Feladta magát az a palesztin férfi, aki teherautójával elsodort három izraeli katonát Ciszjordániában, egy zsidó település mellett. Bár az izraeli rendőrség még vizsgálja a balesetet, valószínűleg újabb palesztin terrortámadásról van szó – két héten belül már a negyedikről.
Az Egyesült Államok nagy nyomás alatt tartja Magyarországot a Déli Áramlat földgázvezeték és a paksi atomerőmű bővítésének ügye miatt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Münchenben a bajor kormányzó konzervatív CSU-hoz közel álló Hanns Seidel Alapítvány székházában tartott előadása után, a hallgatóság kérdéseire válaszolva.
Harrach Péter frakcióvezető a Kereszténydemokrata Néppárt teljes felhatalmazásával nyújtotta be a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatot, és a párt kitart az indítvány mellett - mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke csütörtök este az MTI kérdésére.
Eric Boullier, a McLaren Forma-1-es istálló csapatfőnöke bejelentette, a november 23-án sorra kerülő Abu-Dzabi Nagydíjig várnak a spanyol Fernando Alonso döntésére, hogy melyik csapatnál akarja folytatni a pályafutását.
A civil fiatalok az ügyet képviselték, Gulyás Balázsék viszont az embereket akarták feltüzelni - erről beszélt a Híradónak egy olyan fiatal, aki benne volt az internetadó elleni első tüntetés szervezésében.
Harrach Péter frakcióvezető a KDNP teljes felhatalmazásával nyújtotta be a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatot, és a párt kitart az indítvány mellett - mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke...
A robbanásszerű fejlődésnek és a mobileszközök gyors elterjedésének köszönhetően a digitális eszközparkok váltak a profi bűnözők legkedveltebb terepévé. A hagyományos „vírusvédelem” ideje lejárt, sajnos már nem elegendő egy-egy szoftvert telepíteni a vállalati számítógépekre. A tömegtámadás típusú (mass-attack) akciókat a célzott, személyre szabott támadások váltották fel. Egy védelmi rendszer…
Washington mindkét ügyet az „Oroszországhoz való közeledésként értelmezi”, holott „mi nem akarunk közeledni senkihez sem, és nem is akarunk távolodni senkitől” – mondta a miniszterelnök Münchenben.
Míg a vezető pozícióban dolgozók többször is részt vehettek már csapatépítő tréningen, a fizikai munkások többségét még nem hívták ilyen rendezvényre – derült ki a Profession.hu és a KonferenciaHotelek.hu felméréséből. Az átlagos csapatépítő tréning két napos, pénteken és szombaton zajlik, és jellemzően egy vidéki hotelben ér véget.
Az építész születésének bicentenáriuma alkalmából jelent meg az Ybl összes című kötet, amelyet a Várkert Bazárban mutattak be csütörtökön a kiadvány szerzői.
Iránykereséssel indult a nap, ami később visszafogott optimizmusba csapott át a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. Az emelkedést egy friss makroadat is támogatta Draghi bejelentése mellett....
Nem jelölteti magát újra a 2017-es elnökválasztáson Francois Hollande francia államfő, amennyiben az elkövetkező két és fél évben nem tudja csökkenteni a munkanélküliséget. A mandátuma félidején járó köztársasági elnök ezt csütörtök este a TF1 francia kereskedelmi televízió élő vitaműsorában mondta, ahol eddigi tevékenységét értékelte.
A madarak védelme érdekében elektromos légkábeleket helyeznek a földbe a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén európai uniós és hazai támogatással - közölte a nemzeti park szakmai igazgatóhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.
A fejlett távközlési infrastruktúra erősíti az ország versenyképességét, a szélessávú mobil-ellátottság tíz százalékos növekedése 1 százalékos GDP növekedést eredményez - mondta Jakab Roland.
A Regnum Marianum keresztény közösségben tevékenykedő besúgottak szemszögéből mutatja be a rendszerváltás előtti egyházüldözés természetrajzát az "Operatív érték - A besúgottak" című dokumentumfilm, amelynek díszbemutatója csütörtökön volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.
Nem jelölteti magát újra a 2017-es elnökválasztáson Francois Hollande francia államfő, amennyiben az elkövetkező két és fél évben nem tudja csökkenteni a munkanélküliséget.
A kormány tárgyalt a boltok vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslatról, azonban döntést még nem hozott - közölte az MTI megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.
Az Egyesült Államok nagy nyomás alatt tartja Magyarországot a Déli Áramlat földgázvezeték és a paksi atomerőmű bővítésének ügye miatt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Münchenben...
