Megfontolásra visszaküldött pénteken a parlamentnek Áder János köztársasági elnök két elfogadott jogszabályt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását.
Megfontolásra visszaküldött pénteken a parlamentnek Áder János köztársasági elnök két elfogadott jogszabályt is. Az egyik az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, a másik pedig a kereskedelemről szóló törvény módosítása.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Ukrajna a következő hónapokban törlesztési államcsődbe kerülhet, ha a pénzügyi kondíciók nem javulnak
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem folytatódik a tegnapi intenzitással az amerikai piacokon kibontakozott részvénypiaci rali. Ugyanakkor kisebb pluszban járnak a vezető amerikai indexek.Erősödnek az...
A város repterén folyamatosan harcok dúlnak, az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok közt, hiába van elvileg tűzszünet szeptember hatodika óta. A reptér már szinte teljesen megsemmisült, de az ukrán haderő még mindig tartja magát a terminál épületében.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. hosszú távú besorolásainak kilátását pénteken a Moody's Investors Service.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Ukrajna...
Régóta szóltak a hírek egy bizonyos belépőszintű Porsche modell megjelenésének lehetőségéről, melyet a Boxster alá pozícionáltak volna a gyáriak. Most azonban biztossá vált, hogy hiába várunk az olcsó sportautóra, hiszen maga Wolfgang Hatz, a márka K+F részlegének vezetője jelentette be, hogy nem bővül lefelé a paletta.
Technikai gondok miatt halasztódik a Szlovákiát Magyarországgal összekötő új gázvezeték tesztüzeme. Az Eustream szlovák vezetéküzemeltető pénteki közlése szerint az interkonnektor tesztelésének...
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteki közlése szerint elegendő mennyiségű információja van annak megállításához, hogy a Sony Pictures elleni hackertámadás mögött a phenjani kormány áll. Barack Obama amerikai elnök válaszlépéseket ígért, míg egy észak-koreai diplomata visszautasította a vádat.
Hatodik lett a magyar női kézilabda-válogatott a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon, miután a pénteki helyosztón 26-25-re kikapott a francia csapattól a budapesti Papp László Arénában.
Öt személyautó ütközött össze a 11-es úton Budakalász térségében, a balesetnek sérültjei is vannak – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek este az MTI-vel.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Ukrajna a következő hónapokban törlesztési államcsődbe kerülhet, ha a pénzügyi kondíciók nem javulnak.
Az adventi felkészülés összehangolható az ajándékok utáni "rohangálással" - mondja Frész Attila Timóteus, a szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója, aki vasárnap reggel arról is beszél, hogy a modern ember miként találhatja meg a hit lényegét, a szeretetet. Vasárnap hallhatják Benedek Tibort, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitányát is.
Budapest — A 6. helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon, miután a pénteki helyosztón 26-25-re kikapott Franciaországtól.
Budapest - Vissza a selyemzsinórt - Országos "devizaadós" demonstráció címen Facebookon hirdettek tüntetést péntek estére. A szervezők pártállástól és szervezeti hovatartozástól függetlenül, Budapesten, és minden nagyvárosban csatlakozásra szólították fel azokat, akik érintettek valamilyen formában a devizahiteles ügy kapcsán.
Londoni pénzügyi elemzők szerint egyre több jele mutatkozik annak, hogy a rubelválság kezd átterjedni az orosz bankrendszerre. Az orosz gazdaság megroppanása Magyarországnak is rossz hír. A Morgan...
A peshawari iskola elleni brutális támadás után oldották fel az eddigi moratóriumot még szerdán. Azóta két embert ki is végeztek a pakisztáni hatóságok. Az egyik elítélt még Musarraf elnök ellen szervezett merénylete, a másik kivégzett pedig 2009-ben támadt a pakisztáni … Folytatás
Budapest — A 6. helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon, miután a pénteki helyosztón 26-25-re kikapott Franciaországtól.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteki közlése szerint elegendő mennyiségű információja van annak megállításához, hogy a Sony Pictures elleni hackertámadás mögött a phenjani kormány áll.
Budakalász mellett a levezetőn ütközött öt autó, majd az ott lévő felüljárón is ütköztek. Csak egy sávon halad a forgalom, jelentős torlódás alakult ki. A balesetekben összesen négyen sérültek meg, köztük egy gyerek is. (MTI)
Lesotho — Árvaházi gyerekekkel fotózkodott afrikai villámlátogatásán Harry herceg (30), aki Fuji X100-as kamerájával maga is készített pár felvételt a bájos kis társaságról.
Az Európai Bizottság (EB) elfogadásra késznek minősítette a magyar kormány által benyújtott operatív programokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek.
A hét eleji tüntetésekről közölt véleménycikket a Gazeta Wyborcza lengyel baloldali liberális napilap. A cikk szerzője, Michal Kokot, úgy látja, a tüntetések fő oka az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök túl sok csoport érdekét sérti.
Budapest – Nem mindennapi karácsonyi ajándékot kapott Gáspár Győző (41)! A showmannek mindössze nyolc napja van arra, hogy 7,2 millió forintot átutaljon korábbi munkaadójának, a TV2-nek, miután a csatorna szerint szerződést szegett, amikor megjelent a konkurens RTL Klub képernyőjén.
Figyelemfelkeltő akciót szervezett A Város Mindenkié csoport Budapesten, a Kossuth Lajos téren pénteken, hogy így tiltakozzon a közterületen élő hajléktalan emberek "hatósági üldözése" és a szegénységben élők "ellehetetlenítése" ellen.