A Demokratikus Koalíció pénteken kikérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a 2013 májusa és 2014 augusztusa között lezajlott trafikpályázatok értékelési jegyzőkönyveit.
Az Air France-pilóták két hétig tartó sztrájkjának legnagyobb nyertese végül úgy néz ki, hogy az easyJet lett. A diszkont légitársaság ma megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását, amit...
A világ nagy részén a 20. század elejétől általában javult az emberek életminősége, az egyes országok általában jobban közeledtek egymáshoz az életminőség, mint az egy főre eső GDP szempontjából, kivételt csak Fekete-Afrika országai jelentenek.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője pénteken a Rondo Hullámkartongyártó Kft. jubileumi ünnepségén és új beruházásának átadásán vett részt.
Kylie Jenner beállt a sorba, és nővéreihez, Kim-, Kourtney-, Khloe Kardashianhoz és Kendall Jennerhez hasonlóan ő is testi adottságaival próbál érvényesülni.
Elképesztő ötlettel állt elő tucatnyi mostani és egykori vadőr – vagyis ranger – akik a ruháik ledobásával az orrszarvúkat próbálják megvédeni a kihalástól.
Cseke Eszter és S. Takács András újságírók, dokumentumfilmesek, az On the Spot alkotói is felkerültek a legismertebb élő magyarok toplistájára, amelyet külföldi újságírók állítottak össze, és amely az októberi Forbes magazinban olvasható - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Kihirdették a PannErgy leányvállalataira vonatkozó október 1-től érvényes távhőtermelői hatósági hődíjakat, mely szerint a PannErgy Miskolcon a tavalyinál mintegy 20 százalékkal kevesebbért szállítja...
A foglalkoztatási és adózási előnyökkel illetve a fiatal anyukák alkalmazására épülő CSR kampánnyal megédesíthetők mindazok a keserű pirulák, amelyek hátrányok és korlátozások képében rónak nagyobb terhet a munkáltató számára.
A genfi „Le Temps” napilap értesülései szerint akár 6,3 milliárd dolláros bírságot is kaphat a svájci UBS bank, ha Franciaországban bűnösnek találják adóelkerülés és pénzmosás segítésében.
A JP Morgan ügyfelei adatainak védelmére hivatkozva nem hajlandó elárulni, hogy Barack Obama adatait is megszerezték-e azok a hackerek, akik 83 millió ügyfelük adatait lopták el. Azt, hogy Obamának a banktól van hitelkártyája, egy júliusi tudósításból tudjuk, amiben leírták, hogy … Folytatás
Ötvennégy év után ki kell költöznie háromszobás lakásából egy idős német férfinak, mert évek óta állandóan Lóbalzsammal dörzsöli magát, és a kenőcs szaga bejárja az egész lakótömböt.
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban szeptember folyamán a várakozásoknál nagyobb mértékben, 248.000 fővel emelkedett, míg a munkanélküliségi ráta 5,9 százalékra csökkent az amerikai munkaügyi minisztérium ma közzétett adatai alapján. Ilyen alacsony munkanélküliségi rátát 2008 júliusa óta nem mértek.
A német VfL Wolfsburg 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Lille ellen az Európa Liga H csoportjában. A hazai együttes gólját Kevin de Bruyne szerezte.
A Fidesz frakció nevében Rogán Antal levelet írt az államfőnek, hogy ne engedjen a bankok nyomásgyakorlásának, és írja alá az elszámoltatási törvényt. Áder most válaszolt: “A köztársasági elnököt a devizahiteleket érintő törvény aláírása során az az egyetlen szempont vezérli, hogy a … Folytatás
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője levélben kérte a köztársasági elnöktől, ne engedjen a bankok nyomásgyakorlásának, és írja alá az elszámoltatási törvényt.
Várhatóan három hét múlva lesznek eredményei annak az országos átfogó vizsgálatnak, amelyet az oktatási jogok biztosa indított az egyetemi gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt.
Tíz férfi és tíz női versenyző neve szerepel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) pénteken nyilvánosságra hozott listáján, közülük kerül ki a 2014-es esztendő legjobb atlétája.
A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt szeptemberen: 248 ezer fővel dolgoztak többen az iparban és a szolgáltatószektorban augusztushoz képest. Az...
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
A bombaformában futballozó, de klubedzője szerint kisebb sérülésekkel küszködő Diego Costa is bekerült a soron következő Európa-bajnoki selejtezőire készülő címvédő spanyol válogatott keretébe.