2014. október 3. péntek

okt. 3
4:21
EU-tisztújítás – Szociáldemokrata frakció: Navracsics nem volt meggyőző, és nem határolódott el a múltjától (GazdaságPortál)
Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az európai parlamenti (EP-) bizottsági meghallgatásán nem volt meggyőző, és nem határolódott el a múltjától – állapította meg csütörtöki közleményében az EP szociáldemokrata frakciója. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke az oktatási, kulturális, ifjúsági és uniós polgársági területet szánja a magyar biztosjelöltnek, akit szerda…
okt. 3
4:23
ABS, tempomatos Ladát roncsautóért (GazdaságPortál)
A legnagyobb orosz járműgyártó, az Avtovaz több mint 14 ezer darab Lada típusú autót értékesített szeptemberben a roncsprémium program keretében. Ez a havi eladás több mint 38 százalékát teszi ki – derül ki a cég honlapján közzétett adatokból. Az orosz kormány által augusztus végén meghirdetett program keretében a hatévesnél idősebb járművüket újra cserélők kedvezményeket kapnak. ...
okt. 3
4:27
Botrányosan sok pénzt költöttek magukra az igazgatók és tanácsadók a bank pénzéből (GazdaságPortál)
Tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költöttek el saját célra igazgatók és tanácsadók a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből 2003 és 2012 között – a kirobbant botrányról a spanyol sajtó csütörtökön számolt be. Az ABC című napilap online kiadása részletezi, hogy mi mindenre költöttek a bank pénzéből. Éttermekben 3 millió eurót ...
okt. 3
4:30
Elege lett Sorelnek, otthagyta a Jóban Rosszbant (Blikk)
Budapest — Felmondott a TV2-n futó Jóban Rosszban című sorozatnál Kembe Sorel (38)!
okt. 3
4:34
Babát kért szülinapjára Andytől Timi (Blikk)
Budapest — Várandósságot kér Vajna Tímea (32)! Andy Vajna felesége ma ünnepli 32. születésnapját, nem csoda hát, hogy számot vetett az ifjú feleség, és a jövőről fantáziált férjével.
okt. 3
4:48
F1: Rosberg Hamilton és Alonso előtt az első szabadedzésen (She)
Mercedes-uralmat hozott a Formula–1-es Japán Nagydíj első szabadedzése, Nico Rosberg érte el a legjobb időt (1:35.461), rajta kívül egyedül csapattársa, Lewis Hamilton zárt 1:36-os időn belül. A harmadik helyen a Ferrari spanyolja, Fernando Alonso zárt, rajta kívül pedig mindenki legalább egy másodpercet kapott Rosbergtől. A 17 éves Max Verstappen 12. hellyel kezdett, az edzés hajrájában…
okt. 3
5:06
Még idén kész lesz az olimpiai stadion (Blikk)
okt. 3
5:06
Terepjáróra is jutott a parlagfűirtás pénzéből (Kripto Akadémia)
Becsaptak 170 ezer embert, akik jóhiszeműen ajánlották fel adójuk egy százalékát.
okt. 3
5:08
Falus Ferenc volt a népszerűbb (Kripto Akadémia)
A fideszes Bálint Toncsi egyik posztjával elnyerte a "nap taplójának járó imaginárius díjat".
okt. 3
5:18
Magyarok a világszínvonalú innovátorok listáján (Infostart)
Nyolc magyar személy szerepel azon a százas listán, amelyet a közép-európai régió világszínvonalú innovátorairól a Res Publica állított össze egyebek mellett a Google-lel, a Visegrádi Alappal és a Financial Times-szal együttműködésben.
okt. 3
5:24
Vádemelés a plébánost kirablók ügyében (Kripto Akadémia)
A vádlottak a plébánost egy zseblámpával többször fejbe ütötték, a földre teperték, megkötözték, és kirabolták.
okt. 3
5:25
Meghallgatás: "Navracsics magával rántotta Magyarországot is” (ATV)
A Fidesz szerint a politikus kiválóan szerepelt.
okt. 3
5:26
Gyűlöletkampány Madeleine szülei ellen (Kripto Akadémia)
Madeleine-ügy - Vizsgálja a rendőrség a szülők elleni gyűlöletkampányt.
okt. 3
5:28
Szponzor nélkül is jönnek a fajvédők (Kripto Akadémia)
Orbán hétfőn szólította fel a belügyminisztert, ne engedje megtartani a Jobbik által is támogatott kongresszust.
okt. 3
5:30
Államosított propaganda (Kripto Akadémia)
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal létrehozása befolyásolhatja az Orbán-Simicska háborút.
okt. 3
5:32
Schmidt: pufajkás van a kormányzatban (Kripto Akadémia)
"A hitközség fogja cenzúrázni a magyar kormány egyik fontos nagyberuházásának tartalmát."
okt. 3
5:34
Hivatásos liftfigyelők (Kripto Akadémia)
A Kozma utcai trolikomédia eddig 47 millió forintjába került a BKK-nak.
okt. 3
5:36
Iszapömlés: több mint 40 milliós kártérítés (Kripto Akadémia)
A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint az alperes Mal Zrt. mint veszélyes üzem köteles helytállni a négy évvel ezelőtti katasztrófáért.
okt. 3
5:38
A kitartás diadala (Kripto Akadémia)
A hivatásos versenyzők és a segítséggel élők tudnak együtt sportolni, együtt ünnepelni.
okt. 3
5:42
A szaglás élessége megjósolhatja a várható élettartamot (Infostart)
A szaglás idős kori élessége megjósolhatja a várható élettartamot: mérések alapján az orvosok megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig - derült ki egy amerikai tanulmányból.
okt. 3
5:42
NFL: Rodgers 200! A Packers lemosta a pályáról a Vikingeket (She)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójának nyitó mérkőzésén a Green Bay Packers hazai pályán a három TD-passzt adó – ezzel karrierje során már 200-nál járó – Aaron Rodgers vezérletével 42–10-re kiütötte a csoportrivális Minnesota Vikingst. A ligával kapcsolatos hír, hogy a 2015-ös draftot Chicagóban rendezik meg április 30. és május 2. között, 1965 óta először nem…
okt. 3
5:42
Óriási állami pénzügyi szolgáltató alakul (Kripto Akadémia)
okt. 3
5:42
Megint összeakadt Obama és Netanjahu (ATV)
Barack Obama amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök találkozóját követően a Fehér Ház bírálta Izraelt a Kelet-Jeruzsálemben tervezett 2500 új lakás bejelentése miatt – az izraeli kormányfő azt válaszolta Obamának, hogy Jeruzsálem területén építkeznek.
okt. 3
5:44
Németh Dávid, a Kereskedelmi Bank vezető elemzője (Kripto Akadémia)
okt. 3
5:46
Ostoba dolog nekimenni az amerikai elnöknek (Kripto Akadémia)
Simonyi András volt washingtoni nagykövet a magyar-amerikai kapcsolatok állásáról.
okt. 3
5:48
Eldőlhetnek Ferenc pápa reformjai (Kripto Akadémia)
A II. vatikáni zsinat utáni egyik legfontosabb vatikáni esemény a vasárnap kezdődő rendkívüli szinódus.
okt. 3
5:50
Törökország az IS ellen (Kripto Akadémia)
Növekszik a menekültek és a háborús bűnök száma az Iszlám Állam fennhatósága alatt álló területeken.
okt. 3
5:52
Pattanásig feszült a helyzet Hongkongban (Kripto Akadémia)
Lejárt az ultimátum, növekszik a feszültség, de a kormányzó nem mond le.
okt. 3
5:54
Washington: bukott a titkosszolgálat főnöke (Kripto Akadémia)
Lemondott az amerikai titkosszolgálat igazgatója a fehér házi biztonsági botrány miatt.
okt. 3
5:56
Burkolt kádercsere a külügyben (Kripto Akadémia)
Az elbocsátás ezúttal a saját káderek még sajátabbra cserélését jelenti.
okt. 3
6:00
Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást (Infostart)
Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.
okt. 3
6:00
Elverte vendégeit az ivóban (Blikk)
okt. 3
6:00
Bővülhet a spanyol armada (Alternatív Energia)
Az olimpiai és világbajnok Talant Dushebaev lehet a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitány.
