Fonyód polgármestere, Hidvégi József családi cége uniós támogatást nyert, melyet a tulajdonában lévő áruház fejlesztésére fordíthat. A támogatás biztosítékaként az önkormányzat elzálogosította egyik 60 milliós ingatlanát.
A Hyundai két új, közvetlen befecskendezéses benzines turbómotort mutatott be a Párizsi Autószalonon. Az 1-literes és 1,4 literes erőforrások a Kappa motorcsalád új generációját képviselik.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar emberek sokat tettek a szabadságukért, azért, hogy Európának ezen a részén is diktatúra helyett demokrácia legyen.
A Renault nem tétlenkedik, és az új Twingo, valamint az új Trafic bemutatását követően lerántották a leplet az Espace legújabb generációjáról. A nagy egyterű nem akármilyen megújuláson ment keresztül, melynek köszönhetően prémium hangulatban húz felfelé.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Lapunk 2013. november 3-i számában „Zsigó Róbert: Milyen megbízásokat teljesített Gyurcsány Ferenc?” címmel megjelent írásunkban megalapozatlanul híreszteltük, hogy homályos üzleti körök dollármilliókkal hizlalják a DK-t vezető Gyurcsány Ferencet, továbbá, hogy Gyurcsány Ferencet önálló baloldali-liberális tömbje építésében Soros György által létrehozott alapítvány segíti, különböző megbízásokkal,…
Olasz sportautó: a szópáros, aminek hallatán még a hozzá nem értők is felkapják a fejüket, hiszen a lélegzetelállító formák és a lenyűgöző teljesítmény garantáltak ebben az esetben. Elsőként persze mindenkinek a Ferrari vagy a Lamborghini ugrik be, de az Alfa Romeo név hallatán sem értetlen tekintetekkel találjuk szembe magunkat, ami nem is csoda. A márka autóinak orrán található háromszög formájú…
Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke ismertette a miniszter szavait, amelyekkel a tárcavezető Vicoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese kijelentéseire reagált.
2008 óta nem volt ilyen alacsony az amerikai munkanélküliség, és vaskos meglepetést hozott a foglalkoztatottak száma. Bő kétéves csúcson a dollár az euróval szemben.
Mint ahogy a Bors megírta, szeptember közepén megszületett Mádai Vivien kisfia. A tévés a közösségi oldalán most megosztotta a babáról készült fotót is.
Az új odúk telepítésére az ősz az egyik legkedvezőbb időszak – mondja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembere. – Ennek fő oka, hogy az odúkat a madarak nemcsak a költési, de a telelési időszakban is használják éjszakázásra. Tavaszra pedig már megszokják, s szívesen választják azt fészkelőhelyül fiókáik felnevelésére.
Áder János köztársasági elnököt a devizahiteleket érintő törvény aláírása során az az egyetlen szempont vezérli, hogy a jogszabály összhangban van-e az alaptörvény előírásával. Ezt írta az államfő pénteken, a Fidesz frakcióvezetőjének küldött válaszlevelében.
Lakáshitelből 67%-kal, személyi kölcsönből 32%-kal vett fel többet a lakosság augusztusban, mint egy évvel korábban. Az adatokból egyelőre nem látszik, hogy devizahiteles veszteségeik miatt a bankok...
Olasz sportautó: a szópáros, aminek hallatán még a hozzá nem értők is felkapják a fejüket, hiszen a lélegzetelállító formák és a lenyűgöző teljesítmény garantáltak ebben az esetben. Elsőként persze mindenkinek a Ferrari vagy a Lamborghini ugrik be, de az Alfa Romeo név hallatán sem értetlen tekintetekkel találjuk szembe magunkat, ami nem is csoda. A márka autóinak orrán található háromszög formájú…
Összesen kilencezer dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 2,2 millió forintot fizetett egy dallasi nő a második világháború háborús bűnöseit elítélő nürnbergi perről származó dokumentumokért, amelyeket a tárgyalás néhai gyorsírónőjének anchorage-i otthonában találtak meg.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kizárta annak lehetőségét, hogy a közelgő tájfun miatt szombatra tegyék át a Japán Nagydíj versenyét. Arra ugyanakkor továbbra is van esély, hogy pár órával korábban kezdődjön a futam.
