Szakértők szerint hetvenöt százalék az esélye annak, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány október 24-éig Franciaországot is eléri, a vírus Nagy-Britanniában való megjelenésének a valószínűsége pedig ötven százalék - közölte vasárnap a Reuters brit hírügynökség egy friss helyzetértékelésre hivatkozva.
Joe Biden korábbi beszédében azt állította, hogy Törökország és más országok szélsőséges szervezeteket és dzsihadistákat támogattak a szíriai polgárháborúban.
Rajongói nap mint nap hallgatják a Fonogram-díjas énekesnő, Janicsák Veca dalait, így érthetően kíváncsiak arra is, hogy érzi magát, mi történik vele és tudni szeretnék, mikor jelenik meg legújabb lemeze.
CAPE CANAVERAL – Már a kilövőálláson várja az első tesztrepülést az a három Delta IV-es rakéta, amelynek ikertestvérei a következő évtizedben a Marsra induló Orion űrhajót viszik majd fel az űrbe.
A települések "zsarolásának" abbahagyására szólította fel a kormányoldalt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke vasárnapi győri sajtótájékoztatóján.
A magasba tartott táblákon olyan feliratok voltak olvashatók, mint "A nő nem bébigép" vagy "Három naponta importálnak béranyától származó újszülöttet Franciaországba".
A kormány a túlzottdeficit-eljárás újraindításától tartva 110 milliárd forintot zárolt idén is a kiadásokból, ami érinti azon határon túli magyar családokat - emlékeztet az ellenzéki párt.
Jövő héten a piacokra a friss makroadatok mellett az is hatással lehet, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank-csoport jövő pénteken kezdi meg szokásos évi őszi közös ülésszakát. A rendezvény október 10-12-én lesz Washingtonban. A menetrend szerint mindkét szervezet vezetője felszólal a konferencián, Jim Yong Kim elnök a Világbank-csoport részéről, Christine Lagarde vezérigazgató az IMF…
A szombati három után vasárnap négy számban bizonyult a legjobbnak Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik, moszkvai állomásán.
Egy török család 5 tagja sebesült meg mikor egy rakéta találta el a házukat. A töltetet Szíriában, a főleg kurdok lakta Kobane város környékén lőtték ki. A települést jelenleg az Iszlám Állam fegyveresei ostromolják. A török parlament a napokban adott … Folytatás
Vidéki gyerekkorából posztolt képet az Instagramon a már közel negyven esztendős színésznő. A hírességnek az elmúlt évtizedekben a külseje ugyan megváltozott, mosolya azonban régi maradt.
A szombati három után vasárnap négy számban bizonyult a legjobbnak Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik, moszkvai állomásán.
Mennyi járulékot kell vonni a munkaviszonyból származó jövedelem után egy 1953 decemberében született nő esetében, aki 2012 decemberében előrehozott öregségi nyugdíjba vonult? Milyen kereseti korlátozások vonatkoznak rá? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértőnk válaszolt.
Október 6-tól változik az elszámolási ciklus a Budapesti Értéktőzsdén, a korábbi 3 nap helyett 2 nap lesz a teljesítési ciklus. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elszámolási ciklusa a korábbi T+3...
Halottnak nyilvánítottak egy amerikai tengerészgyalogost, aki a Perzsa-öbölbe vetetette magát egy MV-22-es Osprey billenőrotoros repülőgépről, amikor úgy tűnt, hogy a jármű vízbe zuhan - közölte vasárnap az amerikai haditengerészet.
Abu Ghraib már az övéké, ez a Google szerint egy kényelmes 47 perces autóút a bagdadi nemzetközi reptértől. A reptér tehát már lőtávolban lehet, az Iszlám Államnak ugyanis már egészen biztosan vannak olyan fegyverei amikkel 30-32 kilométeres távolságba is tudnak … Folytatás
Miért szeretnek a magyarok két főétkezés között enni? És ha esznek, akkor mit? Csokit, chipset, vagy talán más rágcsálnivaló a kedvencünk? Mennyire térnek el a magyarok étkezési szokásai a többi országétól? És egyáltalán, mi alapján választunk?
ONTARIO – Saját élete elől próbált menekülni, tragikus végzete azonban több ezer kilométerre otthonától is utolérte Sándort (†25). Három évvel a baleset után a család most pert nyert, és kártérítést kapott.
Halottnak nyilvánítottak egy amerikai tengerészgyalogost, aki a Perzsa-öbölbe vetetette magát egy MV-22-es Osprey billenőrotoros repülőgépről, amikor úgy tűnt, hogy a jármű vízbe zuhan - közölte vasárnap az amerikai haditengerészet.
Az MTK Budapest 2-0-ra legyőzte újonc vendégét, a Nyíregyháza Spartacust a Bozsik Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Két tengerészgyalogos a Perzsa-öbölbe vetette magát repülőgépéről, amikor úgy tűnt, a jármű vízbe zuhan, egyikőjüket nem találják - közölte vasárnap az amerikai haditengerészet.
Az éllovas Chelsea legyőzte az Arsenalt a mezőny korábbi két veretlen csapatának csatájában az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.
Szakértők szerint hetvenöt százalék az esélye annak, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány október 24-éig Franciaországot is eléri, a vírus Nagy-Britanniában való megjelenésének a valószínűsége pedig ötven százalék - közölte vasárnap a Reuters brit hírügynökség egy friss helyzetértékelésre hivatkozva.
A Marussia francia versenyzője, Jules Bianchi túl van életmentő műtétjén, és önállóan lélegzik, miután súlyos fejsérüléseket szenvedett a Japán Nagydíjon. Tovább »
A Juventus a hírek szerint csapatában tudná Lukas Podolskit, akiért az Arsenal elkérheti a torinóiak egyik játékosát - olvasható a Football Italia weboldalon.
A jelek szerint maga mögött hagyta zűrös csajozós korszakát az 53 éves színész, és kész újra elkötelezni magát egy nő mellett. A közeli ismerősök szerint hamarosan esküvő lesz.
KESZTHELY – Legalább 100 kilót szeretne fogyni, és újra a konditeremben emelgetni a súlyokat Hanzel József (38). József egyik lába egy korábbi baleset miatt térdtől hiányzik, és ezért műlábbal jár. De nem ez, hanem 210 kilós testtömege akadályozza az edzésben. Mindenképp vissza akar menni a terembe, ezért elhatározta, ledobja a több mint 100 kiló súlyfelesleget. Nem lesz könnyű dolga, hiszen…
Egy időre felhagy az úszással a 18 olimpiai bajnoki címével rekorder Michael Phelps, aki azt tweetelte vasárnap, hogy most saját magára kell figyelnie - jelentette a CNN.
Az MTK Budapest 2-0-ra legyőzte újonc vendégét, a Nyíregyháza Spartacust a Bozsik Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga tízedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Az Országgyűlés szeptember 24-én fogadta el a jogszabályt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket.