2014. október 31. péntek

okt. 31
12:17
Együtt-PM: a kormány belátta (Gondola)
Az Együtt-PM fontos lépésnek tartja, hogy a kormány belátta: az internethasználat megadóztatása butaság, azt nem szabad bevezetni - közölte az ellenzéki pártszövetség a miniszterelnök reggeli rádiónyilatkozatára reagálva
okt. 31
12:17
Dialóg: lassan helyre áll a világ rendje (Portfolio)
Dialóg Alapkezelő "Helyesnek bizonyult előző hónapban leírt megérzésünk, hogy jobb a partvonalon kívülről figyelni az eseményeket. A piac úgy viselkedik, mint egy hisztis kisgyerek. A FED azzal,...
okt. 31
12:19
Bejelentette a felsőoktatási intézmények kancellári kinevezéseit Balog Zoltán (Infostart)
Huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a tárcavezető szerint a kancellári rendszer a menedzserszemléletet erősíti a felsőoktatásban.
okt. 31
12:19
Szentesített a pecsét! (Gondola)
A szokásos harcos szócsaták mellett érdemi döntések is születtek a héten a Tisztelt Házban.
okt. 31
12:19
CIB: visszatért a volatilitás a piacra (Portfolio)
CIB Alapkezelő "Visszatért a volatilitás a piacra, az ezt mérő VIX index 20 százalék feletti értéke statisztikailag is ezt bizonyítja, miközben idén az éves átlag 14 százalék volt. A változás nagy...
okt. 31
12:21
Részvételre buzdítanak az erdélyi magyar egyházak vezetői (Gondola)
A vasárnap tartandó romániai elnökválasztáson való részvételre buzdítanak az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői.
okt. 31
12:21
Internetadó: a Fidesznek most már fontos az emberek véleménye (Portfolio)
Miután Orbán Viktor péntek reggel lényegében bejelentette, hogy nem vezetik be az internetadót, ebben a formában legalábbis, a Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: szeretnék a lehető legtöbb...
okt. 31
12:23
K&H;: a dollár erősödése a gyógyszer (Portfolio)
K&H Alapkezelő "Októberben megérkezett a sokak által várt kiadós korrekció (-10%) a tőkepiacokra, amely a tőzsdemutatókat az év eleji kezdőérték alá nyomta, igaz onnan már elkezdődött a...
okt. 31
12:25
Erste: kockázatot jelenthet az amerikai kamatemelés (Portfolio)
Erste Alapkezelő "Az elmúlt hónapban a piacokat a kockázatvállalási hajlandóság jelentős csökkenése jellemezte. Különösen sokkoló volt az egyik legfontosabb benchmarknak, a 10 éves amerikai...
okt. 31
12:27
Még kér a Klik, most adjatok neki! (444.hu)
Újabb 20 milliárdot kap a Klebelsberg Intézményfenntartó. Júliusban már adni kellett neki 19 milliárd pluszt, pedig 500 milliárdos költségvetéssel kezdte az idei évet.
okt. 31
12:27
Elhalasztották a határozathirdetést a takarékok ügyében (Portfolio)
November 17-re halasztotta a határozat kihirdetését pénteken a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar...
okt. 31
12:29
Deutsch Tamás (@dajcstomi) konzultál majd a nemzettel az internetadóról (444.hu)
És nem lesz netadó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! — Deutsch Tamás (@dajcstomi) October 31, 2014 Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán jelentette be, hogy Deutsch Tamás EP-képviselőre bízták az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseit és az egyeztetések…
okt. 31
12:29
Raiffeisen: felerősödtek a lefelé mutató kockázatok (Portfolio)
Raiffeisen Alapkezelő "Az amerikai és globális részvénypiacok szeptembertől kezdődött lefordulását korrekció követte. A befektetőkben még működik a "buy the dip" reflex. Ennek ellenére nem tartjuk...
okt. 31
12:30
Átadták a Nyíregyházát elkerülő új útszakaszt (ProfitLine)
A 2,2 km hosszan megvalósult beruházás az M3-as autópályát köti össze a Kálmánházi úttal. A Nyíregyházát nyugatról, új nyomvonalon, 2x1 sávon elkerülő útszakaszt 2014. október 31-től használhatják a közlekedők. A létesítményt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője adták át a forgalomnak.
okt. 31
12:31
Ha megnézed ezeket a cuki, távközlési adó kiterjesztéséről készült gifeket, simán lehet, hogy az fog eszedbe jutni róluk, hogy “Basszus, ez tök olyan, mint az… (444.hu)
Eléggé szóltunk!
