2014. október 5. vasárnap

okt. 5
19:54
Bulgária kormányozhatatlan marad (444.hu)
Az exit pollok szerint a vasárnapi választáson megint Bojko Boriszov pártja kapta a legtöbb parlamenti mandátumot, de továbbra sincs egyedül többségük a parlamentben.
okt. 5
19:54
Összecsaptak a Hezbollah és az al-Kaida fegyveresei Libanonban (hirado.hu)
Legkevesebb tizennyolcan életüket vesztették a Hezbollah libanoni síita szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport közötti összecsapásokban Libanon keleti részén vasárnap.
okt. 5
19:56
Bundesliga 1: döntetlen a veretlenek csatáján (Sport365)
A Borussia Mönchengladbach 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Mainz-cal a német élvonal hetedik fordulójának zárómérkőzésén.
okt. 5
19:56
Kósa: A Fidesz-KDNP önkormányzati programja ma az egyedüli, amely az emberekről szól (444.hu)
meg a települések jövőjéről, a gyulaiakról, a Békés megyeiekről és a vidéki Magyarországról – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap Gyulán, a Fidesz-KDNP választási fórumán. Azt is mondta, hogy ha a kormány és az önkormányzatok céljai közösek, összefogással … Folytatás
okt. 5
19:56
Tófalvi Zoltáné idén a Tőkés-díj (hirado.hu)
A kitüntetést vasárnap vehette át a kisvárdai református templomban a romániai magyar író, történész.
okt. 5
19:58
Exit pollok: Bulgáriában a konzervatívok nyerték a választást, de nem szereztek többséget (hirado.hu)
A kormányzó szocialisták súlyos vereséget szenvedtek.
okt. 5
20:06
Tragédia: siklóernyősök zuhantak le Csolnokon (BorsOnline)
Siklóernyősök sérültek meg vasárnap Csolnokon, egyiküket mentőhelikopterrel vitték kórházba.
okt. 5
20:06
Ezt a filmet nézik a legtöbb amerikai (Infostart)
David Fincher Holtodiglan című thrillerére ült be a legtöbb észak-amerikai néző a hétvégén a mozikba: a Ben Affleck főszereplésével forgatott filmre 38 millió dollárért (9,4 milliárd forintért) váltottak jegyet.
okt. 5
20:06
Mundruczó Kornél díjat nyert Piranban (Blikk)
okt. 5
20:06
Döntetlen Mönchengladbachban (Metropol)
A Bayern továbbra is fölényesen vezet, a dobogó többi fokáért azonban nagy a verseny.
okt. 5
20:06
Öngyilkos merénylet a csecsen fővárosban (Kripto Akadémia)
Groznijban négy rendőr halt meg, és a robbantásnak sebesültjei is vannak.
okt. 5
20:06
Fabius: Párizs egyelőre nem tervezi az IÁ szíriai állásainak bombázását (hirado.hu)
Franciaország egyelőre nem tervezi az Iszlám Állam szíriai állásainak bombázását - jelentette ki a francia külügyminiszter vasárnap este Tokióban.
okt. 5
20:06
Szinte visszatér a nyár a következő napokban (Pénzcentrum)
A hétvégén akár 26 Celsius-fokig is melegedhet a levegő....
okt. 5
20:06
Mundruczó Kornél rendezői díjat nyert Piranban (Metropol)
Ötödik alkalommal rendezték meg a pirani mustrát, melyen a Fehér Isten rendezőjét is díjazták.
okt. 5
20:06
Telepépítés: Netanjahu reagált az amerikai kritikákra (ATV)
Ellentétes az amerikai értékekkel a Fehér Háznak Izrael kelet-jeruzsálemi telepépítéseivel kapcsolatos bírálata - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai CBS televízió által vasárnap közvetített interjújában.
okt. 5
20:08
Judy 40 évesen is vállana még egy babát (BorsOnline)
Két évig kislányával volt otthon, azonban Maja már bölcsibe jár, így Judy a munkára és a családra egyszerre is tud figyelni. Az énekesnő fáradhatatlan, azt sem bánná, ha Majának hamarosan kistestvére születne.
okt. 5
20:08
Kikapott Ljubljanában a Fehérvár (Metropol)
A Fehérvár 3-1-re kikapott a szlovén Olimpija Ljubljana vendégeként az EBEL-ben.
