BUDAPEST – Nem akármilyen „apróságnak" lettek a nevelőszülei az Illés-zenekar tagjai. Szörényi Levente (69), Szörényi Szabolcs (71) és Bródy János (68) egy aldabrai óriásteknőst fogadtak örökbe az állatkertben.
Udvaros Dorottya kétszer is dolgozott a vasárnap elhunyt Jurij Ljubimov világhírű orosz színházi vezetővel, akire pályája meghatározó rendezőjeként emlékezett vissza.
Legkevesebb tizennyolcan életüket vesztették a Hezbollah libanoni síita szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport közötti összecsapásokban Libanon keleti részén vasárnap - közölte a Hezbollah egyik tagja.
Fontos, hogy a hungarikumok ne múzeumi kategóriák, hanem a mindennapi élet részei legyenek – jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkevén.
Az MTK Budapest 2-0-ra legyőzte újonc vendégét, a Nyíregyháza Spartacust a Bozsik Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga tízedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
A jemeni férfi joggal pályázhatna a világ legrosszabb édesapja címre. Először megölte feleségét, majd a közös gyermekeiket eladta egy erőszakos gonosztevőnek.
A hétvégén még nem lehetett tudni, vajon mindazok a kölcsönös kritikák, amelyek a EP-meghallgatások után négy különböző pártcsaládhoz tartozó öt biztosjelölt - köztük Navracsics Tibor - kapcsán felmerültek, tovább eszkalálódnak-e, vagy lecsillapodnak a hét elején. Jean-Claude Juncker hétvégéje a tűzoltás jegyében telt el - írja a BruxInfo.
Egy időre felhagy az úszással a 18 olimpiai bajnoki címével rekorder Michael Phelps, aki azt tweetelte vasárnap, hogy most saját magára kell figyelnie - jelentette a CNN.
A sok százmilliós vagyonának gyors eltűnése okán a hazai sajtó címlapjait megjárt Együtt-PM-es Sipos Péter nem rest lehajolni a fillérért sem - írja a PestiSrácok.hu.
Siklóernyősök sérültek meg vasárnap Csolnokon, egyiküket mentőhelikopterrel vitték kórházba - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
BUDAPEST – Törpék lepték el a főváros két helyszínét, miután egy arra kértek fel művészeket, hogy kerti törpék „újraértelmezésével" ösztönözzék saját magukat és a közönségüket is gondolkodásra.
A kormány célja, hogy ne álljanak le az uniós források felhasználásai, ezért elébe ment a pályázati kiírásoknak - mondta az M1 A Lényeg című műsorának adott interjúban a nemzetgazdasági miniszter.
Három hónapja tartó csökkenést követően emelkedett a nyerscukor határidős árfolyama, miután az aszály hatására a cukornád termelése jelentősen visszaesett Brazília kulcsfontosságúnak számító középdéli régiójában. Az előrejelzések szerint a kedvezőtlen feltételek egyhamar nem változnak, így a cukor tovább drágulhat - közölte a Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
Az exit pollok szerint a vasárnapi választáson megint Bojko Boriszov pártja kapta a legtöbb parlamenti mandátumot, de továbbra sincs egyedül többségük a parlamentben.
Legkevesebb tizennyolcan életüket vesztették a Hezbollah libanoni síita szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport közötti összecsapásokban Libanon keleti részén vasárnap.
meg a települések jövőjéről, a gyulaiakról, a Békés megyeiekről és a vidéki Magyarországról – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap Gyulán, a Fidesz-KDNP választási fórumán. Azt is mondta, hogy ha a kormány és az önkormányzatok céljai közösek, összefogással … Folytatás
David Fincher Holtodiglan című thrillerére ült be a legtöbb észak-amerikai néző a hétvégén a mozikba: a Ben Affleck főszereplésével forgatott filmre 38 millió dollárért (9,4 milliárd forintért) váltottak jegyet.
Ellentétes az amerikai értékekkel a Fehér Háznak Izrael kelet-jeruzsálemi telepépítéseivel kapcsolatos bírálata - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai CBS televízió által vasárnap közvetített interjújában.
Két évig kislányával volt otthon, azonban Maja már bölcsibe jár, így Judy a munkára és a családra egyszerre is tud figyelni. Az énekesnő fáradhatatlan, azt sem bánná, ha Majának hamarosan kistestvére születne.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúról, valamint az ugyanezen a napon Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosról, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökéről emlékeztek meg vasárnap a csehországi magyarok.
Ellentétes az amerikai értékekkel a Fehér Háznak Izrael kelet-jeruzsálemi telepépítéseivel kapcsolatos bírálata - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai CBS televízió által vasárnap közvetített interjújában.