszélhetett Mécs Imre (Alternatív Energia)
A Szolidaritás mozgalom kifogásolja, hogy a rendőrség az elutasító döntésről előzetesen nem egyeztetett velük.
okt. 23
21:17
Védekezésre képezik ki a szíriai ellenzék fegyvereseit (hirado.hu)
Nem pedig az Iszlám Állam által elfoglalt települések visszafoglalására.
okt. 23
21:19
Gázrobbanás: 50 ház rongálódott meg (Alternatív Energia)
Egy halálos áldozata is van a tragédiának.
okt. 23
21:19
Megemlékeztek a meggyilkolt katonáról (hirado.hu)
A kormányfő a ceremónia során kijelentette: országa soha nem enged majd a terrorizmusnak.
okt. 23
21:21
Apák és fiúk (444.hu)
Földes „Hobo” László Hobo énekel a Műegyetem rakparton, az ’56-os forradalom emléknapján rendezett ünnepségen. Nehéz lenne nem emlékeztetni arra, hogy Földes László édesapja, id. Földes László volt partizán, kommunista vezető (később belügyminiszterségig jutott) a forradalom egyik legelszántabb ellenségeként ismert. 1956 … Folytatás
okt. 23
21:21
Újra kikiáltották a köztársaságot (Alternatív Energia)
Ferge Zsuzsa: amiről a nép a szenvedésektől félve önként lemond, azt nagyon nehéz visszaszerezni.
okt. 23
21:21
Színes programok a nemzeti ünnepen (hirado.hu)
Utazás Csepel teherautóval, koncertek, kiállítások, sportversenyek - országszerte ilyen és ehhez hasonló programok színesítették a nemzeti ünnepet.

Keresés