Oroszországban őrizetbe vették a vnukovói nemzetközi repülőtér négy alkalmazottját csütörtökön annak a vizsgálatnak a keretében, amelynek célja kideríteni, hogy milyen okok vezettek a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatóját szállító repülőgép balesetéhez.
Verekedések, összetűzések voltak a választási reformok kiszélesítését követelő tüntetők és ellenzőik között Hongkongban, egy gyújtogatót ártalmatlanítottak - jelentette csütörtökön a helyi online média
Az eddigi hat mellett további két mellékutat zártak le csütörtökön vízátfolyások, valamint ár- és belvíz miatt a Dunántúlon - tájékoztatta Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
A panaszosoknak adnak igazat két magyar ügyben is - az E.ON Földgáz Trade által az energiahivatal ellen, valamint a UPC Magyarország által a fogyasztóvédelmi hatóság ellen indított perben - a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság főtanácsnokai csütörtökön ismertetett állásfoglalásuk szerint
Ha nyáron születtél, könnyebben változhat a hangulatod, ha télen, hajlamosabb lehetsz a depresszióra. Az sem mindegy, hogy a szüleidnek mikor támadt kedvük a nemzésre.
Eddigi zenei teljesítménye (0) alapján kevesen gondolnák, pedig igaz: Paris Hilton a földkerekség egyik legjobban fizetett dj-je. Volt, hogy négy alkalommal lépett fel Ibizán, amiért összesen 2,7 millió dollárt kapott, ez 347 000 dolláros órabérre jön ki. De nem tagadja, … Folytatás
A Kecskemét és a Győr az esőzés miatt a hetedik fordulóban félbeszakadt mérkőzés szerdai újrajátszásán 1-1-es döntetlent játszott egymással az OTP Bank Ligában.
A jövő évi adócsomagban a különadók maradnak, változik a cafetéria adóztatása, a tao és az áfa mellett számos egyéb adótörvény módosul. Az adórendszer szerkezetét érintő változást a 2015-ös adócsomag nem tartalmaz, a hangsúly a jövőben is a fogyasztási típusú adókra helyeződik, a családi adózás és a munkahelyteremtés ugyanakkor fókuszban marad.
Őrkutyák fogtak el egy férfit, aki szerda este átmászott a Fehér Ház kerítésén az elnöki rezidencia északi pázsitjára - közölte az amerikai elnök biztonságáért felelős Secret Service.
Először hajtottak végre szívműtétet a Gift of Life – Ajándékozz életet! program keretében Szegeden. Az erdélyi Nagykadácsról származó Ilyés Attila egy héttel a beavatkozás után jól van, hamarosan hazatérhet.
Az elmúlt napok eseményei kapcsán bizonyára sokakban erősödött az a nézet, hogy hazánk az Európai Unió egyik legkorruptabb tagországa, holott ez az állítás így önmagában kicsit erős. Bár tény, hogy...
Elítélték a Blackwater biztonsági cég négy korábbi alkalmazottját a 2007-ben történt bagdadi mészárlásban játszott szerepük miatt, az ügyben ítélkező bíróság azonban későbbre halasztotta a büntetés mértékének kiszabását szerdán.
Bejelentette távozását csütörtökön Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke, miután a cég eredménye több mint 90 százalékkal zuhant és a néhány hete kiderült, hatalmas mértékű előzetes eredménykalkulációs hiba is nagyobbnak bizonyult az eddig becsültnél
A kanadai hatóságok tájékoztatása szerint egy kanadai születésű férfi, Michael Zehaf-Bibeau volt a szerdai ottawai lövöldözés parlamentben lelőtt gyanúsítottja.
A magyar válogatott négy helyet javítva az 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok német válogatott vezet Argentína és Kolumbia előtt.
1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Összeállításunkban néhány korabeli képet is megosztunk olvasóinkkal.
Munkabeszüntetést tartanak pénteken az olasz vasút dolgozói. A Magyarországon váltott jegyek árát visszatéríthetik az utasoknak - tudatta a Mávinform csütörtökön.
A magyar kormány kész kivizsgálni az Egyesült Államok által megfogalmazott korrupciós állításokat, amelyek nyomán Washington megtiltotta több magyar hivatalos személy beutazását, ugyanakkor az amerikai diplomaták nem készségesek abban, hogy ismertessék a vádak mögött álló részleteket - írta szerdán internetes kiadásban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterre hivatkozva az amerikai USA…
Tombol a tél Ausztriában. Az októberben szokatlanul erős havazáshoz még viharos szél is párosul. Ma még további havazások várhatóak, főleg Salzburg és Tirol tartományokban. Sok helyen már az egy métert is meghaladja az eddig lehullott hó mennyisége. Hétvégére már szép idő várható.
Második mérkőzésén is vereséget szenvedett az orosz Marija Sarapova a Szingapúrban zajló női tenisz WTA-világbajnokságon, ezzel eldőlt, hogy nem előzheti meg a világranglistán Serena Williamset, így az amerikai klasszis zárja elől az évet a rangsorban.
Az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint lehetetlen érdemben reagálni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által készített jelentésben szerepelő tényekkel alá nem támasztott vádakra.
„Amerika az asztalra csapott, és úgy látszik, ezt most meghallották Budapesten”, mondta az atv.hu-nak Kurt Volker, az Egyesült Államok korábbi NATO-nagykövete. Volker szerint Szijjártó Péter konkrét listát kapott Washingtonban a teendőkről, de ezek között nem szerepel a paksi bővítés azonnali felmondása. Az atv.hu úgy értesült, hogy a napokban a Pentagonban is értékelték Magyarország szövetségesi…