A Condyloma acuminatum a HPV (human papilloma vírus) fertőzés megjelenési formája a bőrön és a nyálkahártyákon. Becslések szerint a szemölcsös elváltozás a harmadik leggyakoribb nemi betegség a nemi szerveken. Többféle magyar elnevezése is ismert: hegyes függölynek, kakastaréjnak vagy cimbalomszögnek is nevezik.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Kormány a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Kőröstej Cégcsoporttal. A hazai és nemzetközi sajt- és tejtermék-kereskedelem piacán több mint 20 éve jelenlévő vállalat és a Kormány együttműködésének fő területei a gyártásfejlesztés, az innováció és kutatás-fejlesztés, a beszállítói kör növelése, valamint a képzési rendszer fejlesztése,…
Indul a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyfeleinek kártalanítása három héten belül - közölte a Miniszterelnökség Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkársága csütörtökön.
A Mennyország touristot előadó Futyivel, aki sok-sok esztendővel ezelőtt lépett fel a megboldogult Budapest Tv-ben, a nevét büszkén viselve a mellényén. (Ugyanitt: akinek megvan a felvétel Grespik László fellépéséről Anettka Golyószóró című műsorában, ne tartsa magában!) Én most hazamegyek, jobbra … Folytatás
Megbírságoltak egy cseh hotelt Ostrava városában, amiért nem fogadott orosz turistákat. A tulajdonos a Krím félsziget márciusi megszállása után döntött úgy, hogy bojkottálja az orosz állampolgárokat.
A múlt hónapban történt bejelentést követően a Mazda lerántotta a leplet az MX-5 új generációjának versenyautó változatáról. A típus globális márkakupa keretében igyekszik az autóversenyzést elérhető közelségbe hozni.
Míg régebben el sem tudtunk volna képzelni egy sportautót összkerékhajtással, addig manapság már-már megszokottá válik, hogy a legkeményebb modellek is megkapják a négykerékhajtás kiváltáságát – elég, ha az Audi R8-ra, a Lamborghini Aventadorra vagy a Porsche 911 Turbóra gondolunk. A Jaguar sem szeretett volna kimaradni a sorból, így az általunk is igazi élményautóként aposztrofált F-Type is…
A legtöbben bizonyára már hallottak Ken Blockról, az amerikai fenegyerekről, akinek látványos gymkhana videói általában szélvészgyors sebességgel száguldanak végig az interneten, már ami az autós és sportoldalakat illeti. A ralivilágbajnokságon is megfordult pilóta általában valamilyen bestiális erejű négykerekűvel mutat be hajmeresztő mutatványokat, ám a legújabb versenygépe minden eddigi társát…
A Nissan Qashqai sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a napokban gördült le az angliai gyártósorról a típus kétmilliomodik példánya, a mérföldkőhöz pedig alig 8 évre volt szüksége a vásárlói igényeknek szuperül megfelelő négykerekűnek. Az első generáció után a második felvonás is szuperül teljesít az eladások terén, a Nissan pedig a paletta bővítésével igyekszik folyamatosan fenntartani az…
A japánok ikonikus kisautóját, mely 1999-ben lépett a pástra, és az ezredfordulókor az Év Autója címet is elnyerte, vélhetően nem kell olvasóinknak bemutatnunk. A legfrissebb generáció idén debütált ráncfelvarrott változata azonban tartogat még meglepetéseket, hiszen a gyártó nem titkolt célja szerint nemcsak külső pompáját alakították át a kisautónak, hanem a lemezek alatti hangszerek is…
Üres szerpentin áll előttem, kezemmel egy 420 lóerős Porsche kormányát szorítom. A Bose audiorendszer hangszóróiból Lemmy üvölti rekedten a rock and roll örök diadalát. Minden más helyzetben fülig érő vigyorral padlóig nyomnám a gázpedált, ám most erről szó sincs: 1400-as fordulaton, 50 km/h-s tempóval próbálom minél hatékonyabban magam mögött tudni a hegyi szakaszt. A helyszín: Grúzia, 2000…
A művész esetében rekordot jelentő 65,1 millió dollárért (16,15 milliárd forintért) kelt el Edouard Manet francia impresszionista művész Le Printemps (Tavasz) című festménye a Christie's aukciósház kedd esti New York-i árverésén.
Hat szerkesztőség hat fiatal munkatársa részesült idén Junior Prima díjban. Ez a kitüntetés a Demján Sándor alapította Prima Primissima díj kibővítése. 2008 óta kapják 30 év alatti újságírók. Részletek a videóban.
November 13-ra halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. devizaperében.
Több patkányt találtak egy indiai kórház területén, mint ahány pácienst képes befogadni az épület: a 950 férőhellyel bíró Maharadzsa Jesvantrao kórházban az elmúlt napokban 4500 rágcsálót irtottak ki.