London – Tom Cruise (52) számára nem létezik lehetetlen küldetés! Az amerikai színész hét végén élete egyik, ha nem a legveszélyesebb filmjelentét forgatta. Egy repülőgép oldalán mászott 1524 méter magasan.
Igyekezett csökkenteni hétfői első hivatalos reakcióiban a brit kormány a német Der Spiegel hírmagazin azon hétvégi értesülésének jelentőségét, amely szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.
Budapest - Kállai-Kiss Zsófia, az X-faktor harmadik kiesője számára nincs tabutéma. A tehetségkutató versenyzője őszintén válaszolt olvasóink kérdéseire, beszélt a párkapcsolatairól, a súlyáról, a csalódásairól és még a mellbimbóvillantásról is.
Várható volt a romániai államfőválasztás első fordulójának eredménye, és az sem okozott meglepetést, hogy a magyar nemzetiségű jelöltekre viszonylag kevesen szavaztak – véli Illyés Gergely politikai elemző.
Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.
A párt közérdekű adatigénylést nyújt be a Miniszterelnökséghez a 2011. április 1. és 2014. október 31. között létrejött szerződések nyilvánosságra hozása érdekében.
2014. november 1-től az Európai Unióban csak abroncsnyomás-ellenőrző rendszerrel (Tire Pressure Monitoring System, azaz TPMS) is ellátott személyautókat lehet forgalomba hozni. De mire jó a abroncsnyomás-ellenőrző rendszer? És mennyibe fog ez nekünk, végfelhasználóknak kerülni?
Orbán Viktor először számította el magát - olvasható a Der Standard című liberális osztrák lap hétfői számában megjelent véleménycikkben. Az új adó ellen demonstrálók egyik jelmondatát idézve a szerző azt írja, a növekvő utcai tiltakozások megakadályozták, hogy Magyarországon felhúzzák a "digitális vasfüggönyt".
Arra voltunk kíváncsiak, mi az emberek véleménye a KDNP javaslatáról, miszerint a családi vállalkozásoktól és néhány kivételtől eltekintve vasárnap zárva kellene tartaniuk az üzleteknek.
November 30-án dönt a svájci lakosság szavazással arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e a bankbetéteket. A folyamat a frankra is hatni fog, közvetlenül érinti. Az 1,2063-as szint átlépése után jöhet el az a pont, amikor könnyen 1,21 környékén/felett landolhat az EUR/CHF árfolyama.
Először adott héber nyelvű híreket hétfőn internetes oldalán a SANA hivatalos szíriai hírügynökség, miközben Izrael és Szíria még mindig hadiállapotban áll egymással - közölte Ahmed Dava, a hírügynökség vezérigazgatója.