London - A MOBO díjátadó főként a fekete zene képviselőit díjazza, különböző kategóriákban. Természetesen az alkalomhoz a tökéletes megjelenés is párosul - ezek a ruhák igazán sejtetik a női domborulatokat. Miért is lenne másként, hiszen a női hírességek manapság "mellbedobással" - ha nem is nyernek - de indulnak el bármilyen nyilvános eseményre.
Az Európai Parlament képviselőinek elsöprő többsége támogatta csütörtökön, hogy az Európai Unió 2015 végéig meghosszabbítsa az Ukrajnának biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezményeket. Az EP...
Nagy izgalmakat tartogatnak az elkövetkező napok, illetve hetek, de akár hónapok is, hétvégén ugyanis lezajlik a brazil elnökválasztások második fordulója. Az eredményen nagyon sok múlik, a következő...
Nyitott Magyar Rádió címmel látható 1956-ra emlékező kiállítás csütörtökön a Bródy Sándor utcai épületben; október 23-án az érdeklődők megismerhetik az épületet, a forradalmat megörökítő fotókat, a munkatársak visszaemlékezéseit és közben korabeli hangfelvételek hallhatók.
A várt 269 ezer fővel szemben 283 ezren kértek a múlt héten első alkalommal munkanélküli segélyt az USA-ban. A heti friss munkanélkülisegély-kérelmek száma a két héttel ezelőtti, 14 éve nem látott...
Magyarország csak akkor lehet sikeres ország, ha felismeri, hogy minden baj forrása a szabadság hiánya - mondta Pataki Márton, az Együtt országos politikai tanácsának alelnöke az Együtt-PM budapesti, a Bem-szobornál tartott október 23-ai megemlékezésén
Az LMP szerint az 1956 októberében az ország szabadságáért harcolók bebizonyították, hogy a legreménytelenebb helyzetben is szembe lehet szállni a legfélelmetesebb hatalommal is
Van Helyed Alapítvány Alkotóház az az épület, ahol a tenni akarást ünnepeljük, cigány és nem cigány emberek - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere Ózdon
Hitler és Mussolini képmásával díszített kávétejszín-kapszulákkal szolgáltak fel kávét éttermekben és kávéházakban a hét első napjaiban Svájc német ajkú részén.
Az USA, az arab szövetségesek, Nagy-Britannia és Franciaország által végrehajtott légicsapások áldozatai közül 464-en az ISIS katonái, 57-en az al-Kaida-közeli Nusra Front tagjai voltak. A civilek között hat gyerek és öt nő is volt. (Reuters)
A 2012-es adatok alapján az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem megfelelő behajtása miatt - derül ki az Európai Bizottság által csütörtökön közzétett tanulmányból. Eszerint az unióban Hollandia, Finnország és Luxemburg szedi be leghatékonyabban az áfát, a legkevésbé…
A fájdalomcsillapítás története az ember történelmének igen fontos része. Már az időszámításunk előtti sumér és ókori görög kultúrából is vannak írásos emlékei a fájdalomcsillapításnak.
A Fővárosi Ítélőtábla november 6-ra halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését az AXA Bank Europe S.A. magyar állam ellen zajló devizahiteles polgári perében.
Szombat este 18 órakor kezdődik a Real Madrid - Barcelona összecsapás. A 169. El Clásicót nagyon szeretné megnyerni Lionel Messi, a Barca argentin csatára.
Budapest - Először rebesgette meg meg a nagyközönség előtt szempilláit Bulumata, azaz nagy szempilla. A két hónapos, két kilogrammos orángután kölyök szeptember elején született, majd elárvult.
Európának ma életeket kell mentenie - hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön Strasbourgban az EP plenáris vitáján, az iraki keresztényüldözésről szólva.
A rossz idő ellenére hosszú sorokban várakoztak az emberek csütörtök délután a budapesti Terror Háza Múzeum előtt, amely az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön ingyenesen látogatható.
Erdély-szerte megemlékeznek csütörtökön a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről; mivel Romániában október 23-a nem munkaszüneti nap, a rendezvények többségét délutánra, vagy estére időzítették.
Elöntötte a belvíz Rábahídvég egy részét, négy lakóházat homokzsákokkal védenek - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön a honlapján.