Kamaszkorom, fiatalkorom gyomorszorító emléke – nem egyszeri, sokszori –, hogy odalép hozzám egy rendőr, s a foga között odaveti: „Jó estét, személy igazolványokat kérem”.
Az augusztusi 52,5 pontról 52 pontra csökkent az euróövezeti kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberben a Markit Economics piackutató adatai szerint.
„A kibelezéstől a felkoncolásig sok minden” szerepel abban a két sms-ben, amit a héten kapott Tatár László, a fidesz gyöngyösi polgármesterjelöltje. Elmondása szerint az elsőben őt fenyegették meg, a másodikban már a családja kiirtását helyezték kilátásba, ha nem lép vissza. De … Folytatás
Debrecenben folytatta sikersorozatát a női kézilabda NB I-ben címvédő Győr: a vendégcsapat 15 góllal diadalmaskodott az élvonal egyetlen pénteki mérkőzésén.
Az átlagos nyereségadó-terhelés az adókedvezmények miatt 10,1 százalékos volt tavaly Magyarországon - mindez azt jelenti, hogy lénygében off-shore minősítésű ország hazánk. A cégeknek azért éri meg ide települni, mert így uniós országban tudnak élni a jogszerű adóelkerüléssel - írja a Népszabadság.
Eötvös Péter-bemutatóval, Várjon Dénes kamarafesztiváljával és az újra összeálló 180-as Csoporttal várja mások mellett a komolyzene rajongóit a pénteken elkezdődött rendezvény.
Mind a 22 állami erdőgazdaság részt vesz a pénteken megkezdődött tűzifa-értékesítési akcióban, amelynek keretében mintegy 170 ezer köbméter lakossági tűzifát árusítanak 10 százalék árkedvezménnyel országszerte - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM)
A Fidesz harkányi önkormányzati jelöltje szerint teljesen normális, hogy a kormány csak akkor ad 500 milliót fürdőfejlesztésre, ha a felügyelő bizottságban a helyi Fidesz emberei kerülnek.
Luis Enrique, az FC Barcelona vezetőedzője igennel felelt arra az újságírói kérdésre, hogy argentin sztárja, Lionel Messi "totális szabadságot" kap-e a pályán.
Teljesen nyíltan ír egy fideszes önkormányzati jelölt arról, hogyan büntetik a független városvezetést, ha nem hajlandó fideszes többséget biztosítani egy felügyelőbizottságban.
A Red Bull hivatalosan is bejelentette, hogy Sebastian Vettel jövőre elhagyja az istállójukat. A négyszeres világbajnok a hírek szerint a Ferrarihoz csatlakozik, az osztrákoknál pedig Danyiil Kvjat veszi át a helyét.
Továbbra is fizetni kell az aktuális törlesztőrészleteket, hiszen az adósmentés konkrét lépései jövőre esedékesek - figyelmeztet a Magyar Nemzet. Az MNB adatai szerint indok nélkül nő a törlesztéssel megcsúszók aránya.
Hamarosan megkezdődik a fővárosi Dagály strand felújítása. Csak a fürdőre 3,5 milliárd forintot költenek, de az úszó- és vízilabda világbajnoksághoz szükséges létesítményekkel együtt a beruházás értéke eléri a 17 milliárd forintot.
Az ügyfeleknek mindenképpen jó, ha átváltják a devizahitelüket, mert utána nem kell az árfolyamkockázattal foglalkozni, mondta Felcsuti Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Toyota legalább akkora lépésre készül az autós hajtásrendszerek tekintetében, mint az első szériagyártású hibridmodell, a Prius első generációjának bemutatásakor.
Sokan jelentkeznek a külképviseleti szavazásra az újpesti időközi országgyűlési képviselőválasztáson annak ellenére, hogy nem a választókerületben laknak; az ő kérelmüket el kell utasítania a jegyzőnek.
Kiderült, hogy nem csak felnőtt nőket, hanem kislányokat is fotózott a gólyatábori nemi erőszakkal gyanúsított K. S. Szilárd, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.
Az elszámoltatási törvény kapcsán sokan úgy gondolják, az elszámolásig nem is érdemes fizetni a törlesztőrészleteket; a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint azonban ez hiba, mert így az ügyfelek kimaradhatnak a kedvező kamatozású forinthitelekből a jövő évi hitelkiváltáskor.
Az eddigi kétmilliárdról hárommilliárd forintra nő a szociális tűzifaprogram keretösszege, amelyet mostantól szénvásárlásra is lehet fordítani - jelentette be a fideszes Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Seuso-kiállítás megnyitóján nyilatkozott a feol.hu-nak. Az interjú egyik részénél Lázár visszaszólt az őt bíráló Schmidt Máriának.