Az alkalomhoz illő meghatódottsággal adom át a műsorvezetői széket legújabb kollégánknak, egyben barátomnak és fanatikus szurkolótársamnak, az időnként egy echte némettel is kiegészülő félsváb MTK-szurkolói csoportunk, a Bad Goys Blue alapítótagjának, Markó Markóferkó Ferencnek! Szervusz, Ferkó, mi újság?
A Schönherz Kollégium rendezvényén az egyik feladat az lesz, hogy a résztvevő egyetemisták péntek éjjel az összes BuBi bringát kikölcsönzik és elviszik a kollégium előtti dokkolóhoz – írja az Index.
Az Európai Bizottság (EB) több biztosjelöltjét érte számos bírálat, kifogás az e heti brüsszeli meghallgatások során, ezért uniós források szerint jövő keddre rendkívüli tanácskozást hívnak össze, hogy elkerüljék a Jean-Claude Juncker megválasztott bizottsági elnök vezette testület létrehozásának kudarcát.
Az emberek túlnyomó többségénél az immunrendszer köszöni szépen, optimálisan működik, ezért nincs szüksége erősítésre. Akkor mi értelme azoknak az agyon reklámozott csodaszereknek, amelyeket megvásárolunk?
Az Európai Bizottság (EB) több biztosjelöltjét érte számos bírálat, kifogás az e heti brüsszeli meghallgatások során, ezért uniós források szerint jövő keddre rendkívüli tanácskozást hívnak össze,...
Húszezer, eddig ismeretlen víz alatti hegycsúcs szerepel a tengeraljzat új gravitációs térképén, amelyet két műhold felvételei alapján állított össze egy nemzetközi tudóscsoport.
A Markit szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexe a felülvizsgált adatok szerint 58,9 pontot vett fel, az előző havi 59,5-es érték után. A szeptemberi előzetes adatok ehhez képest csekélyebb...
150 szerződés megkötése van folyamatban az OTP-nél, ahol a munkáltatók vissza nem térítendő lakáscélú támogatást adnának dolgozóiknak - mondta az OTP Lakáshitel Főosztály igazgatója. Kormos Zoltán szerint a "bumm" most jön, hiszen ez a lehetőség nyár óta adott.
Ma a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyét tárgyalta a Fővárosi Törvényszék.Elutasították a takarékszövetkezet devizahiteles keresetét 2014.10.03 15:47Elutasította a Szegvár és Vidéke...
Évente további félmilliárd forintot fordítana a város panelházainak teljes körű szigetelésére a Demokratikus Koalíció - közölte győri polgármesterjelöltje.
Fontos állomásához érkezett a debreceni Nagyerdő rekonstrukciójának folyamata: befejeződött a gyógyfürdő és a termálszálló összesen több mint 2,5 milliárd forintos felújítása - jelentette be a város polgármestere a pénteki projektzáró rendezvényen.
A videón látható testvérpár már évek óta rágta a szüleik fülét egy kiskutyáért. Főleg a kislány. Mikor a felnőttek úgy döntöttek, hogy zöld utat adnak az eb-projektnek, elképesztő reakcióra számítottak, de nem arra, ami a valóságban történt.
Az ELTE rektora bízik benne, hogy a jövőben megkapják a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájától (HÖOK) a gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények utáni helyzet rendezéséhez szükséges támogatást, ugyanakkor azt indokolatlannak tartja, hogy "külső felszólításra" oktatóik külön vizsgálóbizottságban vegyenek részt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar emberek sokat tettek a szabadságukért, azért, hogy Európának ezen a részén is diktatúra helyett demokrácia legyen