okt. 5
20:08
Prágában emlékeztek meg az aradi vértanúkról (hirado.hu)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúról, valamint az ugyanezen a napon Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosról, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökéről emlékeztek meg vasárnap a csehországi magyarok.
okt. 5
20:10
Netanjahu: ellentétes az amerikai értékekkel a kelet-jeruzsálemi telepépítés bírálata (hirado.hu)
Ellentétes az amerikai értékekkel a Fehér Háznak Izrael kelet-jeruzsálemi telepépítéseivel kapcsolatos bírálata - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai CBS televízió által vasárnap közvetített interjújában.
okt. 5
20:24
A zsaruk is sokkot kaptak a lánytól késsel az arcában – durva fotó (18+) (BorsOnline)
Csoda, hogy életben van az a brazil lány, aki egy hatalmas konyhakéssel a fejében került kórházba. A fiatal nő nemcsak nem ájult el, hanem még az éles tárggyal az arcában képes volt elmondani a rendőröknek, ki támadta meg.
okt. 5
20:24
A Holtodiglant nézte a legtöbb amerikai a hétvégén (hirado.hu)
A Ben Affleck főszereplésével forgatott thrillerre 38 millió dollárért váltottak jegyet.
okt. 5
20:26
Élesen bírálta a politikusokat a portugál elnök (hirado.hu)
Választási ígéreteik megszegése és a szavazatszerzés érdekében tett irreális intézkedéseik miatt élesen bírálta az ország politikusait és pártjait Aníbal Cavaco Silva portugál államfő vasárnap, a köztársaság kikiáltásának évfordulóján.
okt. 5
20:27
Brit munkaügyi miniszter: 'vagy korlátozhatjuk a bevándorlást, vagy kilépünk az EU-ból' (ProfitLine)
Nagy-Britannia akkor maradhat továbbra is az Európai Unió tagja, ha korlátozhatja az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlását - mondta a brit munkaügyi miniszter.
okt. 5
20:27
Serie A: hajrágóllal verte a Juventus a Romát (Sport365)
A címvédő Juventus 3-2-re legyőzte hazai pályán az AS Romát az olasz élvonal hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján.
okt. 5
20:42
Tragédia: íme a japán vulkán áldozatainak utolsó fotói (BorsOnline)
Több mint ötven ember halált követelte az Ontake vulkán kitörése egy héttel ezelőtt Japánban. Most megtalálták az egyik áldozat telefonját, amelyen az utolsó pillanatokat örökítette meg.
okt. 5
20:42
Port hintenek a nézők szemébe (Blikk)
BUDAPEST – Porszemekkel és festékkel gyönyörködteti a szemet Cakó Dániel Medárd és Hidvégi Áron.
okt. 5
20:42
A Juventus nyerte a hibátlanok csatáját (Metropol)
Három büntető és két kiállítás is volt a meccsen. Az AS Romának kevés volt a két rúgott gól is a Juve otthonában.
okt. 5
20:42
Elvitték a hatos lottó főnyereményét (Metropol)
436.463.425 forintot ér a telitalálatos szelvény.
okt. 5
20:42
Sass Kálmánra emlékeztek Érmihályfalván (hirado.hu)
A református lelkészt az 1956-os magyarországi forradalmat követően államellenes összeesküvés vádjával végezték ki.
okt. 5
20:44
Tűzoltók lepték meg a súlyos beteg kisfiút (Blikk)
ÓZD – Csillogott a szeme a boldogságtól, és nekünk ennyi bőven elég volt – mesélte Kurucz Gábor, hogyan lepték meg és feledtették el – ha csak egy rövid időre is – Bencével (4) az elmúlt hónapok kínlódásait.
okt. 5
20:44
Mundruczó rendezői díjat nyert a pirani filmfesztiválon (hirado.hu)
A Fehér Isten című alkotásáért kapta az elismerést az Európai és Mediterrán Filmek Fesztiválján.
okt. 5
21:00
Durva: Wenger nekiment Mourinhónak (BorsOnline)
Csaknem ölre ment Arsene Wenger, az Arsenal és José Mourinho, a Chelsea menedzsere a két csapat vasárnap délutáni rang­adó­ján.
okt. 5
21:00
A konzervatívok nyerték a bolgár választást (Metropol)
A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért párt kapta a legtöbb szavazatot, de nem szerzett abszolút többséget.
