Politikai, gazdasági és ideológiai okokról beszélt a kereszténydemokrata politikus a Keresztény Civil Szervezetek X. országos fórumán beszélt a Parlamentben.
Jogerősen két év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a 2011 februárjában a Soroksári úton történt, három halálos áldozatot okozó gázolás elkövetőjét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön. Az eljárás során az elhunytak hozzátartozói kérték a vádlott büntetésének enyhítését.
Semmi nem támasztja alá azokat az állításokat, hogy Brüsszelben és általában az unióban összeesküvés készülődne az EU-ban egyre népszerűtlenebb magyar miniszterelnök megbuktatására, ehelyett sokkal...
Míg régebben el sem tudtunk volna képzelni egy sportautót összkerékhajtással, addig manapság már-már megszokottá válik, hogy a legkeményebb modellek is megkapják a négykerékhajtás kiváltáságát – elég, ha az Audi R8-ra, a Lamborghini Aventadorra vagy a Porsche 911 Turbóra gondolunk. A Jaguar sem szeretett volna kimaradni a sorból, így az általunk is igazi élményautóként aposztrofált F-Type is…
Nyilvánosságra hozta a Daily Mail című brit napilap honlapján annak az amerikai kommandósnak a kilétét, aki 2011. május 2-ra virradóra a pakisztáni Abbotábádban egy titkos akcióban megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjét.
Sörmárkákról nevezték el a Dreher Sörgyárak nemrég felújított, különleges dizájnnal kialakított tárgyalóit. A tradicionális sörgyári épületek között nemcsak a legmodernebb technológiával dolgozhatnak, hanem rengeteg sportág közül választhatnak a munkatársak - olvasható a cég sajtóanyagában.
A Bajnokok Ligája góllövőlistájának örökranglistáján is történt változás tegnap. Az argentin Lionel Messi megelőzte Cristiano Ronaldót, a spanyol Raúl Gonzálezt pedig beérte a gólok számát tekintve.
Róbert igazgatóként dolgozik a PwC Közép-Kelet Európai régió HR-tanácsadási üzletágában és a "Vezetés és tehetség" területek szakmai felelőse. A szakember több mint kétszáz hazai és nemzetközi nagyvállalat HR-rendszereinek kialakításában és fejlesztésében vett részt.
Nyilvánosságra hozta a Daily Mail című brit napilap honlapján annak az amerikai kommandósnak a kilétét, aki 2011. május 2-ra virradóra a pakisztáni Abbotábádban egy titkos akcióban megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjét.
Az óvodában szerda estig mintegy 60 gyereket láttak el az orvosok. Ezután a helyi iskolában is rosszul lett 25 gyerek, és néhány felnőtt is megbetegedett.
Meg kell szüntetni a szegregált oktatást a Nyíregyháza Huszár-telepen működő cigány iskolában - erre kötelezte a fenntartókat jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla.
Jogerősen nyolc év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a csemői asszonyt, aki tavaly tavasszal egy veszekedés során leszúrta élettársát.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumban nem tudnak az Egyesült Államok kormánya által bevezetett beutazási tilalommal érintett emberről, ezért a tárca felszólítja az erről cikkező HVG-t: hozza nyilvánosságra a birtokában lévő információkat, hogy megtehessék a szükséges lépéseket.
Eltérőek az elemzői vélemények az ipari termelésről: van, aki szerint a vártnak megfelelően, kezd magához térni az augusztusi mélypontról a magyar ipar, de van olyan elemző is, aki nagyobb növekedést várt szeptemberre.
A Gazdasági Versenyhivatal három eljárásban állapított meg jogsértést probiotikus készítmények reklámozásával kapcsolatban - ezúttal tippeket is adnak, hogyan kell úgy reklámozni, hogy senki se legyen becsapva.
Kegyetlen támadás áldozata lett az ukrán lány, akit a világ csak élő Barbie babaként ismer. A fiatal nőt otthona közelében ismeretlen tettesek megverték.
Az UVSE elnöksége és Godova Gábor mesteredző közös megegyezéssel szerződést bontott csütörtökön, s a tavalyi szezonban első osztályba jutott férfi ob I-es csapat irányítását a jövőben Németh Zsolt veszi át.
A legutóbbi alkalommal nem sikerült 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket értékesítenie a magyar adósságkezelőnek, de azóta a kereslet-kínálat árrendező anomáliája megszűnt, a rövid hozamok pedig sokat...
Szijjártó Péter november 3-án Bakuban megkoszorúzta Hejdar Alijev egykori azerbajdzsáni elnök sírját. A magyar külügy szerint a protokoll része a koszorúzás. Az államalapító elnök, a jelenlegi államfő apja a sztálinista titkosszolgálatból emelkedett Azerbajdzsán élére, és szoros barátság kötötte Jurij Andropovhoz, a későbbi szovjet főtitkárhoz, aki budapesti szovjet nagykövetként tevékeny szerepet…
Visszaeső kereskedelmi forgalom, megbicsakló gazdasági növekedés, tízezres elbocsátások, elmaradó költségvetési bevételek, a verseny torzítása, diszkrimináció - csak úgy záporoznak a boltok vasárnapi...
Az elmúlt években a fővárosban is jelentősen növekedett a kerékpáron közlekedők száma, és ennek megfelelően folyamatosan nő a biciklis balesetek száma is. 2013-ban a kerékpárosok által okozott személyi sérüléses balesetek száma már kétezer fölé került - olvasható a Genertel sajtóközleményében.
A Fidesz-KDNP szekszárdi polgármesterjelöltje szerint hamis tanúvallomásokkal félrevezették a Pécsi Ítélőtáblát, amely Szekszárd négy szavazókörében megismételt választásról döntött.