okt. 3
6:00
Lottóötössel ér fel ez az ember (Portfolio)
A kötvénykirályként emlegetett Bill Gross egy hete határozta el kényszerűségből, hogy a 177 milliárd dolláros vagyont kezelő Janus Capitalhoz megy át. A Janus az 1990-es években igazi sikertörténet...
okt. 3
6:02
Kortárs stúdió a Belvárosban (Alternatív Energia)
A budapesti Gödör Klub Spicc táncstúdiója új helyszínen folytatja működését, ahol rendszeres kamaraszínházi produkciók is várják a közönséget.
okt. 3
6:04
A Pasion de Buena Vista Budapesten (Alternatív Energia)
Slágerlistás kubai énekesek, táncosok és lélegzetelállító színpadi show várja az érdeklődőket a Pasion de Buena Vista koncertjén.
okt. 3
6:06
Csábító jövőbelátó furcsaságok (Alternatív Energia)
Új helyszíneken, új kezdeményezésekkel is jelentkezik a ma induló CAFe Budapest.
okt. 3
6:08
Csatárok a célkeresztben (Alternatív Energia)
A Bayern, a Dortmund és a Real Madrid maradt hibátlan a BL második csoportmeccsét követően.
okt. 3
6:09
Lakáshitel-támogatás: idén több mint 500 munkáltatói szerződés megkötésére számít az OTP (GazdaságPortál)
A várakozásoknak megfelelő az érdeklődés az OTP Bank vissza nem térítendő, munkáltatói lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatása iránt, eddig több mint 150 cég kezdte el a szerződéskötési folyamatot a banknál. A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy…
okt. 3
6:10
Torna-vb: a legjobb 24-be kerülés a cél (Alternatív Energia)
Az első 24 együttes indulási jogot szerez a jövő évi olimpiai kvalifi kációs vb-re.
okt. 3
6:18
Állatként tartották a gyermekeiket (Blikk)
okt. 3
6:18
Dzsudzsákék az utolsó percben győztek (Kripto Akadémia)
Dzsudzsák próbálta emlékezetessé tenni a találkozót, de kapura lövései rendre célt tévesztettek.
okt. 3
6:18
Vestager jelszavai: semlegesség, pártatlanság, szigor (hirado.hu)
Ezek szavatolását nevezte meg céljaiként az Európai Bizottság versenyjogi biztosjelöltje.
okt. 3
6:18
Nyugdíjtippek harmincasoknak (ProfitLine)
Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy öngondoskodásra, nyugdíjcélú megtakarításokra van szükség ahhoz, hogy a jövő idősei fenn tudják tartani korábbi életszínvonalukat a nyugdíjba vonulást következő évtizedekben. Az ING Biztosító szakemberei összegyűjtötték jó tanácsaikat, tippjeiket a harmincas éveikben járóknak az időskori felkészülésre.
okt. 3
6:18
Ebben a 10 országban élnek a legboldogabb emberek a világon (Pénzcentrum)
Na ne, tényleg ennyire boldogtalanok a magyarok?...
okt. 3
6:18
Németország újra szállít fegyvert több arab országnak (ATV)
A fegyverexport terén mindig szigorú Németország a kormány engedélye alapján újra szállíthat fegyvert olyan arab országoknak, amelyekről korábban azt gyanította, hogy támogatja az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet - jelentette csütörtökön honlapján a Süddeutsche Zeitung című német napilap.
okt. 3
6:20
A boldogság mostanában (Kripto Akadémia)
Az anyagi jellegű igények kielégítetlensége lombozza le népünket.
okt. 3
6:20
Idén több mint 500 munkáltatói szerződés megkötésére számít az OTP (hirado.hu)
A várakozásoknak megfelelő az érdeklődés az OTP Bank vissza nem térítendő, munkáltatói lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatása iránt.
okt. 3
6:20
Mustgáz-mérgezésben halt meg egy nő Igricin (ATV)
Mustgáz-mérgezést kapott és meghalt egy nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igrici településen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken hajnalban honlapján.
okt. 3
6:22
A kettős mérce néha öt (Kripto Akadémia)
Véletlenül valami nagyon fontosat mondott ki Lázár János szerdán egy makói utcai fórumon.

Keresés