okt. 5
21:00
Megszakadt a Haladás nyeretlenségi sorozata (Metropol)
A Szombathelyi Haladás kétgólos győzelmet aratott a vendég Pápa ellen.
okt. 5
21:00
Kevesebb ember kevesebb sört ivott (Blikk)
okt. 5
21:00
NB I - A Pápa ellen megszakadt a Haladás nyeretlenségi sorozata (Alternatív Energia)
Szombathelyi Haladás-Lombard Pápa Termál 2-0 (1-0).
okt. 5
21:00
Egy halott, három sérült Pécsett (hirado.hu)
Fának ütközött egy autó a 6-os Szigetvár felé vezető szakaszán vasárnap.
okt. 5
21:00
A napokban érkezik az újabb pedagógus-béremelés (ProfitLine)
A napokban érkezik meg az újabb pedagógus-béremelés az érintettekhez - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Köznevelésért Felelős Államtitkársága vasárnap az MTI-t.
okt. 5
21:00
Súlyos baleset a Japán Nagydíjon, rangadót nyert a Juve és a Chelsea - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
okt. 5
21:00
Közszolgálati csatorna vagyunk, helytelen lenne, ha a kormány irányítana bennünket (444.hu)
A Buzzfeedről, a közszolgálatiságról, és arról beszélgettünk Colin Burns-szel, a BBC kreatív igazgatójával, hogy a csatornájukból tényleg csak az idősödő fehér férfiak tájékozódnak-e.
okt. 5
21:02
Fának csapódott az előzési manőver végén (Alternatív Energia)
okt. 5
21:02
Budapest mayor expresses condolences over Lyubimov's death (hirado.hu)
Budapest Mayor Istvan Tarlos expressed his condolences upon the death of renowned Russian stage director Yuri Lyubimov on Sunday.
okt. 5
21:18
Szívszorító dolog történt a csontsovány lóval (BorsOnline)
A szerencsétlen állat egy kínai szafarin húzta a turistákkal teli kocsit, amikor eldőlt és meghalt. Mi ez, ha nem állatkínzás?
okt. 5
21:18
Csóró kampány vár Bokrosra (Blikk)
BUDAPEST – Az önkormányzati választás utolsó napjaira be kell osztania minden fillért Bokros Lajosnak, a demokratikus ellenzék főpolgármester-jelöltjének.
okt. 5
21:18
Labdarúgó NB I - A Pápa ellen megszakadt a Haladás nyeretlenségi sorozata (Infostart)
A Szombathelyi Haladás kétgólos győzelmet aratott a vendég Pápa ellen a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
okt. 5
21:18
Kevesebben az Oktoberfesten (hirado.hu)
Százezerrel csökkent a müncheni Oktoberfest látogatóinak száma tavalyhoz képest, a vasárnap véget ért sörfesztiválon 6,3 millióan szórakoztak és 6,5 millió liter sört ittak meg.
okt. 5
21:20
Sógornőjét alkalmazza Brüsszelben Szanyi Tibor (Blikk)
BRÜSSZEL – Semmi jogszerűtlen nincs abban, hogy Szanyi Tibor a sógornőjét alkalmazza gyakornokként az Európai Parlamentben – mondta a Blikknek a Magyar Szocialista Párt szóvivője.
okt. 5
21:22
Kivár a KSH a kínos adatokkal (Blikk)
BUDAPEST – Szándékos a halasztás, vagy szakmai és pénzügyi okok állnak a háttérben? Egyelőre nem tudni, miért csak több mint egy hónapos késéssel hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a magyarországi szegénységről készült legújabb jelentését. Bár eddig minden évben szeptemberben közölték a statisztikákat, most novemberre halasztották.
okt. 5
21:33
Tömegtüntetések a francia kormány 'családromboló' politikája ellen (ProfitLine)
Tízezrek tüntettek vasárnap Párizsban és a dél-franciaországi Bordeaux-ban a baloldali kormány szerintük családromboló politikája ellen.
okt. 5
21:33
OTP Bank Liga: a Pápa ellen megszakadt a Haladás nyeretlenségi sorozata (Sport365)
A Szombathelyi Haladás kétgólos győzelmet aratott a vendég Pápa ellen a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

Keresés