Tájékoztatta Tove Skarsteint, a Norvég Királyság nagykövetét a Kormányzati és Ellenőrzési Hivatal (Kehi) Norvég Civil Támogatási Alap ügyében folytatott vizsgálat eredményéről szerdán Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, és egyben átnyújtotta a dokumentáció angol nyelvű leiratát.
A magyar válogatott négy helyet javítva az 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok német válogatott vezet Argentína és Kolumbia előtt.
A román-magyar párbeszédet elősegítő, román nyelvű "román-magyar kontakt portált" indított az erdélyi magyar újságírókat tömörítő Fehér Holló Médiaklub Egyesület.
Milánó - Lemondott tiszteletbeli elnöki pozíciójáról Massimo Moratti (69), az olasz Internazionale labdarúgócsapatának korábbi többségi tulajdonosa, ezzel lezárult a klub egy jelentős korszaka.
Nagyjából egy tucat euróövezeti hitelintézet bukhatott meg az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bankhatóság (EBA) bankterhelési próbáján (stressz tesztjén), amelynek eredményét vasárnap ismertetik.
Nőtt az euróövezet és az Európai Unió együttes GDP-arányos államadóssága a második negyedévben a megelőző három hónaphoz képest és éves szinten egyaránt - az EU statisztikai hivatalának csütörtökön közölt előzetes adatai szerint.
A 2000-es olimpia aranyérmes vízilabdázója segíti mostantól a női válogatott szövetségi kapitányát, Merész Andrást (51). A BVSC férficsapatának mestere nem dolgozott még hölgyekkel.
Nemrégiben elfogadott, megújult stratégiája alapján a magyarországi pénzforgalom jelentős és gyors továbbfejlődését támogató újításokat tervez a GIRO Zrt. - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Toba-Sike Renáta a női sportpisztolyosok között az ötödik, férfi légpuskában Sidi Péter a hetedik helyen végzett az Azerbajdzsánban zajló sportlövő világkupa-döntőben.
Az elmúlt napokban 150 cm friss hó hullott a stájer síterep hegyeiben. Ennek köszönhetően történelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi a környék síelői, hiszen a síterep eddigi történelme során még sosem volt nyitva októberben. Most igen! Nyitás október 25-én, szombat reggel.
A vizsgált bankok tizede, egy tucat európai pénzintézet elbukhatott az ECB vasárnap nyilvánossá váló stressz-tesztjén - szólnak az egymástól független pletykák.
Budapest - Sírva vigad az internet! Már tömegével gyártják a magyar felhasználók azokat a vicces képeket, amelyekkel a kormány tervezett internetadóját gúnyolják.
Buenos Aires - Gólt lőtt a Copa Sudamericana nyolcaddöntőjében Giovanni Simeone (19), a Bajnokok Ligája-döntős és spanyol bajnok Atlético Madrid labdarúgócsapatát irányító Diego Simeone (44) fia.
Enver Hoxhaj személyében először érkezett Szerbiába hivatalos látogatásra koszovói külügyminiszter, aki az általa történelmi jelentőségűnek minősített csütörtöki vizit során békemegállapodás megkötését sürgette Belgráddal
Budapest - Washington - Nem készségesek az amerikai diplomaták abban, hogy a kormány kivizsgálja az Egyesült Államok által megfogalmazott korrupciós állításokat. Ezt mondta Szijjártó Péter külügyminiszter washingtoni látogatásán, aki szerint a magyar vezetés végére járna az ügynek.
Az ukrán hatóságok minden lehetségest megtesznek a szavazókörök biztonságának védelmében a vasárnap megrendezendő rendkívüli parlamenti választásokon - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Odesszában.
Elhunyt 90 évesen Fenyves Ervin (Ervin J. Fenyves), Egyesült Államokban élő Kossuth-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek fő kutatási területe a kozmikus sugárzás és a részecskefizika volt. A dallasi Texasi Egyetem professzor emeritusának október 14-én Dallasban bekövetkezett haláláról csütörtökön adott hírt a bionews-tx.com texasi hírportál az egyetem honlapját idézve.
Kivonul a Citibank lakossági üzletága Magyarországról, az ügyfeleknek még nincs teendőjük. A Citibank lakossági ügyfeleinek most nincs semmilyen teendője, nem ajánlott bankot váltaniuk, érdemes megvárniuk, míg kiderül, melyik hitelintézet veszi meg a cég lakossági üzletágát - vélik banki szakemberek.
Az elmúlt napokban hullott hó kicsit áthúzta a síterep terveit és a tervezetthez képest egy héttel korábban nyitnak meg a pályák a tiroli Kirchberg-Kitzbühel síterepén. Nyitás október 25-én, szombaton.