A jövő évi adótörvényekhez 34 módosító javaslat érkezett a képviselőktől, ezek közül 3 kormánypárti, 16 jobbikos, 8 LMP-s, 6 MSZP-s és 1 független képviselőtől érkezett.
Úgy tűnik, hogy a tegnapi esti ukrán-orosz megállapodás eredményeként az EU-nak sikerült elkerülnie az egyre inkább körvonalazódó újabb orosz-ukrán gázválságot, de a közösség országai már ezt...
A miniszterelnök a reformáció napján Soltvadkerten avatott evangélikus óvodát, ennek örömére elmondta, hogy „Magyarországon mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, de történelmünk és hagyományunk okán mindenkitől elvárjuk, hogy mindenki adja meg a kijáró tiszteletet a kereszténységnek.” Mindenki. (MTI)
A japán Sony nagyvállalat vesztesége 136 milliárd japán jenre nőtt 2014 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi harmadik negyedéves 19,6 milliárd jenes veszteségről.
Az Index kérdésére a rendőrség azt írta, hogy kizárható az idegenkezűség az ügyben. Az index azt is írja, hogy a környéket ismerők szerint egy kihűlt hajléktalanról lehet szó. Az utóbbi időben ugyanis egyre több hajléktalan jelent meg a tónál, miután megszokott … Folytatás
Noha az Oroszország és Ukrajna között támadt gázvita csütörtök este – átmenetileg- rendeződött, a háború rengeteg házat pusztított el Ukrajnában, s emiatt az emberek pincékben keresnek menedéket.
A gyász, a veszteségeink feldolgozása az élet szerves részét képezi, ugyanakkor a legnehezebb feladatot jelenti. A családtagok, közelállók elvesztése általában a személyiség legmélyebb rétegeit is megmozgató, viharos érzésekkel, szorongásokkal kísért, elhúzódó folyamat.
Az érvénytelenített Erzsébet-utalványokból készített, a hagyományos fűtőanyagot kiváltó brikettekre november 17-ig pályázhatnak az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek alap-, illetve középfokú oktatási intézményei - derül ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közleményéből, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
A várt enyhe, 0,1%-os emelkedés helyett 0,2%-kal csökkentek szeptemberben a személyes kiadások az Egyesült Államokban, ami nyolc hónapja a leglanyhább szám - közölte ma délután a kereskedelmi tárca....
Budapest - Öt évig csinálta, de már lassan két éve, hogy abbahagyta. Nincs az a pénz, hogy Aleska Diamond (26) újra pornózzon - mondta interjújában az Origónak.
A reformáció emléknapja alkalmából Károli Gáspár-díjjal tüntették ki Felhősné Csiszár Sarolta magyar-történelem szakos középiskolai tanárt, etnográfus-muzeológust, Benczúr László építészt és Bódiss Tamás karnagy-zenepedagógust.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője lesz felelős az internettel kapcsolatos jövő évi nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója
Az ügyész súlyosítást, a védelem új eljárást, illetve felmentést, enyhítést kért a korrupciós cselekmények miatt első fokon négy évre ítélt Wieszt János újbudai volt szocialista politikus és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken.
Minden kétséget kizáRóan a Honda spoRtkompaktja az egyik legjobban váRt újdonság ebben az évben, hiszen a japánok olyan teljesítményt, és mellé olyan köRítést szeRentének nyújtani, ami a szegmens éléRe emelheti a Civic Type R legújabb kiadását. Ezúttal egy Rövid videóval kampányol a Honda, hiszen máR nem kell sokat aludni az újdonság bemutatkozásáig.
A közrádió közli, nem igaz, hogy hallgattak volna a netadó elleni tüntetésről. A 444 csupán azt a hírblokkot kapta el, amiben éppen nem volt hallható. Előtte és utána is volt róla hír.
Heves esőzések miatt beomlott egy szénbánya Kolumbia északnyugati részén, a helyi idő szerint csütörtökön történt balesetben tizenkét bányász életét vesztette - számoltak be a helyi mentőszolgálat illetékesei.
A jövő évi adótörvényekhez 34 módosító javaslat érkezett a képviselőktől, ezek közül 3 kormánypárti, 16 jobbikos, 8 LMP-s, 6 MSZP-s és 1 független képviselőtől érkezett.
Ezzel szemben az igazság az, hogy "a Századvég Gazdaságkutató Zrt. minden esetben a jogszabályoknak és a szerződéses kötelezettségeinek megfelelően végzi a munkáját".
A reformáció napján fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország a tolerancia földje - jelentette ki a miniszterelnök Soltvadkerten, az új evangélikus óvoda átadásán.
Felső-Ausztriában a rendőrség őrizetbe vett egy 49 éves német férfit, aki a gyanú szerint szexuális visszaélést követett el saját 7 éves fia ellen: a gyerekről készült pornófotókat árulta az interneten.
Január elsejétől minden vállalkozás, amelyik az előző évben befizetett adójánál kevesebb támogatási forrást igényel az új uniós fejlesztési ciklusban, bankgarancia nélkül teheti ezt meg - többek...
Ukrajna garantálja a területén áthaladó orosz gázszállításokat Európába, hogy Oroszországnak "ne legyen tere zsarolásra" - mondta pénteken Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök.