Az Európai Bankhatóság vasárnap publikált stressztesztjében részt vevő egyetlen hazai hitelintézet, az OTP Bank esetében nincs szükség az elsődleges alaptőke vagy más jellemzők módosítására - közölte a Magyar Nemzeti Bank vasárnap.
Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés a Lendvay utcai Fidesz-székháznál megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek. A rendőrség esti közleményében azt írta, garantálják a közrendet, egyúttal jelezték, hogy kettős sorfalban felálltak a Fidesz-székház elé. Este tíz óra után megindulhatott a forgalom a Dózsa György úton.
A korrupció miatt elítélt egykori horvát miniszterelnöknél szívproblémák léptek fel. A hírek szerint még szombaton lett rosszul, vasárnap szállították kórházba. Az INA-Mol botrányban első fokon elítélt Sanader ügyében gyanúsították a Mol vezérét, Hernádi Zsoltot is, azzal, hogy megkente Sanadert, hogy … Folytatás
Románia eltörli 2015. január elsejétől a családi pálinkafőzés után fizetendő jövedéki adót – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a közszolgálati televízió vasárnapi adásában.
Az Országgyűlés elnöke szerint verbális hidegháború zajlik Magyarország ellen. Erről Kövér László a HírTV Magyarország élőben című vasárnap esti, felvételről sugárzott műsorában beszélt, megjegyezve azt is, hogy Brüsszel nem diktálhat úgy, mint korábban Moszkva.
Petro Porosenko Blokkja kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, amely az exit poll-adatok alapján bekerült az új törvényhozásba a vasárnapi előre hozott választások nyomán - jelentette ki Jurij Lucenko, a ukrán elnök mögötti tömörülés vezetője a felmérések eredményének ismertté válása után.
A Magyar Labdarúgó Szövetség által bevezetett biztonsági szigorítások ellen tüntettek a Parlamentnél. Elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert vezet be január elsejével a kormány.
Holnap nyújtja be a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványát, amelyben javasolja, hogy maximum havi 700 forint lehessen az internetadó mértéke.