okt. 31
12:32
Vissza kell fizetni a hibás jövedelembevallás miatti táppénzt (ProfitLine)
Akinek az adóhatóság utóbb módosítja a jövedelemadatait, annak a korábban megállapított és a módosított jövedelem alapján járó táppénz különbözetét vissza kell fizetnie a hatóságnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a kormány honlapján megjelent törvénytervezet.
okt. 31
12:33
Erre járó macskáknak játszottuk le Orbán Viktor reggeli rádióinterjúját (444.hu)
A miniszterelnök internetadóról, költségvetésről és az amerikai kitiltásokról is beszélt. A legerősebb reakciókat rögzítettük.
okt. 31
12:33
Újabb húszmilliárd forint többletforrást kap a Klik (Infostart)
Azonnali hatállyal újabb 20 milliárd forintot biztosítanak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésére az idei költségvetésből.
okt. 31
12:33
Jobbik: kevés "a meghátrálás", ingyenes alapinternet kell (Gondola)
A Jobbik alelnöke pártja sikerének is tartja, hogy a kormány "kihátrált az internetadó mögül"
okt. 31
12:33
Orbán meghátrált, nem lesz netadó.... vagy mégis? (Alternatív Energia)
Nemzeti konzultációt indítanak az internettel kapcsolatban.
okt. 31
12:33
Internetadó helyett konzultálna a Fidesz (Portfolio)
Miután Orbán Viktor péntek reggel lényegében bejelentette, hogy nem vezetik be az internetadót, a Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: szeretnék a lehető legtöbb fórumon meghallgatni az emberek...
okt. 31
12:33
A Toyota már hidrogénautóval ralizik (Auto Pult)
Miközben egyes autógyárak évekig latolgatják, hogy egyetlen elektromos modellt megkockáztassanak-e, a Toyota esetében nincs gond a vállalkozókészséggel. A jövőre nagyszériába érkező hidrogénhajtású FCV-vel például már raliversenyen indulnak.
okt. 31
12:33
Balog bejelentette a kancellárokat (ATV)
Huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a tárcavezető szerint a kancellári rendszer a menedzserszemléletet erősíti a felsőoktatásban.
okt. 31
12:35
Az egyébként hogy tetszik, (444.hu)
hogy Orbán Viktor ugyanabban az interjúban nevezi célként a teljes foglalkoztatást, amiben azt is mondja, hogy „mi nem vagyunk kommunisták”? Ezt a fontos témát vesézgeti nem kevés vitriollal az eddigi legjobb Alföldi-gif: (az alkotó: Répávalleszúrtnyúl Tumblr)
okt. 31
12:35
A "büdösbogarazó" Deutsch Tamás lesz a netadó konzultáció-felelőse (Alternatív Energia)
Kíváncsiak lettek az emberek véleményére.
okt. 31
12:35
MKB: a magyar piac csipkerózsika-álmát alussza (Portfolio)
MKB Alapkezelő "Október meghozta a már szinte megszokott volatilitást a nemzetközi részvénypiacokon, bár eltérően érintett egyes régiókat. Ami egyértelműen megállapítható, hogy az Európai piacok...
okt. 31
12:36
NFL: egyre jobban beindul a Saints (Sport365)
A New Orleans Saints a pocsék szezonkezdet után egyre inkább magára talál: Drew Breesék csütörtök éjjel 28-10-re győzték le a csoportrivális Carolina Pantherst az NFL 9. játékhetének nyitómeccsén.
okt. 31
12:37
Equilor: volatilis október után trendelő november? (Portfolio)
Equilor Alapkezelő "A múlt havi portfólió ajánlómban vázolt mozgáspálya egyelőre igazolódni látszik. Az USA részvénypiacokban tapasztalható szeptember utolsó harmadában meginduló csökkenés október...
okt. 31
12:38
Dárdai újabb kerete: két nevet nem értünk (Sport365)
Dárdai Pál szövetségi kapitány jövő héten szűkíti a finnek elleni Eb-selejtezőre és az oroszok elleni felkészülési mérkőzésre kijelölt bő keretét.
okt. 31
12:39
Vérző arany - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Újabb mélypontot ütött meg ma reggel az amúgy is csökkenő trend hátán lovagló arany árfolyama. Egyre közelebb a lélektani 1000 dolláros árszint, és egy trendkövető kereskedő a további lejtmenetnek ad...
okt. 31
12:41
Aberdeen: nagyot korrigáltak a piacok októberben (Portfolio)
Aberdeen Alapkezelő "Nagyot korrigáltak a piacok októberben, az S&P index közel 10%-ot szakadt a szeptemberi csúcshoz képest. Egyelőre úgy tűnik, hogy amilyen gyorsan jött a vihar olyan gyorsan vége...
okt. 31
12:42
Megszabadult pompás házától Doktor Szöszi (Blikk)
Kalifornia - Mostanában igazán jókedvű Reese Witherspoon (38).
okt. 31
12:42
Ilyen is van: Meztelenkedés halottak napján! – (18+! fotók) (Blikk)
Mindössze egy narancssárga virágfüzért viseltek a nyakukban azok a nők, akik egy amerikai fotós kedvéért vetkőztek le, Mexikóban.
okt. 31
12:43
Megszólaltak a cégek Orbán bejelentése után (Portfolio)
A magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) örömmel fogadta a miniszterelnök pénteki bejelentését, miszerint nem kerül sor az internetadó bevezetésére, a...
okt. 31
12:44
Szándékosan robbantották fel az amerikai teherűrhajót! (Blikk)
A legújabb hírek szerint a kedden felrobbant Cygnus elnevezésű teherűrhajó katasztrófája nem egy váratlan hibának volt köszönhető.
okt. 31
12:51
Ennyi volt - végleg eltűnhetnek a plazmatévék a polcokról (Privátbankár)
Hamarosan elköszönhetünk a plazmatévéktől, jövőre már nem nagyon lesznek megtalálhatóak a boltok polcain.
okt. 31
12:51
Csepreghy: 2018-ig mindenütt lesz szélessávú internet (Infostart)
A kormánynak az a célja, hogy 2018-ig az ország teljes területén legyen szélessávú internet-szolgáltatás, amire 180 milliárd forint keretösszeget különítettek el - közölte az európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár pénteken Debrecenben.
okt. 31
12:51
Szeptemberben 10,1 százalék volt munkanélküliség az Európai Unióban (Infostart)
Az előző hónaphoz képest nem változott, de az egy évvel korábbi rátához képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a munkanélküliség szeptemberben.
okt. 31
12:51
Tóbiás: Orbán azt jelentette be, hogy lesz internetadó (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke szerint a miniszterelnök csak "hátrébb lépett".
okt. 31
12:51
Hosszabb nyitvatartással készülnek a temetők halottak napjára (Pénzcentrum)
Meghosszabbított nyitva tartással, 7 órától 20 óráig várják a látogatókat péntektől hétfőig a budapesti temetők mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából....
okt. 31
12:51
Utcára vonulnak a netadó ellenzői - az ATV élőben közvetít (ATV)
Este újra utcára mennek a netadó ellenzői, hogy nyomatékosítsák álláspontjukat az adónemmel kapcsolatban. Az ATV ezúttal is gondoskodni fog arról, hogy Ön ne maradjon le semmiről.
okt. 31
12:53
Nem döntött a bíróság Demjánék ügyében (Privátbankár)
November 17-re halasztotta a határozat kihirdetését a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen, jogalkotással okozott kár megtérítése címén.
okt. 31
12:53
Nincs még ítélet az OTSZ magyar állam ellen indított perében (Alternatív Energia)
A határozat kihirdetését november 17-re halasztotta a Fővárosi Törvényszék.
okt. 31
12:55
Kigyulladt egy légópince (Alternatív Energia)
A nagy kiterjedésű pincéből erős, fekete füst áradt.
okt. 31
12:57
Egymilliárd forint juthat a szegedi zsinagóga felújítására (Alternatív Energia)
Szegedi Zsidó Hitközség elnöke közölte, nem zárják be az épületet.
okt. 31
13:00
Csökkentse társasági adóját! Amit tudni kell a filmtámogatásról (Adózóna)
Egyre kedveltebb a társas vállalkozások körében a filmalkotás támogatásához kapcsolódó adókedvezmény: míg 2012-ben mindössze 3 milliárd forint adókedvezményt vettek igénybe ezen a jogcímen az adóhatóság tájékoztatása szerint, addig 2013-ban ez az összeg már 10 milliárd forintra nőtt. Cikkünkben összefoglaltuk, milyen adókedvezmények illetik meg a filmelőállítást támogatókat, és hogyan kell…
okt. 31
13:00
Így vette át a Telekomtól az első iPhone 6-os a tulajdonosa! - videó (X) (Blikk)
okt. 31
13:00
Orbán visszavonult és győzött (444.hu)
A „közös ügy”, „a platform” épp olyan gyorsan foszlott semmivé, ahogyan a semmiből tűnt elő alig egy hete.
okt. 31
13:02
Emberek, máma’ spóroljatok! Takarékossági Világnap van! (444.hu)
Ne vegyetek semmit ma! De ha mégis, akkor megfontoltan, okosan, átgondoltan, elvégre ma van a Takarékossági Világnap!
okt. 31
13:03
Orbán: zéró tolerancia van a korrupcióval szemben (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslat közelebb viszi az országot a teljes foglalkoztatottság céljához.

Keresés